n Megint löncshús volt a desszert. Hárman ülték körül az asztalt: Béla, a Kövér Nyúl és Csicska Maxi, aki nemrégiben csatlakozott a társasághoz. Nagy, zöld kockás terítővel volt leterítve az asztal, középen a citrommal erősen megöntözött löncshús, mellette parmezános kenyér, kicsi mézzel. Az abrosz közepén, a löncshúsos tányértól észak-északnyugatra egy hatalmas paraffinfolt még azokból az időkből, amikor Erzsi és Béla a teljesen sötét nappaliban odahívatta az asztalhoz a prímást (nota bene: cigány), de annyira sötét volt, hogy gyertyát kellett tűzni a vonóba, csak a Velencei-tavon éjszakai vitorlázást gyakorló sukorói polgármester gázlámpája aranyozta be azt a kis vízfelszínt, amit elért a nemkülönben ingadozó láng köre.
A paraffinfolt tehát ott volt, édes emlékeket ébresztve Bélában, aki a feltoluló érzelemhullám hatására mélyen orrába túrt, majd elnegyedelte a löncsöt, és a maradék negyedet odadobta a kandallóba a pákozdi csata emlékére. Egy darabig csöndben ültek, amíg a lángok elemésztették a sertéshúst, majd felemelték poharukat, összecsendítették, és azt mondták: Paramaribo.
(Paramaribo, Paramaribo, ahol buzuki hangja száll, huszonéves, szőke, tetovált lányok táncolják a Monty Python-csárdást, miközben a pálmafák tövében heverő bennszülöttek a Tórát faragják a kókuszdió héjába, arcukon halvány mosoly.)
A poharakban karcos, krumpli alapú szesz, az arcokon a mámor lassan kitámadó fénye, tágult erek és felhúzott apró testi hibák. Alakul az este, a Kövér Nyúl azt javasolta, hogy menjünk vele a Margit-szigetre döglött kutyákat baszni, de leszavaztuk, táncoltassunk inkább asztalt, mondta Csicska Maxi, és lőn, az elsőnek megidézett sukorói polgármester a lovát siratta, ciframogyoró-ízű ektoplazmát büfögött, miközben huhogásra biztatott minket, az asztal meg táncolt, ha jól láttam, dzsiggelt éppen.
Aztán elmentek mind, csak Béla maradt, felkötötte Kürti Mária-virágos kötényét, és mosogatni kezdett, lassú, alapos mozdulatokkal, tányéroknak alját is, evőeszközöknek nyelét is, lábasoknak fülét ugyanúgy.
Hazajött Erzsi, kérdezte, volt-e valami, volt persze, mondta Béla, sámánok és gyanta, ahogy szokott, aztán a hatalmas ágyban összekucorodtak, mint elaltatás előtt az állatok.
