- Ezt a történetet sokan nem fogják kedvelni - morfondírozott K. - Kell ez neked éppen most? - folytatta egyes szám második személyben, tovább bonyolítva a személyragok zűrzavarát. - Éppen most, amikor könyvben is kiadták K. történeteit? Az olvasók meg a kritikusok is elfordulnak tőled, azt fogják mondani, nem píszí, amit írsz. Egy férfisoviniszta disznó! Persze K. tudta, hiába vitázik önmagával, az effajta ellenvetések még inkább arra ösztökélik, hogy leírja, amit nem célirányos leírnia.
Györgyikét valóban Györgyinek hívták, de egyébként Szomory Dezső hősnőjéhez legfeljebb annyiban hasonlított, hogy megvolt benne a képesség, hogy felhívja magára a férfiak figyelmét, és az ujja köré csavarja őket. De ezzel nem szerzett palotát Bécsben, se tengerparti villát, mint színpadi névrokona. Csak arra volt jó, hogy általában nem kellett szobroznia a hidegben a Rákóczi téren. Amint megjött a fuvarból, rendszerint máris vitte a következő kuncsaft. Nem volt drága gyermek, bár kifejezetten olcsónak sem lehetett mondani: a történelmi jelentőségű 1968-as évben 300 forint volt a tarifája, ami az ezerpárszáz forintos fizetések idején nem volt kis pénz. Persze ha nem a téren jött össze a vendéggel, hanem a Pipacs bárban, akkor ezer forintot is elkért. Hogy akkor mennyit kapott, ha olykor behívták valamelyik vendégházba, amit az állambiztonsági szervezet tartott fenn pártnagyságok és magas rangú külföldi vendégek számára, arról sosem beszélt. Bár nem csinált titkot sem a jövedelméből, sem a jövedelme forrásaiból, az államtitkot tiszteletben tartotta.
Sikereihez képest Györgyi nem volt különösebben csinos, arca inkább bumfordi, termete alacsony, de aki meglátta, annak rögtön az jutott eszébe. Amellett eszes volt, értette a dolgokat maga körül, és találón tudott megítélni, jellemezni embereket. Minthogy az anyja is prostituált volt, az apjának pedig a hírét sem hallotta, állami gondozásban nőtt fel, a Fóti Gyermekvárosban.
Az egyik évben, úgy tizenhat éves korában megnyerte a gyermekváros szavalóversenyét, a Sirályt mondta el, Zelk Zoltán nagy gyászversét. Egyszer állítólag maga a költő is meghallgatta, és könnyezett a meghatottságtól. Két évvel később Györgyi férjhez ment egy állami gondozott fiúhoz, ez volt az első gyermekvárosi esküvő, pártbizottsági és minisztériumi emberek is eljöttek a nagy eseményre, hoztak nászajándékot, néhány használati tárgyat a nem létező lakásba. Aztán a fiatalok elhagyták az otthont, az ifjú férj eltűnt a főváros forgatagában, Györgyit pedig váratlanul felbukkant anyja bevezette a mesterség rejtelmeibe.
Akkoriban K. a Szépirodalmi Könyvkiadóban dolgozott, a Lapkiadó Vállalat tornyos körúti épületében, amit egykori tulajdonosa, az amerikai biztosítótársaság után New York-palotának neveztek. Estéi jó részét K. az épületben működő hajdani irodalmi kávéház - szocialista nevén Hungária - presszórészének vörös kárpittal bevont falai között töltötte. Egy délelőtt a portáról Györgyi hívta fel, elfúló hangon, sírva. Arra kérte, jöjjön le a Hungáriába, sürgősen beszélni szeretne vele. K. a kávéházban barátkozott össze Györgyivel, más lányok is bejártak ide melegedni a Rákóczi térről, Györgyi azonban ekkor P. Viktorral élt, aki napjai nagy részét a presszóban töltötte. Viktor egész megjelenésében volt valami sötét izzás, a szavainak akkor is súlya volt, ha valójában semmit sem mondott. Korábban börtönben is ült, ügyének volt némi politikai háttere, pécsi uránbányászként kikelt a "kommunista szombatnak" nevezett ingyenes túlóra ellen, ennek kapcsán öszszetűzésbe keveredett a rendészekkel, de szerencséjére csak garázdaságért ítélték el. A Hungiban meg a Fiatal Művészek Klubjában írókkal, szerkesztőkkel került jó barátságba, színészi talentummal utánzott embereket, nemcsak a gesztusaikat, a hanghordozásukat, de a szövegeiket is parodizálta. Valaki, talán Eörsi István Déry Tibornak is beszélt a deviáns uránbányászról, Déry meghívta magához. A Felelet hőse, a kistarcsai munkásfiú, Köpe Bálint életteli figurájának megalkotója ekkor már évtizedek óta aligha látott virtigli prolit, örült, hogy találkozott eggyel. Némelyek szerint Csurka a Házmestersiratóban róla mintázta az alkoholista házmesterfiút; de ha így is van, Viktor élőben sokkal érdekesebb volt, mint a hol dühöngő, hol érzelgős Zima Rudi.
K. Viktor révén ismerkedett meg Györgyivel, összebarátkoztak, sokat beszélgettek. K. értetlenkedett, miért fizetnek egyesek a szexért, hiszen akkoriban, a nagy szexuális forradalom idején a lányok heccből vagy éjszakai szállásért elmentek az útjukba akadó pasikkal. Györgyi azonban elmagyarázta, vannak állandó vendégei, kispénzű, családos emberek, akik a költségvetésükbe belekalkulálják a havi háromszáz forintot, hogy aztán eldicsekedhessenek vele: szeretőt tartanak. - Viktort elvitték a rendőrök - mondta Györgyi sírva. - Bevarrják egy hónapra kmk-ért, és én vagyok az oka. K. tudta, hogy a kmk közveszélyes munkakerülést jelent, az egy hónap pedig bírói ítélet nélkül kiszabott rendőrhatósági őrizetet, amelyet általában a baracskai internálótáborban hajtanak végre. - Tudod - folytatta Györgyi -, Viktor tegnap nagyon bepiált, amikor mentünk haza, leütött, belém rúgott.
K.-t elöntötte a felháborodás. - De - próbált közbeszólni, Györgyi azonban folytatta. - Ma be kellett mennem a tartómhoz... K. kikerekedett szemmel nézett a lányra, Györgyi a könnyei között is elnevette magát. - Ne mondd már, hogy nem tudod! Minden lány be van szervezve, ha nem jelentünk, ránk verik az ütk-t (üzletszerű titkos kéjelgés, alapesetben ugyancsak egy hónap őrizetet jelentett). A századosnő megkérdezte, mi történt velem, addig faggatott, amíg el nem mondtam, hogy a Viktor összevert. Erre rögtön kiküldött két hekust, hogy hozzák be. - Györgyi - mondta K. -, tudod, hogy én jóban vagyok Viktorral, nem akarok ellene beszélni. De miért tűröd, hogy így bánjon veled? Vagy úgy gondolod, hogy ez a rend: a strici veri a kurvát? Györgyi haragosan pillantott K.-ra. - Viktor nem strici. Azon kívül, amit együtt költünk el, semmit sem fogad el tőlem. Egy cipőt nem hagy venni magának. Az előző pasimnak motorbiciklit kellett vennem. - Györgyi - folytatta K. -, tényleg nem értlek. Te nem vagy rászorulva, hogy olyanokkal élj, akik elszedik a pénzed. - Tudod - felelt Györgyi már egy kissé megnyugodva, tárgyilagos hangon -, az ember ahhoz van szokva, hogy mindent pénzzel kell megfizetni. Könnyen jön a pénz, nincs értéke, könynyen költöm el. Kell valaki, aki velem van, megfizetem. De ilyen szeretőm, mint Viktor, még sosem volt. - Attól félsz, ha kiszabadul, megint meg fog verni? - Dehogyis - felelte Györgyi. - Attól félek, hogy nem jön vissza hozzám. Bár verne meg. Tudod, utána annyira gyöngéd... K. maga is könnyezni kezdett. Úgy érezte, szereti Györgyit, és szereti Viktort is. De tudta, hogy soha többé nem fognak összejönni.
