A magyar miniszterelnök és csapata hónapok óta készségesen igyekszik teljesíteni az államháztartási hiány leszorításának brüsszeli diktátumát. Ezt jelezte a jövő évi költségvetés sarokszámainak kora nyári törvénybe foglalása, és ezt tükrözi a hiánycél betartásáért meghozott intézkedések sora. Azért, hogy kiszabadulhasson végre a kormány az uniós pénzügyérek ellenőrzése alól, amely beszűkíti mozgásterét, és gúzsba köti a gazdaságpolitikáért felelős jobb agyféltekés miniszter kreativitását.
Ezért akár harakirit is kész elkövetni a magyar kormányfő. Na persze nem önnön politikai énjén, hanem a nemzetén. Amelyet azzal ámít, hogy szabadságharcos dacpolitikáját őérte folytatja: a magyar emberek érdekében száll szembe mindenkivel, aki pénzével és üzleti kapcsolataival képes volna megalapozni az ország jövőjét. A napról napra borúsabb kilátásokért cserébe a turullal és a békemenettel egységbe forrasztott nemzet felemelő fílingjét kínálja - meg némi (nem is kevés) zsebpénzt az egyébként is jól keresőknek, zsíros földet és állami megrendeléseket a haveroknak, biztos megélhetést a kormányhoz hű értelmiségnek.
Orbán Viktor saját állítása szerint mindent megtesz azért, hogy országa lekerüljön a nyolc éve (uniós tagságunk kezdetétől!) tartó túlzottdeficit-eljárás szégyenpadjáról. Mondjátok meg, mekkora egyenlegjavulást kell még felmutatnom, és én előteremtem! Akartok még kétszázmilliárdot? Adok én hármat is, igaz, nem lesz benne köszönet! Hiszen úgyis tőletek, a ti rablótőkés multijaitoktól veszem el!
De hiába a nagy nekibuzdulás: az uniós források akkor járnak csak automatikusan, ha fenntartható módon tudja a GDP három százaléka alatt tartani a költségvetés hiányát - ezt vállalta a mindenkori magyar kormány az EU-tagságért cserébe. Amíg nem képes hitelt érdemlően bizonyítani ezt, addig marad a túlzottdeficit-eljárás rövid póráza, a negyedévenkénti raporttal és a támogatásmegvonás fenyegetésével. Innen nézve igencsak rosszul áll kormányunk szénája: ahogyan a magánnyugdíj-pénztári vagyon felélésével teremtett tavalyi látszategyensúlyt nem fogadták el, úgy most a gazdasági növekedést aláásó büntetőadókkal és a mindennapi pénzügyi műveleteket megcsapoló tranzakciós illetékkel befoltozott 2013-as költségvetésre sem vevők. Mert ezeket sem tekintik tartós megoldásnak a strukturális bajokra.
Orbán Viktor defenzívába került az Európai Bizottsággal és a Valutaalappal vívott harcában: megtorpanásokkal ugyan, de lassan egy éve tesz kisebb-nagyobb engedményeket. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a békekötés helyett csupán az időnyerés a célja. A visszavonulásnak álcázott folyamatban most a korán megtervezett költségvetés hozzáigazítása van soron a megváltozott gazdasági környezethez. Ám nem akárhogyan! Szinte minden egyes lépés újabb (orv)támadást is jelent.
Már a négyszázmilliárdos kiigazítást ígérő október eleji Matolcsy-csomag is tartalmazott olyan elemet, amelyről tudható volt, hogy sem az Európai Bizottság, sem az IMF számára nem elfogadható, mivel fékezik a gazdaság növekedését, és ezzel az eladósodottság mérséklődését is gátolják. Ilyen a 60 milliárd forinttal megemelt tranzakciós illeték, amelynek magyar módija ("csekkadó") köszönő viszonyban sincs a másutt alkalmazott vagy bevezetni tervezett - a spekulatív tőkemozgásokat megadóztató - formájával. De a pedagógusi életpályamodell elhalasztása vagy a segélyplafon felállítása sem magyarázható a brüsszeli "diktátummal". Sokkal inkább azzal a makacssággal, amely megakadályozza, hogy inkább a félszuperbruttó kivezetését halasszák el (vagy felejtsék el örökre), amivel a pedagógusbéreken és segélyeken megspórolt 80 milliárd forint másfélszerese is megtakarítható volna. Azt se gondolhatták komolyan, hogy az adóbeszedés szigorításától várt 120 milliárd forintos tételt hihetőnek találják Brüsszelben.
Nem lehetett hát meglepő a magyar kormánynak a reakció: hogy az unió illetékesei kételkednek a beígért lépésektől várható egyensúlyjavulásban, és tartós javulást garantáló intézkedéseket várnak. Ha nem lett volna felkészülve az elutasításra a magyar kormány, nem is tudott volna két nap leforgása alatt újabb csomaggal előrukkolni.
A 367 milliárd forintos "árcédulával" ellátott második pakkot igencsak tréfás kedvükben rakhatták össze Matolcsyék, hiszen az valójában egy "ördögdoboz", amelyből különféle, a felbontóját megijesztő intézkedések ugranak elő. Elsőként a bankadó megfelezésének elhalasztása nevű ördög pattant ki a dobozból, holott azt a bankszövetséggel tavaly decemberben kötött (írásos) egyezményben éppen annak érdekében vállalta a kormány, hogy a bankszektor szerepet vállalhasson a gazdasági növekedés ösztönzésében. Az XXXL-esre méretezett különadó csökkentésének elnapolása 72 milliárd forintos többletterhet ró a zömmel uniós tagországok kezében lévő magyar bankszektorra, amely így ha akarja sem tudja növelni hitelezési aktivitását. De egyre kevésbé akarja, és nemcsak a kormány durva szószegése miatt, hanem azért is, mert a dobozból kiugró második ördögöcske is őt böki orrba: a pénzügyi tranzakciós illeték megduplázásától 90 milliárd forint többletbevételt vár a kormány. A harmadik ördög a föld alatti vezetékeket használó közműszolgáltatókat (szintén zömmel nemzetközi cégeket) sújtja 30 milliárd forintos adóval.
A tréfás kedvű gazdasági miniszter második csomagjából előugró ördögök az egész gazdaságot lerántják, mintegy ördögi körbe zárják. Minél jobban sarcolja a növekedést generáló szektorokat a kormány a költségvetési egyensúly érdekében, annál jobban zsugorodik a gazdaság, ami éppenséggel csökkenti az elérhető adóbevételeket. De szűkülő gazdaságban még a kisebb mértékű deficit is nagyobb rátát jelent, vagyis rossz esetben sohasem süllyedhet tartósan három százalék alá az államháztartás hiánya.
A kormányfő már megpendítette: tudja ám ő még jobban is szorongatni a magyarok ellen lobbizó multikat, amennyiben Brüsszel tovább kekeckedik. "Bankadót emelünk, közművagyonadót emelünk, energiaadót emelünk" - fenyegette az uniós döntéshozókat október 19-i brüsszeli sajtótájékoztatóján. Addig akár, amíg a nemzetközi cégeknek írmagjuk sem marad Magyarországon - teszem hozzá én. Mert hát így volna logikus. Hiszen jól látható, hogy Orbán Viktor nem tud visszavonulni; ő defenzívában is offenzív megoldásokon töri a fejét. Ha kell, egy ország esélyét is eljátssza.
Országunkban Orbán a legnagyobb hazardőr. Nem a pénznyerő automaták jelentik a fő veszélyt a nemzetre, hanem az ő háborúskodása. De ki fogja ezt a hazárdjátékot betiltani?!
