Egotrip

Az egész úgy kezdõdött, hogy a KGB - a Blowjob 2000 nevû projektje keretében - a nyolcvanas évek peresztrojkától viszolygó, orosz mûbalhécsináló elhárítási hangulatában úgy gondolta, hogy az amerikaiak igazságérzetére alapozva, egy szexbotránnyal kell az utolsó végzetes csapást odamérni az imperializmus fellegvárára. Ennek elõkészítéseként csinos, az orális szexre fiziológiai szempontból feltûnõen alkalmas kiképzettséggel rendelkezõ leányalakulat deszantja kezdte meg tevékenységét az ellenség határvonalai mögött, vagyis az amerikai college-életben, ahol az újoncok napközben a helyi viszonyok és kultúra megismerésében, esténként pedig spontán élményszerzésen alapuló kiképzésen vettek részt. A terv az volt, hogy a tökéletesen kiképzett szexkommandó beépül az amerikai államigazgatás és politikai hatalom legfelsõbb köreibe, természetesen No 1 célpontként a Fehér Házba, és ott az államférfiak komfortzónájába bejutva, heves szexológiai mélyinterjú-készítésbe kezd. Ennek eredményét azután a KGB fondorlatos módon juttatta volna el a megfelelõ helyekre (ellenzéki politikusok, amerikai sajtó), és provokátoraik rábírták volna a résztvevõket, hogy hamis tanúzásra történõ felszólítást szedjenek ki (hogy csúnyábbat ne mondjunk), ha lehet, magából az amerikai elnökbõl. A terv, mint minden a KGB körül, tökéletes volt, a kivitelezés - hát az elsikkadt, mert a peresztrojka beérett, és a berlini fal leomlott, meg vasfüggöny és miegymás.

Kálmán C. György

Hát, tudjátok, néha úgy elkeseredek. Nem hiszem, hogy ez a tény a sokkszerû meglepetés erejével hatna ezeken a hasábokon, mégis kénytelen vagyok bejelenteni, hogy úgy vagyok újfent, mint Csiki László egyik novellájának hõse, aki "annyira nekibúsult, szinte leírta a gondolatait". Gyorsan hozzáteszem, ez a mostani a jobbik változat: a szomorúság oka ugyanis könnyen felfejthetõ, konkrét, kézzelfogható, úgyhogy ahhoz a tárgytalan szorongáshoz képest, ami visz le az iszapba, ahol nincs ok, magyarázat, fény, levegõ, tulajdonképpen felüdülésnek mondható. Érthetõ és kezelhetõ, mégse jó.

Sajó LászlóÖt és felesT... pra ma..., hí a ha...! (beszédtöredék) Fogmosáshoz szól a Kossuth-nóta, el kell menni, még egyszer, a térre, mint mindig, fal mentén, titokban egykor, lányommal a nyakamban máskor, követeljük a szabadságot!, most a fiammal, nem, nem a ligetbe, azt már eléggé unom, ünnep van, ezt még nem eléggé.

Amikor felébredek reggel, még nem bújik el az énféreg, félálomban látom, ahogy menekül a köldökömbõl a lágyékom felé, szájában tartva a kitépett húst vagy mit, amit ilyenkor rabolni szokott. Az álmokkal egyébként is bajok vannak, legutóbb az jött a bárányok helyett, hogy állok egy járdaszigeten, és három rettenetesen kigyúrt tapló próbál nekem tüzet adni, mire én végiggondolom az életem, aztán reflexbõl megölöm õket, és jelentem: ölni álmomban jó volt.

Kálmán C. György

"A sajtószabadság mindig viszonylagos. Ezért van értelme küzdeni érte" - így a Népszabadság címû napilap válasza a MÚOSZ körkérdésére, "fogalmazzák meg egy mondatban: mit gondolnak a sajtószabadságról". Az elsõ pillantásra frappánsan intelligens, második ránézésre abszolút értelmetlen válasz maga a sûrített Népszabadság-szimptóma, annak a lapnak a konfúz ars poeticája, amelynek fõszerkesztõje néhány éve úgy látta, az elsõ számú napilap lényegében "közszolgálati" funkciót tölt be (bármit jelentsen is ez az üres médiafrázis). Ugyanez a fõszerkesztõ most (mint kiderült, a véleményrovat vezetõjének akarata ellenére) leközölte a magyar sajtótörténet elsõ komoly holocaust-relativizáló cikkét, és lépését azzal magyarázta, hogy õk olyan jó fejek, ilyet is lehoznak, pedig máshol Európában büntetõeljárást indítanának a szerzõ ellen.

Bár nincsen ott az égvilágon semmi, ami vonzana, van, hogy valamilyen nyomósnak vélt okból Pestre kell utazzak, pontosabban szólva: a felutazás megpróbáltatásait egyszerûen nem halogathatom tovább. Szerencsésebb esetekben csak az ajtóig tart a lendület, magamhoz térek még idõben, elszégyellem magam a merész terv miatt, lekerül a nevetséges oldaltáska a vállról már a küszöbön. Máskor az elszántság úgy-ahogy megvolna, ám a MÁV részérõl fogy el közben az erõ, és közlekedõ vonatok hiányában csak az állomásig jutok, de sajnos elõfordul néha, hogy nincs hó, s a kísérlet sikerül. Nyitójelenetként ilyen alkalmakkor hajnalok hajnalán egy oszlop mögött bújva az elsõ vágány mellett állok, s lángoló fülekkel hajdani magamra gondolok: milyen kóros önbizalommal vártam a vonatot havonta úgy kétszer e helyt egykoron, hogy mehessek végre a fõvárost meghódítani, titkon azt remélve, egy-két élõ klasszikussal is kezet rázhatok, vagy legalább egy nevesebb pályatársnak benyalhatok. Kigúvadt a szemem, annyira sasoltam, jön-e már végre a gyors - ember még nem nézett olyan sóvár vággyal Nyíregyháza messzi tornyai felé. Akkor még többnyire kézirat rejtõzött az Alföldi papuccsal egyszerre vásárolt oldaltáska mélyén, nem én lapultam az oszlop mögött - jeges rémülettel pásztázva végig a peront, fel ne fedezzen valami ismerõs, önjelölt útitárs, aki odajön, hogy hátba vágjon, s akivel legalább Szolnokig beszélgetni kell. Kis város ez, nagyon kell figyelni, van ott mindig négy-öt cimbi, kolléga vagy csak egy-egy régi motoros, akik révén már Szoboszlónál állt a bál a büfékocsiban. Szerencse a bajban, hogy idõközben rajtuk is rágott már az idõ vasfoga, többségükben elhamvadt a társalgási ambíció, s az azt kísérõ mulatási együttható, beálltak szépen a szabad oszlopok mögé. Õk a betont nézik figyelmesen, én a helyjegyembe mélyedek, mintha nem tudnám kívülrõl már régen, hol ülök, s a szemsarokból egymást konstatálva közös erõvel, sokéves rutinnal azon dolgozunk, nehogy véletlenül találkozzon a tekintetünk.

Sajó LászlóÖt és felesEgy nap szépA fiam nevenapja van, megyek a lányomhoz. Útközben meg kell néznem egy bútorboltot, kinõttük a cipõszekrényt.

Kedves Naplóm, most az emlékezetkiesésrõl akarok beszélni Neked - írta le Béla szokásos gömbölyû és lendületes betûivel, aztán megállt, hogy rágcsálja kicsit a ceruzát.

Kálmán C. György

A kis pártok Magyarországon alapvetõen szívnak. A rendszerváltás folyamatában bevezettük az ötszázalékos választási küszöböt, hogy jól távol tartsa a weimarizálódást, a kispártosodást a T. Házból, úgyhogy Magyarországon a kis pártok parlamenten kívül rekednek, ott kell úgy berendezkedniük, hogy lassú, szívós civil tevékenységük azok számára is vonzó alternatívát kínáljon, akik eddig a nagy pártok valamelyikére szavaztak. A nemzetiszocialisták például hogy megtalálták a karlendítést a kampányban, hány budai orvos és mérnök tudatalattijából pattant elõ hirtelen, hogy ez az az üzenet, amire végre szavazhatnak.

Adakozzatok a MaNcsnak és a Tilosnak, mert nekik nem jutott a bankkonszolidációból, a nagy privatizációs lenyúlásból, a környezetvédelmi és egyéb alapokból, a tõzsdei bevezetések árfolyamnyereségébõl, az infotech-õrület virtuális extraprofitjából, a társadalmi átalakulás és befolyás érdekében létrehozott alapítványokból (vagy legalábbis nem elég), a befektetõvédelmi és a betétbiztosítási alapból, az Állami Pénz- és Tõkepiaci Felügyelet költségvetési befizetéseibõl.

Azon gondolkodtam a hó fogságában, miért vonzom úgy, mint méhet a lép, a nyomottakat. Felismerik bennem lelki társukat? Megneszelik fogékonyságomat? Aznap hívott öt év után a példának okáért egykori szépséges barátném, megyeszerte ismert, híres nagy ribanc, jelenleg pedagógus Szolnokon. Alföld - morgom a kagylóba, azon belül Keresztury vagyok, mire zokogásba fúló hangon közli, hogy jön felé egy terminátor kivont pallossal a monitoron. Fallosszal, érdeklõdtem, hogy kiderítsem, mekkora a baj. Pallos, te vadbarom, nyugtatott meg szipákolva, és hogy csak el akar búcsúzni, mielõtt lesújt. Tüneti kezelésként azt ajánlottam, vegye fel a harcot az egérrel támadója ellen, de kiderült, nincs a képernyõn ikon. Mivel nekem minden ember számít, átharsogtam a sírásán, hogy akkor azonnal húzza ki a falból a dugót. Na, gondoltam, amikor letette, ma se keltem fel hiába, már kilenckor - éhgyomorra - megmentettem egy életet.