Nádasdy Ádám: Modern Talking (A burjánzó vonatkozó)

  • 2001. július 12.

Egotrip

Igazgató barátom meséli, hogy a gazdaságis hölgy belejavít a leveleibe: előszeretettel cseréli az ami-ket amely-re. Rádiós ismerősöm viszont könyörög a kollégáinak, hogy ne használjanak ami helyett amely-t, mert nincs szörnyűbb, mint a hibás irodalmiaskodás.

A burjánzó vonatkozó

Igazgató barátom meséli, hogy a gazdaságis hölgy belejavít a leveleibe: előszeretettel cseréli az ami-ket amely-re. Rádiós ismerősöm viszont könyörög a kollégáinak, hogy ne használjanak ami helyett amely-t, mert nincs szörnyűbb, mint a hibás irodalmiaskodás.

Kezdjük a legsemlegesebbel: Kiújult a betegség, ami tavaly kínozta. Az ami tavaly kínozta voltaképpen a betegség jelzője ("az őt-tavaly-kínozó betegség"), ezért a neve: jelzői (vagy vonatkozói) mellékmondat, az ami pedig vonatkozó névmás, mely a betegség-re (mint "előzményfőnévre") vonatkozik. Csakhogy a fenti példát két másik névmással is lehet mondani: Kiújult a betegség, amely = ami = amelyik tavaly kínozta. Az amely az irodalmi-konzervatív, az ami a semleges, az amelyik a fesztelen stílusértékű. Mármost akinek emilyen a lelkülete, az az irodalmit fogja semlegesnek érezni, akinek meg amolyan, az a fesztelent. Mint ahogy lehet hangversenyre jönni frakkban vagy farmer-pulóverben. A karmester a frakkot tekinti semlegesnek, a karzatra bekéredzkedő diák meg a farmert. Nem volna helyes, ha fordítva öltöznének fel - de azt nem lehet en bloc kimondani, hogy a Zeneakadémián a helyes öltözet a frakk vagy a farmer volna. Az ember ne kergessen absztrakt "helyességi" délibábokat: nézze meg, milyen a szöveg hangulata, kinek szól, írott-e vagy beszélt, irodalmi vagy értekező, formális vagy fesztelen, s annak fényében válassza ki a névmást, amely (ami? amelyik?) ott és akkor megfelel.

A fenti hármasság csak akkor áll rendelkezésre, ha az előzményfőnév nem személy. Ha személy, akkor csak két lehetőség van: Visszajött a nővér, aki = amelyik gyesen volt. Az aki tehát lefedi az ami/amely stílusértékeit. Ezért nincs vita az aki esetében az irodalmi-semleges határvonalat illetően.

Két különböző változás zajlik a szemünk előtt. Az egyik, hogy a nem-fesztelen stílusban az ami küzd az amely-lyel, pontosabban az ami terjedni látszik az amely rovására. Magamon is tapasztalom: bármilyen finnyás stiliszta vagyok is, az amely-t beszédben sosem, írásban csak módjával használom. Érdemes idézni, hogyan ír erről az 1961-es akadémiai nyelvtan (A mai magyar nyelv rendszere), e mértékadó, konzervatív munka: "Választékos szövegezésben leginkább az amely használatos; esetleg az ami [!]. Az utóbbi a beszélt nyelvben igen gyakori: Ez az a könyv, amit kerestél? Az ami klasszikus költőinknél egészen természetesen járta, az újabb [!] értekező prózában a gondos fogalmazók mégis eléggé [!] kerülik." Hoppá. Az Akadémia szerint tehát (1961-ben) éppen az amely szorítgatta kifelé az ami-t a gondos fogalmazók értekezéseiben. Szóval az amely: új keletű pedantéria. Nem mintha számítana a nyelvben, hogy mi milyen régi; ezt csak azoknak dörgölöm oda, akik szerint a mai nyelv odáig süllyedt, hogy ami-t használnak amely helyett. Mint klasszikus költőink.

E változás mozgatója nyilván az, hogy a mely kérdőszó végleg elavult, már csak írásban, formális stílusban lehet használni: Mely kiadványainkat óhajtja megrendelni? Ám a vonatkozó névmások mind a + kérdőszó alakúak (a + ki, a + mi, a + melyik). Az amely alól a mely eltűnése kihúzza a talajt. A nyelv őrizni próbálja a rendszert, miszerint "vonatkozó = a + kérdő", s ebben az amely-nek nincs létalapja. Az ami terjedése ún. terapeutikus változás: a rendszeren esett sérülést így foltozza be a nyelv.

A másik változás nagyobb horderejű, mert a rendszer átalakulásához vezethet: ez az amelyik terjedése, ugyanis e névmás érzéketlen a személy/nemszemély különbségre. (A betegség, amelyik...; A nővér, amelyik...) Az ami/amely pozícióharc ezt nem érinti, hiszen az a nemszemély kategórián belül zajlik. Az amelyik viszont a hagyományos kétkategóriás rendszer helyett - mely például a franciával (qui/que) vagy az angollal (who/which) analóg - olyan egykategóriás rendszer felé mutat, mint az olasz (che), a német (der/die/das) vagy az orosz (kotóryj). Az 1961-es akadémiai nyelvtan ezt már morcosabban nézi: "Az amelyik a kevésbé választékos beszélt nyelvben újabban rendkívül elburjánzott." (No de professzor urak, hol itt a vizsgált jelenség objektív szemlélete?)

Van azonban egy olyan eset, amikor a konzervatív-irodalmias stílusban is az ami szükséges, nem pedig az amely (és pláne nem az amelyik): jelesül amikor nem előzményfőnév van, hanem előzménymondat. Elolvasta a levelet, ami felháborított - ha nem maga a levél háborított fel, hanem a tény, hogy ő elolvasta. Itt az ami nem vonatkozó névmás, hanem kötőszó: nem a levélre vonatkozik, hanem az egész előző állításra. Ha maga a levél volna felháborító, az pedánsan úgy hangzana: Elolvasta a levelet, amely felháborított (jelzői mellékmondat, "az engem-felháborító levelet"). A nem-pedáns stílusban mindkettő ami felháborított: ez egybemossa a kettőt, s az ilyesmi mindig zavarja a kényes stilisztát, de hát a nyelv sokszor és sok mindent egybemos, és a legtöbb esetben a szövegösszefüggés jól eligazít. Én írásban betartom ezt a különbséget, beszédben nem.

A pedánsak nyaggatása úgy csapódik le az átlagemberben, hogy mindig az amely a "helyesebb" - mintha egyszerűen az aki/ami/amelyik választékosabb megfelelője volna. Ebből származik a hiperkorrekt amely-ezés, ami a pedánsakat még jobban idegesíti, pedig ők taszítják bele az embereket. A főépületben éltek a szerzetesek, amelyeknek száma csekély volt (itt akiknek kellene, hiszen rendes vonatkozó névmás). Leégett a művelődési ház, amely kulturális életünk fő akadálya (itt ami kellene, hiszen nem vonatkozó névmás, a művház nem előzményfőnév, nem ő a fő akadály, hanem a tény, hogy leégett).

Én megértem a gazdaságis hölgyet: az ő világában rendnek kell lenni, mindenre egyetlen jó megoldás kell. Egy tételt vagy a "tartozik", vagy a "követel" rovatba kell könyvelni, ott nincs helye a fesztelenkedésnek.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.