Nincs Pardon
A következő történet olyan, mint a kisfröccs. Egyketted része a valóság mérge és mákonya, másik egyketted része pedig álom, azaz a túlélés féltett záloga. Avagy a történetben szereplő személyek, illetve események fele a képzelet szülötte, a másik fele pedig épp ellenkezőleg. A végén látszani fog, hogy melyik melyik. Szóval van három csaj, Ancsi, Piros és Helén, nevük gyaníthatóan valami Fejes Endre-novellából származik. Tornasorba állítva őket is pont ez a sorrend, Ancsi a legkisebb, és talán ezért ő fér a legnehezebben a bőrébe, ami ugyanakkor enyhe szakmai ártalom is lehet, merthogy óvónő. Amikor nemrég egy apró ezüst ékszert tett a jobb orrcimpájába, volt is egy kis revolúció a dedóban, ám hamar mindenki napirendre tért a lyuk fölött, ami így is van rendjén. Elvégre nem élünk a kőkorszakban. Ancsi leginkább jól szabott farmernadrágokat és pasztellszínű pulóvereket hord, ha hétvégenként a másik kettővel portyázni indulnak azokra a helyekre, ahová a hasonszőrű huszonéves fiatal nők és férfiak szoktak járni így nyaranta; a Ráckertbe, a Zöld Pardonba vagy ne adj´ isten, ha elszabadul a pokol, a Romkertbe. Piros a következő a sorban, a három közül ő a fatális darab. Zordon, görögös forma, fekete hajú, pusztító sugarat vető porcelánkék szeme gyakran sustorgás tárgya a szociológia tanszéken, ahol tanul, mely sustorgásban egyetemi polgárhoz méltóan egyenlően veszi ki részét diák, tanár, férfi és nő. Piros pontosan, gyorsan és keveset fogalmaz, szavai mint sorba tett, kerek, sima, fehér kavicsok. Esős hétvégi estén egy-két rozé hosszúlépést iszik, amúgy Cuba Libre, ha futja rá. Helén a colos, halk szavú extravaganza, akinek blazírt peeerszeeeéjétől már akkora kövekben is benn ragadt szó, mint az egyik János. Amúgy barátságos fajta, annak ellenére, hogy tanítónő. A három közül ő öltözik a legjobban, olívzöld-barna-okkersárgákban valószínűleg korosztályi bajnok a fővárosban.
Mondok még egypár dolgot róluk.
Autót vezetni legjobban Helén tud, második Piros, Ancsinak valószínűleg nincs is jogsija. A vízilabda EB-t Ancsi és Piros figyelte, Helén nemigen. Ancsi az eperre allergiás, Piros a tollra, Helén pedig a gumikesztyűre. Főzés tekintetében teljes holtverseny, egyikük sem tud főzni semmit se. Esetleg zacskós leves majonézes kukoricával.
Jó együtt látni őket, jól festenek együtt így háromfélén, nem lenne nehéz félfikciós novellát írni róluk, amit például úgy kezdhetnénk, hogy péntek este van, és a Zöld Pardonnál in medias res gurul le Ancsi a lépcsőn. A kidobó utána küldi a biztonság kedvéért Helént, aki csúnyán megüti a lábát az eséstől, Piros egyelőre még a lépcső tetején kapkodja a levegőt. Az egyik sír a háromból. Ez az egész közvetlen azután történt, hogy Ancsi márványökle lesújtott a kidobóra, aki őt harminccal haladta meg centiben és ötvennel kilóban, azaz topográfiailag így inkább felsújtott. (´szintén szólva e legurulásokat csak akkor tekinthetjük váratlannak, ha jogosan várhatnánk el, hogy egy kidobó szájon vágásától felfüggesztődnek a fizika olyan törvényei, mint a tömegvonzás.) A fülest amúgy azért kapta a kidobó, mert azt mondta a három csajnak, hogy nem mehetnek be a Zöld Pardonba, mert már így is elég cigány van ott benn. Másnap a colos Helén egész nap feküdt az ágyban, mert nem tudott a sajgó lábára állni, meg amúgy se akaródzott neki kimenni a szobából. Piros és Ancsi meg kicsit akadozó, halk, pontos szavakkal mondták el ezt. Egy-egy magánhangzó megrebbenve pillanatra benn ragadt. Sírni nem, ezeknek nem. Meg hogy ja, beszéljünk erről, de azért legjobb lenne az egészet elfelejteni. Úgyhogy, előre is elnézést a kifejezésért, ám mivel fontos mondatokban a pontosság a fundamentum, így nem fogalmazhatunk másként, mint hogy aki ezek után beteszi a lábát a Zöld Pardonba, az bekaphatja.
