Szedtem havat, és abba csomagoltam a pálinkásüveget, mielőtt beraktam volna májhűtőbe, öntudatlan nyelvi rafinéria, csak az ly-t javítottam j-re, aztán előszedtem a szárított chilit, hogy hozzáadagoljam, imigyen készül Zarathustra.

Szedtem havat, és abba csomagoltam a pálinkásüveget, mielőtt beraktam volna májhűtőbe, öntudatlan nyelvi rafinéria, csak az ly-t javítottam j-re, aztán előszedtem a szárított chilit, hogy hozzáadagoljam, imigyen készül Zarathustra.

Összetekert pokróccal szigetelem a francia erkélyt, a biztosítótűvel lezárt takarót henger gyanánt befektetem a két ablak/ajtó közé, hogy a hideg ne jöjjön be. Egyébként azt szeretem, ha a konvektor egyesen működik, mert.

Az ágyban kétszemélyes paplanok kismacskás huzatban, miközben ketten szorongunk a másfél személyes fekhelyen, ahol a tér jelentős részét a pokrócok foglalják el, mi pedig a megmaradt közben fekszünk az élünkön.

Erzsi felébred, elnagyolva megfordul, és felmorog: - Gyűlölöm ezt az ágyat!

Nem újdonság, évek óta hallgatom; amikor kivettük ezt az albérletet, már lehetetlennek tűnt, hogy az alvóbútoron két ember nyugalmat találjon, pedig azóta évek teltek el.

Fejtől lábig alszunk, bicskamozdulattal, a szőrnyulak a polcon, és fejenként csupán egy párnát használhatunk, mert különben! Itt fennakad a mondat.

Egyszer laktunk egy hetven négyzetméteres lakásban, ahol egyetlen légtér volt az egész, az egész kibaszott tér, azaz a mosdó, a konyha, a nappali és a hálószoba, tehát szarszagban úszott a teljes lakás, ilyeténképpen a visszafogott Erzsi a szomszédos étterembe járt át zuhanyozni, én pedig meghaltam inkább.

Ott is hideg volt, rettenetesen hideg, pulóverben aludtunk, kezünk összefonva testünk alatt, nem adott semmi meleget, csak az ablak alatt verekedő biztonsági őrök heve meg a szemközti éjjel-nappali közért, ahonnan időről időre kitántorogtak az ipari rummal megrakott vevők, egyébként semmi: huzatos ablakok és jéghideg konvektorok.

Szóval a hideg.

Télen hideg van, ahol nem fűtenek, ott fáznak.

Most mögém nyomul kollégám, és jelentőségteljesen rákérdez, hogy lesz-e szopatásról szó a cikkben, nos, legyen. Egyszer volt egy ember, szakálla volt kender, és annyira, de annyira beállt a saját szőrétől, hogy lekérdezte hajnali ötkor a kapu elé kitett kukákat. A kukák nem válaszoltak, viszont a félemeletről kiordított a szomszédos borozó pultosnőjének teljesen részeg férje:

- Osztán a tengert nem úsznád szét, te skizofrén dög?!