A magyar család, ha nem tudnád, kedves olvasó, a szeretet és a kölcsönös megbecsülés alapján jött létre, jellemzi "az anya szeretete", ahogyan egy jelentős nyelvész mondta volt, ottan annyira szép és jó. A magyar családnál nincs is jobb.
Rágalmazza tehát a magyar családot az, aki családon belüli erőszakról beszél, a magyar családon belül nincs erőszak, vagy ha mégis van, az nem magyar vagy nem család. A parlamentben most vitatott határozati javaslathoz érkezett is egy módosító indítvány, két fideszes honanyától, hogy nevezzük inkább ezeket a csúnya cselekményeket "házon belüli erőszaknak" vagy akárhogy, csak ne a nevükön, mert az igen sértő a család intézményére nézve. Még a végén rossz híre lesz a családnak, és senki nem fog akarni családot, kihalik a magyar, mindenféle züllött együttélési formák alakulnak ki, ahol talán nem lesz erőszak, de család sem. Az persze kérdéses lehet, hogy a magyar családok hány százalékának van effektíve háza, amelyen belül a "házon belüli erőszak" megvalósulhat (isten ments!), vagy hogy adott házon belül hány család élhet. De lépjünk túl ezen. A lényeg a lényeg: nehogy úgy nevezzük a dolgot, ahogy (ki ne mondd!), mert az károsan hat a nemzet lelkületére.
Ha egyszer újra átvizsgálják a Btk.-t, igen nagy gondban lesznek majd a mostani módosító honanyák: mégis hogyan kellene átnevezni az anyagyilkosság bűncselekményét? Végtére is, ahogyan a család nem lehet az erőszak terepe, tehát jobb erről nem is beszélni, az anya sem specifikusan arra való, hogy meg legyen gyilkolva, különösen, hogy e kifejezés az anya saját gyermeke általi meggyilkolását van hivatva kifejezni (ha ez a feltétel nem áll fönn, nettó gyilkosságról beszélünk). Márpedig ennek a szónak túlságos használata előbb-utóbb oda vezet, hogy nemzetünk nőtagjai majd szó szerint veszik a költő felszólítását, hogy "anya, ne szoptass csecsemőt!" Nem is szólva az autólopásról: az autó közlekedésre, helyváltoztatásra szolgál, nem arra, hogy eltulajdonítsák, ha sokat beszélünk arról, hogy vannak olyan elvetemült népek, akik más gépjárművét ellopják, előbb-utóbb eltűnnek az autók az utakról, alacsony lesz a kocsik presztízse, jaj lesz nekünk.
Tulajdonképpen minden ilyen csúnya, kellemetlen, bűnös, káros dologról csak halkan és rejtjelezve kellene szólnunk. Éjjel tartanánk a bírósági tárgyalásokat, változó helyszínekkel, barlangokban, kikötői raktárakban, erdő mélyén, esti csendben. Az ügyész súgva mondaná a bírónak: itt egy pacsirta-ügyről van szó, szigorú büntetést kérek! Mire az ügyvéd: ugyan már, csak rózsabimbó esete forog fenn! A bíró persze pontosan tudná, mit jelentenek ezek a szavak, de senkinek el nem árulná. Nehogy aztán.
