Az Országgyűlés előtt fekszik egy, még Szűcs Erika által márciusban beterjesztett törvénymódosítás; jele: T/9318. Ezzel a - szocialista képviselők közt népszerűnek mondott - javaslattal a szociális tárca a gyermekvédelmi törvényt módosítaná. Az egyik javasolt változtatás (a 9. és 10. paragrafusokban foglalt) a gyermekvédelmi szolgálatnak a gondozásba vétel mellett arra is jogot adna, hogy a jegyző felkérésére úgy döntsön: annyira nem súlyos a helyzet, hogy a gyermeket kimentse a családból, de a családi pótlék felét a gondviselő ezentúl ne pénzben, hanem természetben kapja.
A szándék világos: ha az apa a pénzt csak szeszre költené, elfélkarúrablózná vagy az uzsoráshoz hordaná, miközben a pulya (a purdé) éhesen sír otthon, az állam helyette inkább ízletes parizert adjon - azt már csak nem lehet elinni, a játékautomatába vagy a keresztapa zsebébe gyömöszölni!
Mit gondoljunk erről a javaslatról?
Először is szögezzük le: valóban vannak olyan helyzetek, amikor a közösség céljait jobban szolgálja a természetbeni, mint a pénzbeni támogatás. Azt tán még a legliberálisabb Narancs-olvasó sem javasolná, hogy a kábítószer-vásárláson kapott szenvedélybetegnek pénzt adjunk, hogy fizesse be magát egy elvonókúrára.
Ám az is igaz, hogy a föníciaiak zseniális találmányát, a pénzt nehéz überelni. A természetbeni támogatással könnyű mellétrafálni - ha a szociális gondozó tejet visz a laktózérzékeny gyereknek vagy parizert a vegetáriánusnak, vagy arra kényszeríti a családot, hogy az eddig a piacon, olcsón vett élelmiszert ezentúl a drága boltban vásárolja meg (mert a bolt jobban ellenőrizhető), azzal a támogatott számára elvész a segítésre szánt állami pénz egy része - minden jó szándék dacára. Mindezt úgy is meg lehet valósítani, hogy nem parizert kap a család, hanem élelmiszer-utalványt - az viszont már majdnem pénz, ennélfogva vidáman el lehet adni az ABC előtt, majd elinni az árát.
Harmadszor. Minden bevezető mikroökonómia-könyv kedvenc példája szerint azoknál, akik amúgy is megvennék azt, amit pénz helyett kapnak (és sok ilyen segélyezett lesz: még az alkoholisták családjában is esznek azért), pénz vagy természetbeni támogatás egyre megy.
Negyedszer. Még megtippelni is nehéz, mennyi pluszköltséggel, szociálismunkás- és jegyzői munkaórával jár a természetbeni támogatásokról való döntés, a parizervásárlás levezénylése és ellenőrzése, avagy az utalványrendszer fenntartása. Különösen a szociális munkás idejét sajnálnánk: amíg a gyermekvédelmi munkatárs a pótlékparizer-tranzakciókat ellenőrzi és adminisztrálja, nem azokkal a gyerekekkel foglalkozik, akiket vernek vagy molesztálnak otthon. Hacsak fel nem veszünk újabb gyermekvédelmi munkatársakat.
Ötödször. Nagyon gyakran a szülők cselekedetei úgy szolgálják gyermekeik javát, hogy az a kívülállónak, beleértve a feljelentést körmölő szomszédot és a jegyzőt is, nem nyilvánvaló. Rossz apa, aki a gyerekét kenyéren és vízen tartja, és uzsoráshoz hordja a pénzt? Lehet. De az is lehet, hogy az uzsorástól kapott kölcsönből a gyerekszoba rozzant tetejét csináltatta meg a télre, és ha most nem fizet, az uzsorás eltöri a térdkalácsát, és akkor feketén kubikolni se tud majd elmenni. Azért fizeti ki az uzsorást, mert ez a legjobb, amit a gyermekéért tehet.
Hatodszor. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy felérjük ésszel: a szülőknek felháborító és megalázó lesz tudomásul venniük, hogy a jegyző és a szociális munkás úgy gondolja, megrövidítik a saját gyermeküket, hogy a hivatal jobban tudja, mi jó a gyereküknek, mint ők maguk.
De ha ez részben hatástalan, részben költséges és mindenképp megalázó rendszer, mit szeretnek rajta a támogatói?
Ha közgazdasági és gyermekvédelmi szakmai érv nem is szól a javaslat mellett, politikai jellegű igen.
Ne feledjük, a kisebbségi kormány csak olyasmit terjeszthetett be, amihez ellenzéki támogatásra is számíthatott. Ne feledjük, a parlament kormánypárti padsorai (is) tele vannak polgármesterekkel, és a többiek egy része is helyi politikusként képzeli el a jövőjét, ha kibukik 2010-ben.
A polgármester, aki de facto parancsol a jegyzőjének, egy ilyen módosítás által új diszkrecionális eszközt kap, új hatalomra tesz szert a polgárok felett. Eddig automatikusan járt a családi pótlék mindenkinek. Most azon személyek családi pótlékát, akikkel a polgármester kulcsfontosságú szavazói elégedetlenek, akiket e szavazók aszociálisnak ítélnek, de akikkel szemben más jogállami eszközzel nem lehet eljárni, a polgármester természetbeni juttatásra váltathatja. Hangoskodtok, elégedetlenkedtek, lopjátok a fát? Segélyért tülekedtek, most, amikor becsületes polgárok is rászorulnak? És még csak bíróság elé sem tudunk citálni benneteket? Na, nyavalyások, ide a családi pótlékkal! Úgyis csak elinnátok.
A kicsit részletesebb elemzés tehát azt mutatja, hogy a módosítás igazi oka nem a szüleik által megrövidített gyerekért érzett aggodalom. Az csak ürügy, amelyre hivatkozva - és az évek óta jól bevált receptet követve - a központi hatalom lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy helyi szintű, adminisztratív intézkedésekkel fogják ki a válság hatására egyre hevesebb cigányellenes érzések szelét a Jobbik vitorlájából. Ráadásul a természetbeni juttatás remek beszerzési-kegygazdálkodási és korrupciós lehetőséget is teremt a polgármesterek lelkiismeretlenebbjének. Jó lesz a boltosnak jóban lennie a bürgermajsztorral, ha azt szeretné, hogy nála, és ne versenytársánál rendelje meg a pótlékparizert.
Hogy mindez steril, mindenben rasszizmust látó értelmiségi nyavalygás lenne? Hogy a változtatás igenis többet segít a most a saját szüleik által megkárosított gyermekeken, mint amenynyit a másik serpenyőben a fent sorolt sok társadalmi költség és kár nyom?
Lehet. De a bizonyítás terhe a beterjesztőn van. Ha ez a javaslat nem csupán sanda politikai elvárásra adott kapkodó reakció, akkor a beterjesztő egy statisztikákkal, társadalmi költség-haszon elemzéssel, nemzetközi jó gyakorlatok áttekintésével, esettanulmányokkal, szociológiai, szociális szakmai elemzéssel alátámasztott hatástanulmánnyal könnyedén torkomra forraszthatja a szót. Ami azt illeti, egy ilyet magától is csatolhatott volna a javaslatához a minisztérium.
És ha már álmodunk, álmodjunk nagyot: minden javaslatához minden minisztérium.
*
Legutóbb (Feketén, fehéren, 2009. április 9.) arról írtam, hogy a választások közeledtével lanyhult a feketegazdaság elleni harc. De azt még én sem gondoltam volna, hogy a Szanyi Tibor által szorgalmazott meghátrálást, a válsággal takarózva a csalóknak való kedvezést a Bajnai-kormány külön törvénykezési feladatként emeli be a programjába. Hadd idézzem a "Válságkezelés és bizalomerősítés. A válságkezelő kormány egyéves cselekvési terve" c. dokumentumot: "A válság lecsengéséig ne sújtsuk a munkahelymegőrzést vagy munkahelyteremtést végrehajtani szándékozó, kisebb súlyú szabálytalanságot elkövető cégek projektjeit". Tessék mondani, a maffia is bejelentkezhet munkahely-megőrzési támogatásért?
