Kálmán C. György: Magánvalóság (Üresjárat)

publikálva
2000/14. (04. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Azt mondja a Szerkesztő úr, hogy van itt egy üres hely, egy fehér folt, egy lyuk, be kellene tölteni, amúgy macsósan, hegyibe. Amúgy is, most ebben benne kell lenni, mert megint Magyar Narancs, az első (hohó, ismerjük már ezt, annak idején elmulasztottuk, de már a másodikban vagy harmadikban virítottunk, aztán mi lett a vége? ki lett gazdag, boldog és szép? ment-e a világ elébb?). Félnek a népek az ilyen üres helyektől, rájuk tör a horror vacui, mintha minden, ahol a semmi van jelen, ahol csend van és űr, szünet vagy hiány, be kellene hogy töltődjék. A szerkesztőkre meg aztán végképp rájön a rettegés, a lapot, a műsorfolyamot, az adásidőt faltól falig be kell tölteni, ha mással nem, hát valami üresjárattal, érezze a nép, hogy kap valamit, ne kelljen mással foglalkozni, magukkal vagy a világgal, amelyet az üres hely mintegy tükörként elibük vetítene (figyeljünk a metafora finomságaira!).

Üresjárat

Azt mondja a Szerkesztő úr, hogy van itt egy üres hely, egy fehér folt, egy lyuk, be kellene tölteni, amúgy macsósan, hegyibe. Amúgy is, most ebben benne kell lenni, mert megint Magyar Narancs, az első (hohó, ismerjük már ezt, annak idején elmulasztottuk, de már a másodikban vagy harmadikban virítottunk, aztán mi lett a vége? ki lett gazdag, boldog és szép? ment-e a világ elébb?). Félnek a népek az ilyen üres helyektől, rájuk tör a horror vacui, mintha minden, ahol a semmi van jelen, ahol csend van és űr, szünet vagy hiány, be kellene hogy töltődjék. A szerkesztőkre meg aztán végképp rájön a rettegés, a lapot, a műsorfolyamot, az adásidőt faltól falig be kell tölteni, ha mással nem, hát valami üresjárattal, érezze a nép, hogy kap valamit, ne kelljen mással foglalkozni, magukkal vagy a világgal, amelyet az üres hely mintegy tükörként elibük vetítene (figyeljünk a metafora finomságaira!).

Nos tehát, ezen csekély értékű és terjedelmű írásom egyfelől teljes egészében az üresjárat témájának szentelődik, másrészt maga is megtestesíti a címben megjelölt fogalmat, s így már-már belső önellentmondás feszíti szét. Hogy az alapesetnél kezdjem: valódi üresjárattal, önmagát alig is leplező, csaknem hivalkodó semmivel az újabban a műholdakra jutott ATV műsorában találkozhatni, mikor is hosszú perceken át nézhetünk képeket színházi előadásokról (standfotónak hívja az ilyesmit a szaknyelv), miközben a képernyőn kínzó lassúsággal vonul át megszámlálhatatlanul sokszor a puritán felirat: Nemzeti Színház. Ez azért több, mint a Duna TV akváriuma (amely talán nem is üresjárat: nem mintás tapéta a rémületesen fehér falon, hanem inkább fehér falat imitáló tapéta a fehér falon), mert magvas mondandó látszik benne lenni. Éspedig rögtön többértelmű: egyrészt (jelenidejűleg), hogy tessenek eljárni a létező Nemzeti Színházba, másrészt (jövőorientáltan), hogy tessenek sok szeretettel gondolni a felépítendő Nemzeti Színházra, amelyben majd mindenféle kafa előadás lesz látható, harmadrészt (múltbafordulólag), hogy ne feledjük a Nemzeti Színház nemes hagyományait, amelyeket ímhol illusztrálnak a képek. Az értelmezési tartomány tovább tágítható, ha a jelzős szókapcsolat első vagy második tagját kicsit jobban hangsúlyozzuk.

Az üresjárat második esete volna a sajnálatos áprilisi időközi választások esete, amikor előre meg volt szabva, hogy reggeli hírműsorban ennyi perc, tévében beszélgetős műsorban amannyi, politikai háttérműsorban meg emennyi lesz rászánva. Miután baromira nem volt érdekes sem a választás, sem az eredmény, de vállat vonogatni, kezeket széttárni vagy ásítozni azért csak nem lehet a kimért műsoridőben - ezért hát minden pártvezető részletesen taglalhatta, hogy miért oly roppant elégedett. A csinosnak mondott, intell., mély érzésű politológusok (kis testi hibával) óráknak tetsző hosszú percekig majszolták az esélyeket, a tanulságokat és a helyi sajátosságok okozta igen figyelemreméltó eltéréseket. Ez az összességében sok-sok órás kommunikációs blokád lényegét tekintve alig különbözik az ATV képsorától, csak van benne hang, és jobban mozognak a képek. Több a minta a tapétán. Külpolitikai tekintetben ugyanezt a célt szolgálja a csecsen válságról szóló kommentárok sora. Szerintem Csecsenföldön jó ideje ugyanaz történik, de mindennapi csecsen hírmagyarázatunkat mindig megkapjuk. Valamiről azért mégiscsak kell beszélni.

Aztán ott a legkifinomultabb változat, amikor a rádió kulturális műsorának riportere minisztériumi főosztályvezetőt invitál a stúdióba, s ettől annyira megilletődik, hogy semmi nem jut az eszébe. De mivel átkötő zenét vagy szünetjelet mégsem sugározhat, a felelős köztisztviselőt az erkölcsi válságról faggatja (sic! erkölcsi válságról csakis faggatni meg vallani lehet!). Ha egyszer a Magyar Narancs nem tud mit kezdeni a lap tükrén tátongó fehér foltokkal (nem, nem így lesz! tudjuk, ígérjük!), akkor futtasson eszmét az erkölcsök romlásáról, a morális válságról, esetleg a szépre-jóra nevelés (kalokagathia) kérdéséről. Vannak emberek (színészektől focistákon át a sarki hentesig), akik bármikor tudnak húsz percet (flekkben úgy öt-hatot) produkálni.

Rám, ugye, mindig lehet számítani.

publikálva
2000/14. (04. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk