Kálmán C. György: Magánvalóság

publikálva
2002/7. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A férfiemberek tudják, hogy milyen az: reggel arra ébredni, hogy a szívünk csordultig tele hazaszeretettel, feszül a Széchenyi-terv, hajnali országálmainkból még visszamosolyog egy sikeres kis- vagy középvállalkozónő, családtagjaink elől ölünkbe ejtett újsággal rejtegetjük lelkes, acélos jövőképünket.

Hasonlat és metafora

A férfiemberek tudják, hogy milyen az: reggel arra ébredni, hogy a szívünk csordultig tele hazaszeretettel, feszül a Széchenyi-terv, hajnali országálmainkból még visszamosolyog egy sikeres kis- vagy középvállalkozónő, családtagjaink elől ölünkbe ejtett újsággal rejtegetjük lelkes, acélos jövőképünket.

Országunk, mint egy rakéta, egyre erősödik.

Az első kávé után aztán elhessegeti a férfiember a délibábos csábgondolatokat, összeszedi maradék eszét, már amennyi reggelre kijut, és elmélázik a hasonlatok és metaforák természetén. Mire útnak indul, már határozott véleménye, hogy nem kellene az országot (hazát, társadalmunkat) semmihez sem hasonlítgatni, mert az nem vezet jóra. Semmire nem vezet, pontosabban, mint ahogyan a rakéta is, ugyebár, az űrbe tart. És ez megint egy hasonlat.

A hasonlat kiterjesztett metafora, a metafora két, össze nem illő dolog azonosítása. (Ez nagyon felületes, nem is egészen igaz, de nem fárasztanám az olvasót komolyabb teoretikus fejtegetésekkel.)

Például az, hogy az ember országgyűlési képviselő akar lenni, és hogy ugyanezt az embert kirabolják, nem illik össze. Egyiknek a másikhoz semmi köze nincsen. Két, egymástól távol álló jelentés váratlan összeszikráztatása, ami valami mélységet világít be - ez volna a metafora lényege, s nem ugyanezt viszi-e végbe a képviselő, amikor úgy nyilatkozik, hogy azért raboltak tőle nagy értékű ékszereket és technikai berendezéseket, mert összegyűjtötte a kopogtatócédulákat? Na ugye. Ez is metafora, a maga módján. Ha nem kerülök be a parlamentbe, az olyan, mintha kiraboltak volna - így egészíthető ki hasonlattá. Vagy ott a másik képviselőjelölt, akit megvertek, ha ugyan megvertek. A megverés, ha megtörtént, vagy baseballütővel történt, vagy nem. Ami pedig majdnem olyan, mint a furkósbot. És akik megverték, ha megverték, szociálliberálisok voltak, vagy nem azok. Ha azok, akkor vörösök, és akkor a furkósbot is vörös volt. És akkor a vörösök furkósbotok; bár, ha végiggondoljuk, akkor meg a szélsőjobb egy nagy betört orr. A bizonytalant biztosnak állítjuk, azonosítások sorát hajtjuk végre, és pazar metaforákhoz jutunk.

Ekkor már a férfiember jócskán benne van a csúcsforgalomban, büdös van, minden lassan, őrjítő zajjal mozog. A rakéta jár az eszében, hogy ez micsoda hülyeség. Mire odaér, ahová kell neki, már magát a nyelvet gyanúsítja. Van-e, ami nem metafora? A hazaáruló például nyilvánvalóan az: az ember nem áll oda az utcasarokra, hogy pénzért kikotyogja a haza nagy titkait, vagy hogy eladja a hazát - ki a fene venné meg? A hazaáruló ártatlan szó, hiszen egyáltalán nem azt jelenti, amit a felszínen jelent; hazaáruló ugyanis nincsen. Egy jogi terminus, ahogyan hajdanában az üzletszerű kéjelgés (amely üzletszerű volt ugyan, ám a legkevésbé sem kéjelgés az elkövető szemszögéből).

Végül a férfiember belefárad ebbe a rohadt, zsúfolt, keserves magyar napba. Hazafelé már arra gondol, milyen jó lesz a másnapi ébredés. Szép, álombeli metaforákra és hasonlatokra vágyik. Azon gondolkodik, ha ejtene egy diszkrét vágást a feje tetején, és két kis lukat vájna a talpába, nem lehetne-e belülről lezuhanyozni, de jó alaposan. Mi minden jönne ott ki, úristen. Lehetne sikálni a kádat. Mindenféle ragadós, döglött metaforák, puffadt, cafrangos hasonlatok. Rakéta, hajó, út, ilyesmi. Elsötétül, megszigorodik az ember: le a metaforákkal? A metafora egyenértékű volna a hazugsággal? Vagy csak van, amikor? Reménytelen az egész, a legjobb meg sem szólalni. Vagy olyat mondani, amit eddig soha senki. Miért nem bír egy magyar miniszterelnök olyanokat mondani, hogy számára a nő egy fehér márvánnyal megkent zsömle? Vagy hogy oroszlánok sörényében elégnek a székek? Vagy hogy források mozdulnak a vaddisznó-szemekben? Nem, úgysem fog. Más diskurzusban van, és ez mindenféle szörnyűségeket ír elő neki. Szegény.

Vajha költőileg lakozna az ember.

Aludjunk rája.

publikálva
2002/7. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk