Azaz nem csupán ismeri, hanem immár szereti is őket.
Legalábbis az érdekesebbjét, mint amilyen például az angol serendipity főnév. Ahogy mondani szokás, nincs pontos magyar megfelelője, az Országh-szótárban is zárójelbe tett körülírás adja meg hozzávetőleges jelentését: . A serendipity továbbá ún. kreált szó, azaz tudjuk, ki alkotta meg, s azt is, hogy miből és miként alkotta meg az illető, aki történetesen Horace Walpole volt, a gothic novel, a pszichohorror-rémregény (Az otrantói várkastély, 1764) szabadalmaztatója.
De erről majd egy másik alkalommal. Ideje rátérnem arra, ami erre a kis nyelvi bevezetőre alkalmat adott: minapi serendipity-élményemre.
"A" betűs szerzők birtokomban levő könyvei között keresgéltem, amikor András Lászó Angol leíró nyelvtana és Ivo Andric Híd a Drinánja közül (nálam szoros betűrend van) kihúztam egy karcsú kötetet, amelyre egyáltalán nem emlékeztem: Andrássy Lajos Oszlik a köd című versgyűjteményét, mely 1959-ben jelent meg Szegeden. A szerző neve sem mondott nekem semmit.
Ami biztos, az biztos, átpörgettem a kötetet. Nem volt benne semmi érdekes. Már tettem is volna vissza a helyére, amikor megakadt a tekintetem a 46. oldalon kezdődő vers címén. Egy név volt ez, mégpedig igen ismert név: a pártosan, egyszersmind szerelmesen vallomásos vers - amúgy szörnyű klapancia, olyanok vannak benne, mint "tág-határba-nyíló holnapért", vagy "tákolt függönyök lehullanak" - a Christa Wolf címet viseli.
Csak nem? Christa Wolf, a hajdani NDK ellenzéki regényírója, a kortárs német irodalom világszerte ismert és elismert kiválósága lett volna ennek az elvtársiasan szemérmes vallomásnak a címzettje?
Nos, nagyon úgy fest, hogy "igen" a válasz. A serendipity hozzásegített egy apró irodalmi felfedezéshez: eddig nem tudtuk, hogy egy német prózaíró és egy magyar költő pályája keresztezte egymást egy pillanatra, s ennek a pillanatnak magyar irodalmi lenyomata maradt.
A helyet és az időt is tudjuk: Andrássy versének a végén a "Weimar, 1958. április 12." keltezés áll. Némi kapirgálás árán megállapíthatjuk, hogy felelős, felnőtt emberek találkoztak Goethe városában. Christa Wolf 1929-ben született, 1958-ban huszonkilenc éves, ekkor már két gyermek anyja, az 1928-as születésű Andrássy Lajos ebben az évben tölti be a harmincat.
Viszont mindketten pályakezdők. Christa Wolf egy ideje könyvkiadók munkatársa, irodalmi lapok szerkesztőségében dolgozik. Íróvá csupán 1961-ben, három évvel kettőjük találkozása után megjelent könyve, a Moskauer Novelle (Moszkvai novella) avatja. Andrássy 1955-től publikál itt-ott verseket, de első kötete, a Christa Wolfhoz írott költeményt is közreadó Oszlik a köd majd csupán találkozásuk után, 1959-ben jelenik meg.
Felfedezésünk értékéből persze sokat levon a két szerző szembetűnő súlycsoportkülönbsége. Christa Wolf pályáját szükségtelen rekapitulálnunk, viszont a lényegében teljesen elfelejtett Andrássy Lajos költői működéséről tanulságos lehet néhány szót szólni. Költészete 1956 után bontakozott ki, nagyjából annak a harcosan pártos szellemnek a jegyében, amelynek az 1958-as Tűz-tánc antológia költői adtak hangot, bár az övékénél összehasonlíthatatlanul kezdetlegesebb költői szinten. (Később fel is panaszolta, mégpedig versben, hogy kihagyták a dologból: Tűztáncosokból, mint költő, talán, ha kimaradtam: / kamasz-lárvából mára - látjátok - kiszakadtam.) "Támogatott" költő volt, kötetei rendben követték egymást, hamarosan rangos fővárosi kiadó, a Szépirodalmi gondozásában, egészen a rendszerváltásig. Nemigen olvasták őket. Utolsó versgyűjteménye 1998-ban jelent meg, már nem Budapesten, hanem Szegeden, nyilván a rangvesztés és lefokozás jeleként. 2007-ben hunyt el, nagybetegen, megvakulva.
Életrajzának egyéb tényei viszont kellemetlen árnyékot vetnek a goethei pillanatra, a szocialista magyar Werther weimari találkozására az akkor még hasonlóan elkötelezett NDK-s Lottéval. A munkáskáder Andrássy ugyanis a jelek szerint igen tartós munkakapcsolatban állt a "szervekkel". Az ötvenes évek elején tényleges állományú ÁVH-tiszt volt (később, jóval 56 után, el-eldicsekedett avval, hogy már Rajk László kivégzésénél is jelen volt biztosítótisztként). 1957-től lelkes munkásőr stb. Alighanem ilyen jellegű irodalmon kívüli érdemeiért tolják alá a Tiszatáj főszerkesztői székét 1964-ben, amelyet azután majd 1969-ben húznak ki alóla, közfellélegzéstől kísérve.
De a weimari találkozásra vetülő árnyék, sajnos, nem volt egyoldalú. Christa Wolf - amint ez 1993-ban kiderült - egy évvel később, 1959-ben, azaz éppen akkor, amikor a hozzá írott vers megjelenik Andrássy első kötetében, a Stasi "társadalmi munkatársa" lesz, s marad is - nem tudjuk, hogyan, miért, miféle meggondolásból, és miféle kényszerek következtében - 1961-ig, amikor, állítólag azért, mert használhatatlannak találták, megszüntették vele a munkakapcsolatot.
Azaz, akárhogy forgatjuk a dolgot, két "tégla" találkozott Weimarban azon a tavaszi napon. Mindkettőjükre áll, amit Andrássy írt meg Munkásőrségben című versében (ez is az első kötetében található). Igaz, ő még nem tudta, hogy a "tégla" szó miféle jelentésváltozáson fog idővel átesni, s hogy verse értelme ezért miféle akaratlan iróniával fordul majd önmaga ellentétébe:
Acélkék-ezredeknek harci-védfalában
vagyok a tégla, egy a sok között,
kiket a kormos-véres éjszakában
a kín-kohó acélba öltözött...
...........................................
S akikben kín, se vád, sem átok,
s a bosszúvágy se szántott árkot
tömeghalálnak: -- tévelygők mögött;
a hús-acélnak harci védfalában
vagyok a tégla: -- egy a sok között!
