Lenin meghalt. Tavaly októberben történt, Ibrahimpatnam közelében, vasárnap hajnalban. Lenin épp egy ünnepségről tartott hazafelé Ford Scorpióján, valószínűleg gyorsabban hajtott a megengedettnél, s miközben megpróbált kikerülni egy autóriksát, nekiütközött az útkorlátnak. Nem volt bekötve, az autóból kiesve súlyos fejsérülést szenvedett, és a helyszínen életét vesztette. Lenin, az indiai íjászat nagy alakja - nemzetközi hírű edző - huszonhat éves volt. A helyi sajtóban a tragikus hírhez hozzáfűzték, hogy Lenin nővére, Volga - aki szintén íjász volt - néhány évvel korábban hunyt el, súlyos betegségben, egykor Ázsia-bajnok öccse ezért adta íjásziskolájának a Volga Akadémia nevet. Cherukuri Lenin és Volga szülei meggyőződéses marxistaként választottak nevet gyermekeiknek, akik aztán szintén az Indiai Kommunista Párt vijayawadai szervezetének támogatói közé tartoztak. Vijayawadában különben is nagy hagyománya van Lenin tiszteletének: Vlagyimir Iljics bronzszobra vörösmárvány talapzatán a 80-as évek óta áll a város egyik közterén. Jobb karját úgy tartja, hogy az egyszerre többféleképpen is értelmezhető: gyertek, menjetek, maradjatok vagy látjátok.
Ha az ember jobban körülnéz a világban, a sportolók között számos Leninre akadhat. Közülük a legismertebb talán a már visszavonult dél-afrikai futballista, Lenin Steenkamp, aki elsősorban az Egyesült Államokban ért el sikereket, illetve a Costa Ricában született bokszoló, Lenin Arroyo, más néven a "Vulkán". Bár szüleik szándékáról és politikai beállítottságáról csak sejtéseink lehetnek, abban nagyjából biztosak lehetünk, hogy a Lenin nevet nem a nagy orosz forradalmár sportolói múltja miatt választották utódaiknak. Pedig akár erre is gondolhattak volna. Vlagyimir Iljics Uljanov - bár ez ma már nem annyira köztudomású - maga is aktívan sportolt. Sok történet szól például arról, hogyan úszta át gyermekkorában társaival Szimbirszknél (ma Uljanovszk) sokszor oda-vissza a Volga folyót. Később is jó úszónak bizonyult, finnországi tartózkodása során a helybéliek különösen felfigyelhettek erre, hiszen Lenin - inkognitója megőrzése érdekében - a vízben is a téli sapkáját viselte. Emellett szívesen síelt és szánkózott, sakkozott és krokettezett, de a tekeszerű ősi orosz játékban, a gorodkiban is kipróbálta magát. Legjobban azonban talán korcsolyázni szeretett, ezzel csak akkor hagyott fel egy időre, amikor kedvtelése már a tanulás rovására ment. Amikor aztán a cár Szibériába, az isten háta mögötti Susenszkojéba száműzte, Lenin oda is magával vitte a bakancsára szerelhető korcsolyaéleket, s egy helyi legenda szerint ő tanította meg a gyerekeket a siklásra a Sus folyó jegén. Sőt, azt is Lenin mutatta meg nekik, hogy egy ágseprűvel hogyan takaríthatják le a jégről a havat. (Földes Éva: A sport történetéből. Móra Kiadó, Budapest, 1959.) A sportról a forradalmat követően sem feledkezett meg: "a szovjetállam megalakulásának első napjaitól kezdve Lenin igen fontos államügynek tekintette az egész nép testkultúrájának fejlesztését, rendszeres testnevelésének megszervezését" (Id. mű).
Lenin (az igazi) generációja volt talán az első, amelyben a politikusok és a sport kapcsolata az érdeklődés homlokterébe került. Horthy Miklósról például már köztudott volt, hogy kiválóan vívott, lőtt, vitorlázott, teniszezett és természetesen lovagolt. Churchill-lel kapcsolatban viszont csak a "No sports" szállóige maradt az utókorra, mint - a szivar és a whisky mellett - a hosszú élet titka. Azt senki nem tudja, pontosan mikor is mondhatta ezt - ha egyáltalán - az angol államférfi, az viszont igazolható, hogy fiatal korában a katonák kötelező sportjait, a céllövést, a lovaglást és a vívást magas szinten űzte, valamint remek lovaspóló-játékos volt. A politikusok és a sport összefüggéseinek XX. századi története tulajdonképpen a végtelenségig folytatható lenne, unalomig ismerjük az úszó Mao vagy a cselgáncsozó Putyin képét, de létezik fotó a Che Guevarával golfozó Fidel Castróról is. Az utóbbi képet tavaly bocsátották árverésre, de azóta sem zárult le a vita, vajon mi vitte rá a forradalmárokat, hogy 1962-ben, épp a kubai rakétaválság idején álljanak neki a burzsoá sportok legburzsoábbikának. Ebben az időben az amerikai elnöki székben egyébként az a John F. Kennedy ült, akit a mérvadó szakirodalom (Don Van Natta Jr.: First Off the Tee: Presidential Hackers, Duffers, and Cheaters from Taft to Bush. New York: Public Affairs, 2003) a XX. század legjobban golfozó amerikai elnökének tart, dobogós még Eisenhower és Gerald Ford - valamennyien jó eséllyel játszhattak volna Fidellel. Az aktualizált ranglistán Clinton a hetedik, mögötte közvetlenül Obama és Reagan következik, aki sohasem teljesítette 90 ütés alatt a 18 lyukas pályát. Az amerikai elnökök természetesen nemcsak golfoznak: idősebb Bush többek között Chris Everttel és Pam Shriverrel is teniszezett, de a hölgyek nem kegyelmeztek neki, Carter futott, míg össze nem esett, Obama ajkát pedig nemrég tizenkét öltéssel varrták össze egy kosárlabdaedzés után.
A magyar politikusok sportválasztása vegyes képet mutat. A Leninhez hasonlóan erős testalkatú Kádár Jánost alapvetően a sakk érdekelte, bár ennek valószínűleg kevés köze van ahhoz, hogy a polgári iskolában egyik osztálytársa Lilienthal Andor, a kalandos sorsú, tavaly, 99 éves korában elhunyt nagymester volt. (Főleg azért valószínűtlen az összefüggés, mert Lilienthal, aki a 30-as évek közepén már Capablancát is legyőzte, csak 15 éves korában tanult meg sakkozni.) Kádár környezetében különben nem volt igazán divat a sport, bár akadtak kivételek: Galgóczi Erzsébet feljegyzései közt olvasható, hogy Fock Jenő például a 70-es évek második felében is gyakran teniszezett a belügyminiszterrel. A rendszerváltás után, Gyurcsány futásán innen és túl, alapvetően két sportág, a tenisz és a futball között választott a politikusi gárda, de úgy tűnik, hogy Horn Gyula kedvenc sportját ma már a korábbiakhoz képest kevesebben alkalmazzák a parlamenten kívüli érdekérvényesítés eszközeként, a dolgok inkább a futballpálya fölött, a dísztribünön dőlnek el. (Vagy a sípályán, mindenesetre a magasban.)
Tenisz és labdarúgás közben azonban ne feledkezzünk el ebben a rövid felsorolásban sem a magyar sport forrasztékáról, kétszeres olimpiai bajnok államfőnkről, aki valószínűleg az eddig említett sportágak nagy többségében otthon van (gorodki?), a sportot az Alkotmányba emelné, miközben - fülkeforradalomtól függetlenül - folyamatosan hangsúlyozza: "a testnevelők és a szülők közös feladata, hogy megtanítsák és ösztönözzék a gyermekeket az egészséges életmódra". Tudjuk, mi a teendő, keressük az ágseprűt.
