Sajó László: Öt és feles

Nézni is tereh (Kőbánya-Hizlaló)

Egotrip

Elég volt az álmokból!, fújta szét dühösen az elporladt Álmoskönyv betűit (hogy majd kétségbeesetten szedegesse össze) Resti Kornél – ki a házból, a pályaudvarra! Hideg van, de a nap még megcsillan a síneken, ám a várótermek vaskályháiban már gyufára vár a gyújtós, karácsonyra befútta a vasutat a hó… Ezt nem várja meg, elindul.

Hova?

Minden (budapesti) állomáson és megállóhelyen megállt, körülnézett, körülírta.

Akkor oda, ahol még nem járt, ahol vonatok se járnak.

Kőbánya-Hizlaló kimaradt.

Resti mentsége, hogy ez az állomás – nevéből azonnal kiderül – teherpályaudvar. Volt.

Itt nincsenek emberek, se disznók.

9-es busszal megy (egyszer a buszokat is meg kell írni), ez is egy utazás, végig a Kőbányai úton, a kínai piac mellett. Kőbánya alsón száll le – régi, kedves, elhanyagolt ismerős, öt éve nem látta. Akkor 350 volt az unicum, árszínvonalat ellenőrizni terepszemle előtt betér a restibe. Amely sajnos már nem a róla elnevezett Resti, hanem Filléres söröző. És tényleg. Kér egy unicumot, 260, mondja a pultos hölgy, nem hisz a fülének, visszakérdez. Akció van. Minden hétfőn? Nem, minden nap. Hát, itt van a Kánaán alsó, kér még egyet. És leírja, el ne felejtse. Írná, a tinta kifogy, kér a hölgytől, szerényen, ceruzát. Ceruzám nincs. Tollat tudok adni. De elvinném, és egy óra múlva adom vissza. Vagy kettő. Adok egyet örökbe, köszönöm, meghálálom. Nem kell. A hölgy nem vágyik a viszontlátásra, de Resti visszajön, el se menne, hallgatná a be-, eldübörgő vonatokat, olvasná a Népsportot, olykor felpillantana a három LED-tévére, mindhármon a VIVA csatorna, nézné, egyiket, másikat, harmadikat, egyszerre.

De indulni kell egy másik pályaudvarra.

Ezt már az új tollal írom.

Bihari út 21., a szokásos sárga épület, szürke alapon fekete domborbetűkkel karmolt felirat (az utca felőli falon is): KŐBÁNYA HIZLALÓ, a kötőjel kimaradt, nem is volt, úgy (nem) látszik. Vasúti híd – itt megy a szolnoki vonal? Kőbánya alsó nem arra van, nem onnan jöttem, majd megnézem. (Ez egy másik mellékvonal, a Keletiből – is – jön, Kőbánya-Kispesten találkozik a Kőbánya alsós vonallal, Resti megnézte, bocs.) A híd mellett „csőhíd”, alatta szemét: papírdoboz, cserép, rongy, festékesvödör, ágybetét, flakon, műanyag virágtartók (?), a szokásos – Resti, lomtalanítások szerelmese, dúskál (irkál) a szemétben, próbálja nevükön nevezni a nevenincs limlomokat, a dolgokat itt, az elenyészetet… Nem verset írsz, ébred föl Resti, elmegy a hídon egy kék vonat. A (köz)munká­sok a híd alatt valami zöldet (virágok?) kapirgálnak kapával, gereblyével, lapáttal a villamossín mellett hosszan húzódó betonágyásban. Mintha dolgoznának. Mintha itt állomás lenne.

Óriásplakáton HELLÓ KŐBÁNYA, itt a vessző maradt ki, hagyjuk.

Villamos- és vonatsín találkozása a Bihari úton, ilyet se látott még; épp egy váltó után, tehát dupla vasúti sínek; az úton vasúti átjárót jelző táblák, 4 X, itt nem jár vonat, zsákvasút, utolsó erejével még átment a sínpár a túloldalra, aztán talpfák, „talpbetonok” feltornyozva; rejtélyes táblák (Szárnyas-Kerekes János tudja a megfejtést, és Legát kolléga, kinek alapvető írását – Nem volt malaca – Kőbánya-Hizlalóról l. Narancs, 2008. január 10.), sárga alapon 15, fekete alapon nagy fehér Á, Á mint állomás (volt itt egykor). Jelzőlámpák és póznák, a sín elvész a csalitosban – arra kellene elindulni, hol nincs tovább. Raklapok, sár és dagony, földkupacok – rendezik a terepet a senki földjén, kistraktor utánfutóján zöld virá­gok, ha már elpusztul a világ. Összegyűrt fémtábla, nyilakkal, mutatja az irányt, le, a földbe. A villamos- és vonatsín találkozásánál a sarokba reklámújságlap gyűrve, CSAK 29 999 FT! 17% KEDVEZMÉNY! Mióta lehet itt? S meddig? Az eső se mossa el, marad örök időkig, a föld dögcédulája (ne lirizálj, Resti!), mellette nejlonfoszlány. A kereszteződésben a vasúti sínpáron számok és betűk, ideírok egyet, bocsánat, hátha valaki megfejti e titkosírást. JOBB597697-0-55/6491/68870/1768 és a síndarab végén CSPH. Talán nem voltam pontos, bocsánat, Resti alig tudta elolvasni.

A 3-as villamos megadja a (vég)tiszteletet, lassít, és úgy megy át a vasúti sínen, diadalmasan, mint egy vonat, dam-dadam-dam. Az állomás előtti betonágyásban csak a sár, várja, mikor ültetik be úgy, hogy piros-fehér-zöld virágokkal van kirakva, de kirakva: ITT A VASÚT, VÁR A MÁV! Várhatja.

A hídon egy piros vonat halad át. Kőbánya-Hizlaldát megközelítik a vonatok.

Mielőtt átmegy a sínen, Resti balra néz,
jön-e vonat. Jobbra már nem, mosolyog.

Az állomás előtt betonhordó, „mozdony­itató kútágas” (Resti így hívja, mert nevét nem tudja), egy vakvágány, már az állomáson megszakad, két sínpár, jelzők, oszlopok, mintha valódi állomás lenne. De hol van itt a bejárat? Igaz, kinek is. Az épületen parabolaantennák, légkondik, az ablakokon rács, függöny; előtte kiskert, bokrokkal, gyékénnyel fedett kerítés mögött cserjék takarásában terasz, név­táblák és postaládák, odébb egy nagy kutya sétálgat, a sín mellett Hansegold sörösdoboz, tehát van személyforgalom.

A disznók hallgatnak.

Kukán felirat: MÁV. Tehát itt van a MÁV, Magyar Állami Vakvágány.

Megkerüli az állomást, rozsdás tábla, Horog u. 1., tovább egy házzal az új, igazi Horog u. 1. Tovább az utcában nagy kapu, az udvaron piros kocka Lada. Kint felirat: EU-Vámmentes Kft. J&J Center Kft. Vámügynökség FEGYVERREL ÉS KUTYÁVAL ŐRZÖTT TERÜLET!, menjünk innen. Mert hazajött az egyik lakó is a fiával, Resti nem várja meg, Mit keres itt? És mit irkál? Nem mondhatja, hogy lakást keres, itt, csak könyökölne és hallgatna, és hallgatná az elképzelt vonatokat, a hangosbemondót: Az esti takarmányszállítás minden valószínűség szerint megérkezik! Nézne is rá Kőbánya-Hizlalda boldog lakója, ki boldogságáról mit se tudva parkol be pályaudvarára. Láttam a boldogságot én.

Megvárja a 3-as villamost – nagy a kísértés, hogy a következő megállóban leszálljon, és visszaadja a tollat a pultos hölgynek, csak hogy kérhessen még két unicumot. Mikor járok erre legközebb? Ahol a sertés se. De marad a villamoson (egyszer a villamosokról is írni kell), Terebesi utca, ahol a pályára bandukolván kóbor kutyák megkergették; meccs után nem volt meleg víz, már pálya sincs, a félnótás gondnok sincs már, gaz lepi el a pályát és kutyafalka. Zümmögnek a sínek és a megállónevek (Finommechanikai Zrt.), csikorognak (Élessarok), Fertő utca, gyönyörű! És dudorász Resti, A sertés énekeiből (Petri), mi másból. Csak vakargassátok nyakam. / Én nem leszek kolbász, se hurka. / Saját beleimbe töltsenek? / Minden sertés átkozza meg / atyját, ki e világra kúrta. // (Reggel van, dél van, este van. / Már nem hagyom el mocskos ólam, / belé hízok jó szorosan, / csak bőrömmel rohad le rólam.)

Idézet, vége.

 

(A cím természetesen Arany Jánostól.)

Neked ajánljuk