Felülkerekedõ hangsúlyszabályok
A magyarban - mint a nyelvekben általában - a teljes jelentéssel bíró szavak (a lexikális szavak, vagyis fõnevek, igék, ilyesmik) hangsúlyosak. Abban a mondatban, hogy Mátrai napozott a forró sziklán, egyedül az a névelõ nem hangsúlyos (mert nem lexikális szó, hanem funkciószó), a többiek igen. Jelöljük a hangsúlyt csupa nagybetûvel, hogy ily módon lekottázhassuk a kiejtést: MÁTrai NApozott a FORró SZIKlán. Az alapszabály, a "gyári beállítás" tehát az, hogy a lexikális szavak, így az igék is, hangsúlyosak: NApozott.
Ezen azonban felülkerekedik a tagadó hangsúlyozás szabálya: MÁTrai NEM napozott a FORró SZIKlán. Ha tagadószó van az ige elõtt, akkor az ige - bármilyen hosszú, bármit jelent, bármilyen alakban van - elveszíti hangsúlyát: NEM él PESten; NEM igyekezett MEGfelelni; hogy NE polimerizálódhassanak a VEgyületek. Ezekben az ige "csüggõ" helyzetbe kerül (szakszóval: enklitikus lesz), mintegy a tagadószóhoz simul és azzal egy szónak hangzik. Ezért van, hogy a kevésbé mûveltek, akik a szóhatárokat nem az iskolában tanult logikával, hanem természetes füllel igyekeznek megállapítani, gyak-ran egybeírják a tagadószó+ige kapcsolatot: "nemakarok menni", "nemtudta megmondani", "netessék haragudni". Az õ eljárásuk is logikus, mert azt a szabályt alkalmazza, hogy ha egy magyar szó hangsúlyos, akkor a hangsúlynak az elsõ szótagra kell esnie, következésképp a hangsúlytalan szótagoknak még az elõzõ szóhoz kell tartozniuk. A vörös+bor, gyõzelem+ittas alakulatokban a bor, ittas elem hangsúlytalan, s így nem önálló szó, hanem az elõzõ szóhoz tartozik, amit a helyesírás egybeírással jelöl is: vörösbor, gyõzelemittas. Az iskolázatlan író jól látja, hogy a magyarban jogosítatlanul nem lézeng-hetnek hangsúlytalan szótagok a mondatban. Kétféle jogosítása van a hangsúlytalanságnak: ha az illetõ szó funkciószó (a, hogy, én), vagy ha az elõzõ hangsúly által megkezdett szóba tartozik (vörösbor, gyõzelemittas). E gondolatmenet szerint a nem+akarok, ne+tessék is egy szónak tekinthetõ.
A nem+akarok, ne+tessék típusúak különírása a magyar helyesírás megalkotóinak döntése: õk úgy döntöttek, hogy a helyesírás itt ne vegye figyelembe a felülkerekedõ hangsúlytörlõ szabályt, s két szónak írja az egyetlen szónak hangzó kapcsolatot: nem akarok, ne tessék. Érdemes megjegyezni, hogy a cseh helyesírás az ellenkezõ utat követi: a cseh nyelvben ugyanúgy törlõdik az igék hangsúlya tagadószó után, mint a magyarban, ám a csehek egybeírják a ne tagadószót az igével, pl. nevím 'nem tudom', clovece nezlob se 'ember, ne mérgelõdj'. A helyesírások kialakulása, összevetése azonban - mint ebbõl is látjuk - inkább kultúrtörténet, mint nyelvészet. A magyar és a cseh igehangsúlytörlõ szabály attól nem lesz más, hogy a helyesírási tradíciók éppen az ellenkezõ megoldást választották.
Felülkerekedõ szabály még az, hogy az igekötõ (mely mindig hangsúlyos), a tagadószóhoz hasonlóan törli az utána álló ige hangsúlyát: PISZkál de MEGpiszkál, KAtalogizál de BEkatalogizál, ver de AGYONver, FOgom de ÁT fogom küldeni, SZErette de EL szerette volna kérni. Jegyezzük meg, hogy a magyar helyesírás az utóbbi kettõnél - ismét figyelmen kívül hagyva a felülkerekedõ hangsúlytörlõ szabályt - logikai okokból külön írja az igekötõt az utána álló igétõl: át fogom, el szerette, miáltal úgy tesz, mintha itt a fogom, szerette igéken hangsúly volna (azaz mintha nem az elõzõ szóhoz simulnának).
A legérdekesebb ilyen szabály a majd szóval kapcsolatos. Ha ezt a szót 'majdnem, jóformán' értelemben használjuk, akkor õ maga hangsúlyos, viszont törli az utána álló igekötõ hangsúlyát: Amikor HALlotta, MAJD elHÁNYta magát. Szegényt MAJD agyonVERték. ÚGY HÍzelgett, MAJD beléjük BÚJT. (Figyelem: mindez nem érvényes akkor, ha a majd szót 'ezután, hamarosan' értelemben használjuk. Itt a szokásos hangsúlyozást találjuk, vagyis az igekötõ hangsúlyos, az ige nem: Böfögött, majd ELhányta magát = 'ezután'. KÖrülfogták szegényt, majd Agyonverték = 'hamarosan'.)
Azért szokatlan ez a 'majdnem' értelmû majd-szabály, mert az igekötõ egyébként mindig hangsúlyos szokott lenni. Ráadásul itt az ige maga hangsúlyt kap (HÁNYta, VERték, BÚJt), jóllehet igekötõ után áll, s így a fentebbi szabály értelmében hangsúlytalannak kéne lennie. A hangsúlyozás tehát a 'majdnem' értelmû majd után a megszokottnak éppen a fordítottja: a várható ELhányta helyett elHÁNYta, AGYonverték helyett agyonVERték, BEléjük bújt helyett beléjük BÚJT.
De mi történik akkor, ha nem igekötõs ige áll a majd (= 'majdnem') után? Hogyan fejezzük ki azt, hogy 'olyan ideges volt, hogy jóformán ordított'? Most jön a meglepetés: ezt nem lehet majd-dal mondani, nincs olyan, hogy *Olyan Ideges volt, hogy MAJD ORdított. Vagy kell közé egy igekötõ (...MAJD rámORdított, ...MAJD felORdított), vagy be kell szúrni a -nem szócskát: ...MAJDnem ORdított. Igekötõtlen ige elõtt tehát ebben az értelemben nem lehet használni a majd szót, csak a hosszabb majdnem alakot: ...MAJD elSÍRta magát = ...MAJDnem SÍRT. Úgy látszik, ez a majd megköveteli, hogy az utána jövõ elem hangsúly-talan legyen, s az azutáni legyen hangsúlyos: "majd+hangsúlytalan+hangsúlyos", vagy ritmizálva: "MAJD+ti+TÁ". Mivel az ige elsõ szótagja a magyarban nem lehet hangsúlytalan, nincs olyan meg-oldás, hogy *...MAJD orDÍtott; a *...MAJD sírt pedig végképp rossz, mert hiányzik a harmadik elem. A majd után vagy a -nem elem, vagy az igekötõ kénytelen kitölteni a hangsúlytalan helyet - pedig a tagadószó is, az igekötõ is szigorúan hangsúlyt kívánna a magyarban. De az erõszaknak engedni kell.
