(Miskolc-blues 5.)
Olyan izgalmasan azért nem alakult mindig, mint ahogy azt a múlt alkalommal megénekeltem volt. Ha Csengős néni infernális, leginkább egy rozsdásodó gőzeke beüzemeléséhez fogható indulását a szürke hétköznapok töksötét hajnalán valaki véletlenül álomban túlélte, már csak abban bizakodhatott: Skriba Barnáné Motoros Mária talán délutános. Mert ha nem, amit fél négykor megnyert a vámon, fél ötkor a réven elveszett, amikor erre volt kénytelen ébredni az összes, jobb sorsra érdemes lakó: kelj fel, paraszt, indíts borért, lejárt a dögölés! Szolgálat van, húzzam farokra, aki a vonatot kitalálta! Kettőkor megjövök, négy liter itt legyen! Tóth bácsit megkínálod, más tróger nem iszik, magad súrolsz-pucolsz, rendet rakol, ha rájársz, meglakolsz, töködet leveszem! Ha nem mozdult az első szóra, ráöntött egy lavór vizet, amiben a mérhetetlen testét ezt megelőzően lecsutakolta.
Jóska hatkor ült ki az újságot várni, Tóth bácsi Barnát leste, hogy kibéküljenek. Hétkor jött a borral, Marika már elment, gyorsan megittak két litert. Skriba lassan eszmélt, erős volt a kezdés, de most végre megpihenhetett - tisztult az italtól, gondterhelten kezdte összerakosgatni a tegnap esti cserepeket. Csak szemét vagy te, Tóth, jött rá végül nyolckor, más asszonyát elveszed. Mit tegyek, ha engem szeret, tárta szét a kezét az ártatlanul, éjfélkor is megfőzi a sztrapacskát. A betervezett békülés így általában halasztást szenvedett: tízre, mire a bor egy cseppig elfogyott, az egyik csavargó volt, a másik meg pancser suszterinas, mások kaptafája, nem is cipész, cipőpucoló. Egy rövid jelenetre ilyenkor a legcsendesebb hétköznapon is nyílt esély, játsszuk le, mocsadék, mondta Barna, ez volt a hívószó, kotort a fenti nép az ablakokba, a lenti meg az udvarra kifelé. Tizenegyre, amikor a Déli Hírlap megjött, már megvoltak, s amikor a végzet úgy három óra múlva egy meggyötört és elcsigázott, de legfőképpen kiszáradt kalauznő képében megjelent, békésen szundítottak a konyha kövén a romokon. Célszerű volt résen lenni, hagyni az ebédet kihűlni ilyenkor: a napi program legjobb része következett. A Szentasszony egyik kezével fél fülét befogva, a másikkal kereszteket hányva, kocogva menekült; ez itta meg mindet, Marikám, fedte fel Tóth a valót, én akartam hagyni, de mire eddig eljutott, már ő is jobbnak látta, ha inkább megszalad.
Jóska közben a sportnál járt még mindig, s a többiekhez képest is erősen berúgott. Nem adta föl mégsem, bár a betű futott: hősi erőfeszítéssel próbálta kisilabizálni a Diósgyőrről szóló híreket. Kizárólag azok érdekelték, meg a bűnügyek, de azok annyira, hogy a legnagyobb ribillió közepén sem nézett volna föl. Naprakésznek kellett lenni mindig, hisz az udvarban csakis e két témakörről, azokból is főként a csapatról folyt a szó. Szerdáig az előző fordulóról, onnan meg hogy vasárnap mi lesz. A stadionba ugyan ittasságból kifolyólag hosszú évek óta nem jutott ki senki, szakértelmét Jóska, Skriba, Csengős és Tóth, valamint Babu Béla napról napra egy emberként, váltig hangsúlyozta. Információkat a Déli Hírlapon túl a népkerti katonacsapat, a jó nevű és otthonában félelmetes Papp József SE mérkőzésein szedték fel a mindenütt ott levő bennfentes szurkolók beszélgetéseiből - az avasi borospincék mellett ez volt az egyetlen hely, amit jó átlagban sikeresen látogattak, mert bár nagy ritkán máshová is elindultak, de oda soha nem jutottak el. Jól berúgta Tatár a szemétnek, igaz-e Tóth bácsi, be, Bélukám, de Salamon nem kezezett, rosszul látta az a bérenc, ötezer volt a prémium, Fükőtől tudja, aki mondta, ne beszélj, Józsikám, abból két hétig is megvolna a borunk, meg, Barna, főleg, ha Marikád nemzetközin volna, rettentő, na isten-isten, ami belefér, így csevegtek két affér közt nagy megértésben, míg a következő botrány köztük ki nem tört.
Négy óra tájban végzett Jóska az újsággal, nagy dünnyögésekkel kommentálva a híreket. Amikor azt olvasta a példának okáért, hogy a népkerti szatírt piros mackóban, egy Riga típusú motorkerékpáron látta menekülni teljes gázzal egy szemtanú, maga elé nézett, s így nyilatkozott: vigyázz, Jani, megfog a rendőrség. Egy borzalmas avasi gyilkossági ügynél a közölt személyleírás alapján csak ennyit szólt: Pék Feri volt, ismerem. Egy fél év múlva csak mosolygott -de se nem büszkén, se boldogan, inkább csak úgy, mint aki mosolyog -, amikor a letartóztatásáról értesült a megfeszített nyomozás eredményeként. Híres lettél, Babu Béla, fűzte máskor a temetői fosztogatásokról szóló hírhez, amikor a nevezett épp sírásóként dolgozott, benne vagy a mai lapban, kisfiam. Ibolya, a felesége pontban ötkor jött a borral - itt az ebéd, állat, igyál, csapta le a marmonkannát közvetlenül a sámlihoz. Szép panellakásuk volt, de Jóska első este beleszart az ágyneműbe, így az összkomfortot nem élvezhette soká. Mossa ki a Hosszúmargit, a testvéred, az a drága, e szavak kíséretében repült ki az ajtón, ahogy körülbelül százszor elmesélte, s hozta az ölében az összecsinált cuccot a fél városon át. Nem lett szomorú e fordulattól mégsem, nem volt a helyzetével elégedetlen egyáltalán. Jobb volt ez így, fő a nyugalom: a Déli Hírlap minden áldott napon friss volt, s a nyugdíj fejében tizenhét nullakor, ha esett, ha fújt, megjött a bor. Föl se kellett, az asszonynak hála, állnia, a Hosszú meg mehetett Csengős nénihez a pálinkáért maga, pedig már délben is, mikor még ő viszonylag jól látott, igen nehezen járt.
Visszaért persze közben rohanvást Barna is a pótolt szállítmánnyal, volt két óra csönd, amíg berúgtak, a Csengősök csendben készülődtek, aztán, mert este lett, jött az esti műsor, eltelt a nap.
