Átmeneti rítusnak hívják azt, amikor a népek különféle hókuszpókuszokat végeznek az élet egyes jelentősnek ítélt pillanataiban, amikor is úgy vélik, hogy az egyén átmegy egy életszakaszból egy másikba, amelyik jelentősen különbözik az előzőtől. Ilyen pillanat például a születés, belépés a felnőttlétbe, a lovaggá ütés stb. E rítusok természetesen a modern világban is virágzanak, itt csak az újoncbeavatási borzalmakat, a bérmálkozást, a híd- vagy úttörőavatást említjük. Lényegük, hogy változás, azaz új időszámítás kezdődik az ember életében. A modern világban azonban meg is fordult kissé e dinamika. Tekintettel arra, hogy a tömegkultúra és -kommunikáció révén versengő valóságokból épül fel az itt és most, az emberek gyakran hajtanak végre bizonyos rítusokat azért, hogy máshol érezzék magukat, hogy átlépjenek egy másik időszámításba, egy másik szimbolikus közösségbe, egy másik valóságba. Efféle átmenetnek, azaz passzázsnak tekinthetünk egyes drogokat, a Friderikusz-show-t vagy egyszerűen csak egy kiadós sétát. Kiemelkedő jelentőségű passzázs-hely a totózó.
Templomokban a központi kegytárgyat csak átutazó turisták mustrálgatják, dokumentálják, azaz satíroznak be egy újabb - természetesen azonnal halványulni kezdő - négyzetet az "itt is lehettem volna" végtelen négyzethálóján, míg ezzel szemben a rendszeresen odajárók csak tekintetük vakfoltját nyugtatják a kegytárgyon, testükkel érzik azt. A totózó közepén szerencsekerék - memento mori -, amire a kultikus helyek, a passzázs-helyek házirendje szerint az odajárók kimódoltan ügyet sem vetnek. Csak az pördít egyet a kegytárgyon, aki először teszi be a lábát totózóba. A pörgetés, e mozdulat rokon a kutakba pénzt dobó karlendítéssel, a kerti padon, bükkfán rovást ejtő csuklómozdulattal és végső soron a gyerekcsinálással is, hisz ahogy Sugár János jegyezte meg igen bölcsen: a beláthatóval való foglalatoskodás a halálösztön egy megnyilvánulása. A passzázs elengedhetetlen kelléke a révkalauz (Bőrharisnya, a Stalker, Friderikusz stb.), aki elfogadja a jelentkezést és a jelentkezőt átvezeti a következő életszakaszba, azaz a jövőbe. A totózóban üvegkalitkában ül Pythia, ki csekély ellenszolgáltatás fejében a jövő meghódítását helyezi kilátásba. Nem, nem úgy, ahogy a pozitivista indíttatású hétköznapi vélekedés képzeli, miszerint a jövendőmondás az előfizető fogyasztó és a médium közötti egyirányú információáramlás, mely gondolkodás ha más hibát nem is vét, azt biztosan, hogy végtelen mennyiségű, elsőrendű titkot tételez a jövendőmondó tarsolyában. (Messze nincs annyi titok a világon, mint amennyit szeretnénk megismerni.) Azonban Pythia más. A valódi jövendőmondás mindig homályos és mindig igaz. Mint ahogy az igazi előjelek mindig utólag jönnek, úgy ehhez hasonlóan lényegében csak egyféle jóslat létezik - az önmagát beteljesítő jóslat. A totózóban a befizető jeleket rajzol a kombinált szelvényre, Pythia, a médium nyugtázza az erőfeszítést, átveszi a juttatást, és így válik az Ikas- Köge dán NB kettes meccs otthoni, tét nélküli latolgatása szakavatott médium segítségével történő interaktív jövendőmondássá, azaz annak lényegévé: jövőteremtéssé. Indul az új időszámítás. Nyertünk egy újabb hetet. A totózóban amúgy nincs túl sok látnivaló. A falambéria a sportegyesületi intéző (manager) irodáját idézi, ritka napokon gerozánszagot is vélhetünk érezni. A falról Röltex Rózsi babája, a hülye vigyorú Lottó Ottó integet. Azonban ha közelebbről megnézzük őt, feltűnhet, hogy kajánság bújik meg az előrepajtás-mosoly mögött, és aztán a saru, a hegyes csákó, hisz ezt már láttuk valahol!... Igen, igen, Hermészéi azok, és most sincs ez másképp. Hermész ő, a passage-man, a lélekvezető, a keresztutak, a binaritás, a szerencsejátékok (valószínűség) istene, megszokott kalapján ezúttal nem szárny van, hanem a keresztutak, a bűvös elágazások és a szerencse, a jövő birtokbavételének szimbóluma - a négylevelű lóhere. Jogosan érezhetjük átverve magunkat ezúttal is. Az eddig leírtakat alátámasztó bizonyítékok száma elenyésző, és csak az olvasó jóindulatára hagyatkozhatunk, hogy elhiggye, a totózó életre-halálra menő misztériumjáték helyszíne. A véletlen (nocsak) persze olykor segítségünkre siet, mint ahogy azon vitatkozván, hogy a lottóban érdemes-e a 17-39-41-47-85 számsor helyett a 21-22-23-24-25 számsort megjátszani, az, a véletlen csalta Emese szájára azt a totózó metafizikáját összegző baudrillard-i minőségű elhallgatást, miszerint "lehet, hogy matematikailag így van, de..."
