Egotrip

Maradjunk még egy kicsit Karinthy társaságában! Szenvedélyes játékos volt, utolérhetetlen rébuszok kiötlésében, rejtvényfejtésben, kitalálósdiban. Különösen szerette a "kicsi a világ" játékot. Ennek lényege, hogy a játékosnak egy öt láncszemnél nem hosszabb ismeretségi láncolattal össze kell kötnie magát egy híres emberrel (ez a feladvány). Például legyek én a játékos, a feladvány pedig legyen maga Karinthy Frigyes. Túl könnyű: ismertem Karinthy Ferencet, aki - fia lévén - közeli ismeretségben volt az íróval, azaz elég volt egyetlen láncszem.

Szeptember elsejével betiltották a hagyományos százas izzó árusítását. A magyar nép rezignáltan vette tudomásul, hogy egy olcsó, bevált, hasznos és mindenütt jelen lévő terméket egyszer csak hatalmi szóval elvettek tőle, és arra kényszerül, hogy helyette a kisebb fogyasztású és tartósabb, ám drágább újfajta égőket vásárolja. Akármit is ír máltaiul és magyarul is az EU honlapja (http://ec.europa.eu/energy/efficiency/ecodesign/lumen/), ezek az égők nyilván nem mindenki számára, nem minden szempontból és nem minden célra jobbak, mint a hagyományos körte. Ha így lenne, akkor már mindenki rég áttért volna az újra, tehát nem is lett volna mit betiltani.

2002. május 15-én, a Kossuth téren mintegy 1500 tüntető tiltakozott "a választási csalás" ellen, amely újra "hatalomra segítette" az MSZP- SZDSZ-koalíciót. A "nemzeti ellenállás napjának" nyilvánított demonstrációt a Lelkiismeret '88 csoport hirdette meg, a szervező a csoport vezetője, Kocsis Imre volt. K.-t, bár már az előző ciklusban sem volt képviselő, az SZDSZ-frakció ezúttal még meghívta az új parlament alakuló ülésére. Bent a teremben Fidesz-képviselők tisztelettel hallgatták a Fidesz-közeli Országos Választási Bizottság meg a Fidesz-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor beszámolóját a választások szabályos menetéről. De azért nem bánták, hogy kint az utcán az ármány áldozataiként tüntetnek mellettük.

Az emberiség gyerekkorában a felnőttek is mesékkel szórakoztatták magukat, múlatták vagy magyarázták az időt vagy éppen az időjárást. Babilóniában négyezer évvel ezelőtt például az aszály után érkező esőről azt mesélték, hogy egy hatalmas madár, Imdugud hozza: fekete esőfelhő szárnyaival betakarja az eget, és felfalja az égi bikát, aki forró leheletével perzselte a földeket. Mi, a felnőtt emberiség felnőttei már elvárjuk, hogy a televíziós időjárás-jelentésben ugyanezt a jelenséget a légköri viszonyok változásával, ciklonok vonulásával magyarázzák nekünk.

Létfontosságú, hogy az ember időnként olyasmivel foglalkozzon, ami nem létfontosságú.

A nyár utolsó napja, utazzunk, idén nyáron úgysem voltunk sehol, sehol se voltunk, dehogynem, a múltkor Soroksáron, vonattal.

Most, hogy a bankok is kirukkoltak féléves beszámolóikkal, kiderült: ők is egy csónakban eveznek velünk, az ügyfeleikkel. Ezt többségüknél még nem is a megcsappant nyereségek tükrözik, hanem a hiteltörlesztések akadozása miatt már elszenvedett értékvesztések és a jövőben várható veszteségekre képzett kockázati céltartalékok megugrása. A banki eredményeket megcsapoló tétel az egy évvel korábbi hatszorosára (188 milliárd forintra) nőtt az első fél évben, és várhatóan tovább emelkedik. A jegybank illetékes alelnökének becslése szerint a nem teljesítő (90 napon túli törlesztési késedelembe eső) hitelek aránya jövőre 13-15 százalékra ugorhat a tavalyi 4 százalékról, ami jócskán meghaladná a fél évvel korábban prognosztizált 6-7 százalékot.

"Lángelmét temetünk", mondta Illyés Gyula Veres Péter sírjánál néhány hónap híján negyven évvel ezelőtt. Veres Péterről Budapesten utat, az országban két iskolát neveztek el, de aligha van negyvenévesnél fiatalabb ember Magyarországon, aki Veres Péter műveit olvasta volna, hacsak nem irodalomtörténeti vagy még inkább eszmetörténeti érdeklődésből. K. még gimnazista korában elolvasta A Balogh család történetének köteteit, megpróbálta megtanulni belőlük, hogyan kell kukoricát kapálni, de a gyakorlatban nem tudta felhasználni a tudását. Tisztelettel vette tudomásul, hogy János az esküvőig nem ment túl Julcsával a csókolózáson, de ezt az erkölcsi tanítást sem bírta követni. Mégis hajlott arra, hogy igazat adjon Illyésnek. De még inkább Fodor Andrásnak, aki a naplójában egyszerűbben szólt: "...nem győzöm leírni, mit tanultam ettől az embertől az elmúlt 12 órában."

A bankok kifejezetten népszerűtlenek mifelénk, s a válságban megszorult adósok gondjai csak fokozzák a velük szemben táplált negatív érzelmeket. Így aztán aki az üzleti érdekeik érvényesítéséért nyomuló bankokkal szemben az állampolgárok alkotmányos jogait védelmezi, az a széles közvélemény szinte osztatlan támogatására számíthat.

Lopott-e, és kitől lopott Karinthy Frigyes, amikor 1918-ban "lefordította" az Egy komisz kölök naplóját? - innen folytatjuk könyvészeti-filológiai és fordításetikai kapirgálásunkat. Tudjuk, hogy a könyvnek meglett az eredetije: az A Bad Boy's Diary (1880), Metta V. Victor (1831-1885) munkája. Azt is tudjuk, hogy Karinthy nem az eredetiből dolgozott, hanem J. Botstiber német fordításából, a Tagebuch eines bösen Buben-ből (Lipcse, 1893).

Szörnyülködve taglalta a világsajtó, hogy Németországban a támogatott autócsere-program keretében a kockává préselésre ítélt használt autók egy részét illegális üzérek eladják külföldre. Le-pré-se-let-le-nül! Az eset tanulságos.

Szenvedélyeink tárgya mindig valami olyasmi, aminek a hiánya kisebb-nagyobb szenvedést okoz. Minél jobban szenvedünk a hiánytól, annál szenvedélyesebben törekszünk a pótlására. Ösztönösségével, természetességével az ilyen elszánt igyekezet ösztönös együttérzésünket, de legalábbis elismerésünket váltja ki. A szenvedélyes emberben olyan embert látunk, aki nem törődik bele a szenvedésbe.

Égi jelnek is vélhetjük a BKV-botrányt. Most, amikor a látványos piaci kudarcok miatt egyre többen fohászkodnak az államhoz mint megváltóhoz, kijózanító hideg zuhany minden hír, amely figyelmeztet minket az egykor már unalomig ismert tételre. Arra, hogy a (természeténél fogva) a politika fogságában működő állam (természeténél fogva) pazarló, kevéssé hatékony gazdálkodó. Egyszerűen azért, mert képviselőjének nem áll elemi érdekében, hogy gondos gazdaként takarékoskodjon, hogy jó áron eladható termékeket, szolgáltatásokat követeljen meg az irányítása alatt működő cégektől - és ezt az érdektelenséget az általa kinevezett vállalatvezetők fejében sem képes megfelelő érdekeltséggé varázsolni. Nem állítom, hogy teljességgel lehetetlen volna, hiszen az ember önbecsülésből vagy a jól végzett munka öröméért is képes jól dolgozni, de pusztán erre építeni kockázatos dolog, és különösen mifelénk, ahol a tervgazdaság több évtizedes hagyománya miatt még annyi gyakorlatunk sincs a piac és az állam összehangolásában, mint a szerencsésebb nyugati gazdaságoknak.

Az imamalom egyhangúságával szajkózunk mindenféle áhítatos bölcsességet, magától értetődőnek vett, vitán felül álló hittételeket és hatékonynak gondolt varázsformulákat "ezeréves határokról", "őshonos mangalicáról", "a magyar gondolkodás mellérendelő jellegéről" és hasonlókról. Kulturális emlékezetünk is erre a rugóra jár: Shakespeare, ugyebár, "mindent tudott az emberről", Mozart "a zene egyetemes zsenije" (sőt "Krisztusa" - evvel az utóbbi hittétellel Csajkovszkij állt elő). Pedig ha ezeknek a szóvirágoknak a tövénél megkapirgáljuk a talajt, gyakran valami egészen más fordul ki a napvilágra: kiderül, hogy valójában semmi sem (egészen) úgy van, ahogy gondoljuk, hogy valójában - Karinthy Frigyes szavait idézve - "minden másképpen van", mint hinni szeretnénk.