Kálmán C. György: Magánvalóság

  • 2001. július 26.

Egotrip

Dörzsölt, rafinált nép a magyar, csak egy baja van: nem szereti eléggé a hazáját.

Magyar mese

Felkel reggel a magyar, ébreszti az a kurva magyar vekker, körülnéz, hol van? - hát igen, már megint, még mindig Magyarországon; keserű-savanyú íz tolul a szájba, kitámolyog a magyar ember fogat mosni, kávézni, rendbe tenni magát. Talán csak rosszat álmodott. Hát nem, ez Magyarország. Itt vagyunk, a fene enné meg. Mindez magyarul jut az eszébe, hiába próbálja izlandiul vagy perzsául elgondolni, az sehogy se megy: a magyar a legelterjedtebb helyi nyelv, itt, Magyarországon így beszélnek a legtöbben, a rohadt életbe. Kitámolyog aztán a magyar ember az utcára, csupa magyar ember közé, mindenki elég rosszkedvű, nem csoda: ők is átélik azt az iszonyatot, hogy magyarok, Magyarország a hazájuk. És nem, az istennek nem bírják szeretni. Az nem megy nekik.

Csakhogy nem lesz ez mindig így, és ez éppen a magyaroknak köszönhető.

A derék magyar ember, akinek nagyon elege van már ebből az országból, rendszert változtatott, hozott egy jó hülye médiatörvényt, amely a pártok alá rendelte a köztelevíziót, aztán úgy határozott, hogy választ néhány alaposan kormány közeli tévéelnököt, akiknek talán majd sikerül rendesen legatyásítani a céget. Nem is csalódott, az adósságok és köztartozások szépen híztak, abban hiba nem volt. Évek megfeszített munkájába tellett. Nem tűnt el az a rengeteg pénz nyomtalanul, az is magyar embereket gyarapított, tartós fogyasztási cikkekkel, utazással, jelentős értéket képviselő lakóingatlannal, a magas életszínvonalhoz szükséges élvezeti cikkekkel, miegymással - jól járt tehát a magyar ember. A magyar ember mindezt voltaképpen összesprórolta magának, úgy is felfoghatjuk, mert az adóját rendesen fizette, még azt is bevallotta, hogy háztartásában működtet televíziókészüléket, és ezért a rendszeres havi díjat becsülettel lerótta. Jól járt tehát a magyar ember, jutott neki mindenre.

Aztán úgy gondolta a magyar ember, hogy olyan kormányt választ, amely majd jól megszeretteti vele ezt a Magyarországot, mert az volt a fő baja szegénynek, hogy Magyarországot, a hazáját az istennek nem bírta szeretni, dejszen ezt mondtam is már. Amúgy meglett volna minden, de a szeretet, az nem jött neki sehogy sem. Ráadásul gondoskodni kellett volna arról is, hogy mégiscsak legyen valamennyi pénz abban a fránya köztelevízióban, mert hát "üres kancsóból bort tö-höl-teni nem lehet", ahogyan a nóta mondaná, ha volna ilyen nóta. Furfangos ember a magyar, tüstént talált megoldást. Nem egyszerűt, de bonyolultat, nem nehezet, de könnyűt.

Nosza létesítsünk - úgymond a magyar ember - az én pénzemből, bánja a fene, olyan testületet, amely hazánk, a napfényes Magyarország megszerettetéséről gondoskodik, készüljenek szóróanyagok, vásároljunk nagy hirdetési felületeket, forgassunk reklám- és kisfilmeket, legyen intenzív médiajelenlét; akármibe, hogy a magyar hamarosan zabálni fogja Magyarországot. Ennyit megreszkírozok, olyan nincs, hogy ne jöjjön be. Majd akkor megszereti magát az ország, napjában többször is (ahogyan ivarérett férfi- és nőemberek szokták, amikor nincs kit vagy nincs hol szeretgetni).

A magyar ember továbbra is adózott, ebből jól megfizette ezt a testületet, az meg jól megfizetett más magyar embereket, akik odaadó művészi és médiaszakemberi munkával előállítottak mindenféle végterméket. Szépen gyarapodott a magyar ember (a testületi meg a művészi-médiaszakemberi, tehát per extensionem a magyar, az ország, a Magyarország), mintha csak összespórolta volna magának azt a tenger kincset. És láss csudát: a magyar ember egyre jobban kezdte megszeretni az országot.

Igen ám, de csak ekkor jött a java. Mert hát mi van akkor a televízióval? Ott is magyar ember dolgozik, annak is gyarapodnia kell. Adjunk-e neki az adóból, amit fizettünk? Igen, azt is lehet, meg is teszi ezt a magyar ember, de akkor a tévének semmi része nem lesz a munka javában, a megszerettetési akcióban. Ám ha drága reklámidőt fizetünk neki, és ő ezért a magyar ember épülésére magyarmegszerettető reklámfilmet sugároz, akkor már magam sem tudom, hány legyet ütünk egy csapásra. Az ország úgy meg lesz szeretve, mint a huzat, a filmesek felette népszerűvé és gazdaggá válnak, a megszerettető testület hasznos munkát végez, a tévé zsebre teszi a jogos járandóságot.

És így esett, hogy lassan a magyar ember már valami elmondhatatlanul, hihetetlenül szereti ezt az országot (ti. Magyarországot), nap mint nap látja, hogy itt például lehet esküvőket rendezni, még zsidónak és romának is, az esküvő vidám és bensőséges esemény, te csak házasodj, boldog Magyarország. Hegyen-völgyön lakodalom, vigad a magyar, fejlődik az ország, egyre többeknek lesz tartós fogyasztási cikke, utazása, jelentős értéket képviselő lakóingatlana, a magas életszínvonalhoz szükséges élvezeti cikke, miegymása, dejszen ezt mondtam is már. Lesz temetéses film, keresztelős (körülmetélős, alámerítkezős) klip, szülős és válóperes. Akkor majd már nem is lehet jobban szeretni az országot.

Magyar történetet olvastál, kedves olvasó, magyar vagyok magam is, minden bizonnyal magyar vagy te is. Mi voltunk ilyen találékonyak és ügyesek, te meg én, mi tettük ezt, magyarok. Hát ezért büszke nép a magyar.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.