Nádasdy Ádám: Modern Talking

Jövés-menés

publikálva
2003/10. (03. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy fordításomat odaadtam nagy tapasztalatú szerkesztő barátomnak. Elolvasta, okos javításokat javasolt, de köztük egy olyat is, amin meglepődtem. A szövegemben valaki azt mondja: "Kérem, jöjjenek azonnal," mire a másik így felel: "Jövünk." Barátom ezt így kommentálta: "A Jövünk válasz helyett én azt írnám: Megyünk (de ez ómódi bakafántoskodás).

Jön/megy ügyben én azon a hagyományos állásponton vagyok, hogy ami jön, az közeledik hozzám, ami megy, az távolodik tőlem." Barátom egy példával is alátámasztotta érvelését: "Reggel elmegyek, de estére megjövök (oda, ahol most vagyok). De belátom - írja -, hogy ma ez már vaskalapos szemlélet, mert ha dörömbölnek az ajtón, tíz emberből nyolc azt mondja: Jövök már!, nem azt, hogy Megyek már!"

Az alapjelentés kétségkívül az, amit a barátom mond: jön "közeledik a beszélőhöz, ide mozog"; megy "távolodik a beszélőtől, oda mozog". Csakhogy a jön/megy jelentését nem lehet úgy meghatározni, mint modjuk az elad igéét: "csereérték ellenében véglegesen rendelkezésre bocsát". A jön és megy ugyanis ravaszul alkalmazkodó, ún. deiktikus (mutató tartalmú) szavak, mint az itt/ott, én/te, most/akkor stb., és használatuk azon múlik, hová helyezi a beszélő a "deiktikus fókuszt", hova tűzi ki a rámutatás középpontját. Például így kiáltok Y.-nak: (1) Vigyázz, jön a dömper! A dömper nem a beszélőhöz, hanem a hallgatóhoz közeledik. Én nem ott vagyok, ahol Y., ám a deiktikus fókuszt (a "jövés" célkeresztjét) áthelyeztem Y.-hoz. Kvázi azt kiáltom, amit Y.-nak kellene kiáltania, ha látná a dömpert: Jaj, jön a dömper! (ide, énfelém).

Szerkesztő barátom láthatólag úgy véli, a deiktikus fókusz mereven a kimondó személyéhez és a kimondás helyéhez van kötve. Ez nem így van. A fókuszt "átadhatom" a hallgatómnak. Ez történik, ha telefonon azt kérdezem: Jött a postás? (oda, hozzád), nem pedig Ment a postás?. Így ír az 1980-as Nyelvművelő Kézikönyv is: "Élhetünk a jön igével, ha a hallgató szempontját érvényesítjük, vagyis odaképzeljük magunkat a hallgatóhoz."

De vajon a kimondás helyéhez kötődik a használat? Így szólok társamhoz Bécsben: Menjünk Salzburgba. Én Linzben leszállok, te menj tovább Salzburgig, ott várj. Estére megjövök. A megjövés helye természetesen társam jövőbeni tartózkodási helye, azaz Salzburg lesz, és nem Bécs, ahol én a mondatot mondom. A deiktikus fókuszt áthelyeztem a beszéd helyéről a "megjövés" (egyben a saját és társam) várható helyére.

A nyelv éppen azért tud működni, mert nem követi sem a logika, sem a természettudomány szabályait. Hogy a most szó (egy klasszikus deiktikus elem) adott esetben a jelen másodpercet vagy a jelen évszázadot jelenti (vagy akár egy elmúlt évszázadot, például Kitört a forradalom, Kossuthnak most kellett lépnie), azt a logika vagy a tudomány nem tudja megszabni, mert a nyelv olyan, mint a gumioptika, folytonosan csúszkáltatja a nézőpontját. Ez a nagy előnye, ez a nagy hátránya is, de a nyelv ilyen. A puristákat, a logikakergető iskolamestereket ez mindig zavarta, és igyekeztek a nyelvet megregulázni. Ez azonban meddő igyekezet, mert a nyelvnek mindig sokkal több dolgot kell kifejeznie, mint amire mi fel vagyunk készülve, így rugalmasnak ("logikátlannak") kell maradnia.

Gondolkozzunk el, mikor mondom a (2)-es és mikor a (3)-as mondatot. (2) Napi két busz megy Tapolcáról Uzsára. (3) Napi két busz jön Tapolcáról Uzsára. A (3)-as a korlátozottabb használatú, a "jelöltebb", mert a deiktikus fókusznak Uzsán kell lennie ahhoz, hogy mondhassam. Ennek legegyszerűbb esete, ha magam is Uzsán vagyok. Van aztán a fókuszátadás, amikor például telefonon beszélek valakivel, aki Uzsán van, s annak mondom, hogy oda, hozzátok, napi két busz jön. De még ez sem szükséges. "Szeretünk Uzsán nyaralni - mesélem Pesten karácsonykor -, csendes kis falu, csak napi két busz jön Tapolcáról Uzsára." Itt nyilván már csak lélekben helyeztem magam Uzsára - de a nyelv szempontjából ez mindegy.

A nyelvek különböznek a fókuszáthelyezés lehetőségében. A mai magyar nagyon fókuszáthelyező, mint azt a példák mutatják, meg a barátom által ("tíz emberből nyolc") idézett Megyek már!. Lehet, hogy ebben elmozdulás történt az utóbbi évtizedekben, azaz gyakoribbá vált a deiktikus fókusz áthelyezése. A konzervatív nyelvhasználókat - mint rendesen - nem a logikátlanság, hanem az újdonság zavarja, csak ezt palástolandó igyekeznek berzenkedésükhöz logikai "magyarázatokat" találni, ahelyett, hogy nyílt sisakkal vállalnák konzervatív érzületüket.

Érdekes, hogy az angol másképp fókuszáthelyező, mint a magyar. Például a magyar Jössz velünk a moziba? mondatnak az angol megfelelője Are you going to the cinema with us?, azaz szó szerint "Mész velünk a moziba?". Angolul viszont az, hogy Are you coming to the cinema? (szó szerint "Jössz a moziba?") csak olyan értelemben használható, hogy "Odajössz a mozihoz?", vagyis amikor a fókusz már a mozinál (és az addigra oda áthelyezendő beszélőnél) van.

A magyar nyelvészeti (és főleg nyelvművelő) szakirodalom sokat vitatkozott azon, hogy - az ő szóhasználatukkal - "helyes-e" és "mikor helyes" a jön használata áthelyezett deiktikus fókusszal, a beszélőtől távolodó mozgás kifejezésére. A legvaskalaposabbak - mint tanult barátom - azt óhajtják, hogy a deiktikus fókusz mindig a beszélőnél legyen, s ne tevődjön át a megszólítotthoz. Meglepő, hogy a fent oly józanul fogalmazó Nyelvművelő Kézikönyv egy lappal később maga is azt mondja, "nem érezzük (?) helyesnek" a Gyere már! felszólításra a Jövök már! választ, hanem csak a Megyek már!-t. Én nagyon is helyesnek érzem mind a kettőt, csak a kettő nem ugyanaz. Például a fenti (1)-es mondat helyett mondhatnám azt, hogy (4) Vigyázz, megy a dömper! Ennek más a közlési értéke: most nem helyezkedem a hallgató mellé, a deiktikus fókusz nálam (vagy legalábbis Y.-on kívül) marad. Ezért kiáltjuk az építkezésen: Megy a vödör!, mi elindítottuk, innentől mindenki vigyázzon a fejére. A síneknél viszont az van kiírva: Vigyázz, ha jön a vonat!, mert a vasúttársaság mintegy sorsközösséget vállal az elgázolandókkal. Ha szerkesztő barátom követné a saját iskolamesteri logikáját, akkor egybemosná az (1) és (4) közti finom különbséget azáltal, hogy mindkét esetben a (4)-est használná. Fáj nekem, hogy így szegényítené édes anyanyelvünket.

publikálva
2003/10. (03. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
modern talking
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk