Nádasdy Ádám: Modern Talking

  • 2002. október 3.

Egotrip

A magyarban léteznek rövid és hosszú hangok, ami már magában is elég érdekes: lap-láp, koma-kóma, szita-szidta (ejtve [szitta]), sok-sokk, vagyis a hosszúságot mint megkülönböztető jegyet használja ez a nyelv. A nyelvek többségében nincs ilyesmi, így például a franciában, oroszban, törökben, kínaiban, újhéberben, újperzsában a hosszúságnak nincs nyelvépítő szerepe, még ha érzelmi vagy retorikai okokból el is lehet nyújtani egy-egy hangot. Vannak olyan nyelvek, melyek csak a magánhangzóknál (angol, szlovák) vagy csak a mássalhangzóknál (olasz, svéd) használják a rövid-hosszú szembenállást; de az tényleg ritka, hogy mind a kettő létezzen, méghozzá mint független változó, azaz hogy minden mindennel kombinálható legyen: pata, vatta, ráta, látta. Az olasz például úgy néz ki, mintha szabadon kombinálná a rövid és hoszszú hangokat, de valójában a fenti négy típusból csak a középső kettőt ismeri: fato [fáto] és fatto [fatto], azaz ha rövid a mássalhangzó, akkor előtte a magánhangzó hosszú (fato), és fordítva (fatto). [Ezért is nem kell az olasz helyesírásban a magánhangzó hosszúságát külön jelölni, hiszen az mechanikusan következik az utána álló mássalhangzó(k) számából, hosszúságából.] A két szélső típus, a magyar pata, illetve látta az olaszban nem létezik. Kevés nyelv van, amely mind a négyet megengedné: a finn ilyen - talán nem véletlenül, hiszen a magyarnak távoli rokona -, és ilyen volt a latin és az ógörög is, azért lehet e nyelveken olyan szépen hexametert és más időmértékes versformákat írni: felleg alól, éjjeli hold.

VVCC

A magyarban léteznek rövid és hosszú hangok, ami már magában is elég érdekes: lap-láp, koma-kóma, szita-szidta (ejtve [szitta]), sok-sokk, vagyis a hosszúságot mint megkülönböztető jegyet használja ez a nyelv. A nyelvek többségében nincs ilyesmi, így például a franciában, oroszban, törökben, kínaiban, újhéberben, újperzsában a hosszúságnak nincs nyelvépítő szerepe, még ha érzelmi vagy retorikai okokból el is lehet nyújtani egy-egy hangot. Vannak olyan nyelvek, melyek csak a magánhangzóknál (angol, szlovák) vagy csak a mássalhangzóknál (olasz, svéd) használják a rövid-hosszú szembenállást; de az tényleg ritka, hogy mind a kettő létezzen, méghozzá mint független változó, azaz hogy minden mindennel kombinálható legyen: pata, vatta, ráta, látta. Az olasz például úgy néz ki, mintha szabadon kombinálná a rövid és hoszszú hangokat, de valójában a fenti négy típusból csak a középső kettőt ismeri: fato [fáto] és fatto [fatto], azaz ha rövid a mássalhangzó, akkor előtte a magánhangzó hosszú (fato), és fordítva (fatto). [Ezért is nem kell az olasz helyesírásban a magánhangzó hosszúságát külön jelölni, hiszen az mechanikusan következik az utána álló mássalhangzó(k) számából, hosszúságából.] A két szélső típus, a magyar pata, illetve látta az olaszban nem létezik. Kevés nyelv van, amely mind a négyet megengedné: a finn ilyen - talán nem véletlenül, hiszen a magyarnak távoli rokona -, és ilyen volt a latin és az ógörög is, azért lehet e nyelveken olyan szépen hexametert és más időmértékes versformákat írni: felleg alól, éjjeli hold.

De vajon tényleg van-e mind a négy? Vegyük észre, hogy a negyedik típusra hozott példánk (látta) nem egyszerű szó, hanem ragozott alak, ahol a hosszú t összekapcsolás útján jön létre: lát + ta. Erre a típusra szinte csak ilyen példák léteznek, s bár nagyon gyakoriak, mégiscsak másodlagosak (csókkal, főzz, kárról, fűtsön [fűccsön], védtelen [véttelen]; nem is beszélve az összetételekről, mint ónnehezék, széttör). A hoszszú magánhangzó plusz hosszú mássalhangzó végű szótagokat "túlsúlyos" szótagnak nevezzük, hiszen a szótag hosszúságát önmagában is biztosítaná akár a magánhangzó, akár a mássalhangzó hosszúsága. Az időmértékes verselés ezt nem is tudja kihasználni: a csend és a szállt verstanilag egyformán hosszúként kezelődik.

Vannak-e olyan magyar szavak, amelyekben szótárilag, tehát magában a ragozatlan, egyszerű alakban hosszú + hosszú elrendezés van? Gyakorlatilag nincsenek. Vannak ugyan látszólagosak, mint az -áll- tartalmúak, csakhogy ezeket rövid l-lel mondjuk: száll [szál] (ugyanúgy, mint a cérnaszál), állam [álam] (mindkét jelentésben: ország és testrész), mállik [málik] stb. Ezek tehát nem túlsúlyos szótagok, csak az írás őrzi a régi állapotot, amikor azok voltak, de már "megszabályosítottuk" őket. Az idegen szavakban is érvényesítjük ezt: Knósszosz ejtése művelt körökben is [knosszosz]. Két igazi kivétel van: az épp (vagy éppen) meg a -képp (vagy -képpen); ezek teljesen őrültek, csak az utóbbi száz-kétszáz évben nyújtották meg a p-jüket, de hogy miért, arra nincs magyarázat. A mai magyar tehát (az épp, -képp kivételével) nem ismeri egyszerű szavakban a hosszú magánhangzó + hosszú mássalhangzó kombinációt. Ha a magánhangzót V-vel (latin vocalis), a mássalhangzót C-vel (consonans) jelöljük, és a hosszúságot kettőzéssel fejezzük ki, akkor kimondhatjuk: *VVCC. Ugye világos: nincs olyan, hogy hosszú (= két egyforma) magánhangzó után hosszú (= két egyforma) mássalhangzó.

De az indexálás talán nem is kell: lehet, hogy a magyar egyáltalán nem tűri egyszerű szavakban a túlsúlyos szótagot, akkor se, ha a hosszú magánhangzó után két különböző mássalhangzó jön? Ez így nem igaz, lásd fánk, bástya, április, bérc, dézsma, péntek. Ilyen szó sok van - csakhogy a magánhangzójuk szinte mindig á vagy é! Az "áCC" és "éCC" kombináció gyakori és természetes, tehát a megszorítás rájuk nem vonatkozik. A többi hosszú magánhangzóval azonban alig akad példa. (Vigyázat! Vannak látszólagosak, ahol az írás hosszú magánhangzót jelöl, de rövidet ejtünk: őrs [örs], gyűjt [gyüjt], gyújt, nyújt, sújt, múlt, utóbbiak mind rövid [u]-val.) Hogy milyen szépen szabályos a beszélt nyelv, azt abból látjuk, hogy a súly főnév tárgyesete, a toldalékolt súly+t alak ejtése természetesen hosszú magánhangzós: [sújt], hiszen a toldalékolt alakokra a korlátozás nem vonatkozik; viszont a toldalékolatlan, egyszerű sújt ige a *VVCC szabálynak engedelmeskedve [sujt]. Az ír+t ("er schrieb") ezért lehet hosszú [írt], de az irt ("ausrotten") csak rövid [irt]. Ugyanilyen szabályos az is, hogy a szál+lal alakban hosszú mássalhangzót ejtünk [szállal], de az egyszerű állat-ban rövidet: [álat].

Az á, é-vel tehát bőven van VVCC példa, de a többi magánhangzóval csak körülbelül húsz. Van az -írt végződés: blazírt, fasírt, bornírt stb.; vannak -li és -ni végű szavak: csúzli, bóvli, ródli, flódni, dűzni; és néhány más szó, mint sínylődik, pacsirta [pacsírta], őrlés, őrző, nőstény, kóstol, ólmoz, bóklász, kókler, kóstál ("pénzbe kerül"), lófrál, ótvar, pózna, tószt. Az -ódzik/-ődzik végűek nem tartoznak ide, mert bennük a "dz" egyetlen mássalhangzónak tekinthető (mint a cs, dzs stb.), amit egyébként az akadémiai helyesírás is így elemez: kergető-dzik, takaró-dzik.

Szabályunk tehát úgy szól: egyszerű szóban csak á, é-t követhet több mássalhangzó, más hosszú magánhangzót nem. A kivételek száma igen csekély, ezek is főleg ó, ő-vel vannak (őrlés, kókler), de í, ú, ű-vel alig. A szabály erejét mutatja, hogy néhány gyakori kapcsolatban, ahol az alkotóelemek már egyetlen szóvá forrtak (vagyis az összetétel "elhomályosul"), a magánhangzó megrövidül a két mássalhangzó előtt: [vigszinház], [hirtelen], [korház], [bartokbélaút]. Az angolból frissen átkerülő szavakat is e szerint alakítja a magyar: a hosszú í-t megőrzi a leasing szóban (magyarul lízing), de megrövidíti a piercingben (magyarul pirszing). Ez is mutatja népünk élni akarását, alkotó energiáit.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.