Para

Kovács Imre: Én

publikálva
1998/26. (06. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Na most van elegem az egészből, most akarok elmenni innen, jónapotkívánok, szeretnék valami faluféle helyen lakni, ahonnan faxon küldözgetem az üzeneteket, és ki lehet ülni a kertbe, a ház elé, ahonnan látszik a brokkoli növekedése, de ha nem, akkor közelebb lehet menni, le lehet guggolni mellé, aztán egészen, de tényleg, onnan már kifejezetten látni, ahogy bokrot bont a virágzat (béka, ahogy anyám hívja), ott lenne jó.

Na most van elegem az egészből, most akarok elmenni innen, jónapotkívánok, szeretnék valami faluféle helyen lakni, ahonnan faxon küldözgetem az üzeneteket, és ki lehet ülni a kertbe, a ház elé, ahonnan látszik a brokkoli növekedése, de ha nem, akkor közelebb lehet menni, le lehet guggolni mellé, aztán egészen, de tényleg, onnan már kifejezetten látni, ahogy bokrot bont a virágzat (béka, ahogy anyám hívja), ott lenne jó.

Nagyjából és egészében egy mocskos, büdös és tolvaj nép között kell élnem, aki/akik arra vár/nak, hogy elmenjek otthonról, aztán kirabolják a bérelt lakást, vagy ha nem sikerül bejutni, hát feljelentenek, hogy vigyem innen a kutyát, hogy könnyebb legyen kirabolni a lakásomat. Istenem, de bugris nép, Istenem, de sajtszagú, alkonyatszínű jelen, jónapotkívánok, azt szeretném mondani, hogy kéne borotválni azt a hónaljat, mert így, estélyiben kicsit ciki.

Vigyem a táskád, kompetens-ország?

Ha elmennék, akkor se nem, persze, mert nem beszélek külföldiül, úgy meg minek, csak néznék hülyén a határon túl, ahol másként beszélnek, mondjuk brazilul, az rendben van, meg a svájci, ott is jó.

Szóval elég egy kert, valami vidéki ház, ami nagyjából elérhető, csak az kell hozzá, hogy meghaljon az anyám, kösz, mert ha csak az apám hal meg, akkor a féltestvérek széthordják a cuccot, annyian vannak, mint a nyű, a szorgalmas apa, hogy rohadna meg, hogy gondolná egyszer végig, amit én akkoriban.

Jó itt. Könnyű érvényesülni, meg a nullpont-energia, ahogy azt Egely Gy pont meg én elképzeljük. Proli Geller, ahogy meghajlítja az ezüst evőeszközt, meghajlítja és értékesíti. Aztán oda a csoda.

Szóval úgy képzelem, hogy egyszer lesz annyi pénzem, amennyi kell, oszt fölszállok a Barkas hátuljába, ami elvisz valahova Bicske felé, ahol már vár rám a tuti, háromszáz négyszögöl, beültetve hobbifákkal meg növényekkel, amik semmit sem teremnek, csak úgy nőnek, mert szeretnek nőni. Hátul meg állatok laknak, olyan buta, felesleges állatok, akik csak néznek, és ha éhesek, akkor zajonganak, hogy kapjanak enni, ha meg ettek, akkor kuss, csak szaporodnak, és szépek, mert az állatok szépek.

Én meg ott lakom.

publikálva
1998/26. (06. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk