Sajó László

Öt és feles

Vándor, bottal a kezében

  • Sajó László
  • 2015.09.27 14:08

Egotrip

Most már hívhatom fűnek is (Ratkó József) in memoriam Kovácsy Tibor

Egy tüdőgondozóba jártunk, én az egyik főorvos asszonyhoz (akkor ez most két szó?), ő a másikhoz.

A másiknál meghalt Deák Laci (Deák László költő), és most ő.

Te. (Tegezlek, olykor, nekrológpertu.)

Én élek. Jó a főorvos asszonyom (két szó lesz ez, bólints).

Találkoztunk, felülvizsgálat, röntgen, spirométer (légzésfunkció), nekünk csak spiró. Nagy levegő, benntartja, fújja, fújja, fújja!

Jössz?, még nem tudom. Én februárban megyek, tudom, te mindig februárban, amikor nem történik semmi, a semmi történik. (Na, ezt a félmondatot húzd ki.)

Kékestetőn ebédelek – levesleves, kelkáposzta-főzelék (kötőjel, igen, egyelőre, eltörlik, tudtad?, ezt is; ó, az idétlen pontosvessző!, a mozgószabályra sincs szükség – egyáltalán, minek ide szabály? elipszilon? hejesírás?) sült hússal, sült alma, amikor mellém ülsz, a tálcával. Most jöttél? Tegnap. Nem láttalak a reggelinél. Fent reggelizem. Egy kockasajtért nem jövök le. Meddig maradsz? Még nem tudom. Lehet, hogy csak két hétig. Elvan nélküled az újság. Meg a szerzők. És a helyesírási hibák végre új erőre kapnak! Kanalazol. Szerinted ez milyen leves? Tavaszi. Februárban? Kora tavaszi. Röhögünk, néznek a betegtársak. Megjött Tibor.

A sült almát neked adom.

Gyere, hoztam egy kis házit. Pálinkát. Nem iszom. Ne hülyéskedj. Tényleg. És nem is cigizek. Tibor mintabeteg. Belégző, Salvus víz. Egy légzőtornát nem hagy ki, órákat üldögél a sóbarlangban. És minden kiránduláson ott van. Nélküle nem indul el a csapat a Remete-bércre, a Sas-kőhöz, a Jávoros-kúthoz, az Erzsébet-sziklához, a Markazi-kapuhoz, Gabi halálához, Füredre, Házára, Máriácskára, a Pisztrángos-tóhoz.

Van egy nagy botja, a bejáratnál, a falhoz támasztva, azzal járja a hegyet.

Vályús-kút, Disznó-kő, Kőris-mocsár.

Imrére én is mentem – egyébként mindig egyedül, és szigorúan csak lefelé –, Házáig gyalog, a Csülökben egy gyors aszútörköly; hívtam, legalább egy kisfröccsöt, nem jött. Galyán a Hegyi büfében hárman (ő nem) háromféle (birs, alma, szeder) pálinka, Tibor a többiekkel a templomban. Atyaisten! Imrén a Csörgő vendéglőben sztrapacska, hogy’ (aposztróf? hosszú ó-val! te jó ég! kell? beh’ választékos!) lehet sör nélkül enni? És pörc nélkül? Meg nem enném, merthogy én meg úgy. Visszafelé, a sofőr legnagyobb örömére, dalolunk, Tibor néz kifelé az ablakon.

Barát-rét, Vadföld, Ménes-csapás fenyves, Nagy-nyak.

Este hívom a szobámba (külön szobám van, bizony; bár északi oldal, de egyedül), bocs, lepihenek. Jó éjt, ő eggyel feljebb, a másodikon, és szobatárs várja. Őt bezzeg nem zavarja – egyszer voltam a szobájukban, betegtárs az ágyon hevert, evett, hazai kolbász és hozott szalonna, demizson, közben mulatós cédét hallgatott; (ezek a pontosvesszők, húzd már ki őket!) Tibor angyali nyugalommal feküdt az ágyon, kezei összefonva a feje alatt, jót mulatott…

Képzeld, eltűnt a botom, mondta egy ebédnél (ő tudta, milyen leves, marhatokány, meggybefőtt, kókuszgolyó). Valamelyik rajongód őrzi, az ágyában, ereklye, piff!, mondtam, de nem volt tréfás kedvében, hiányzik neki a bot, láttam.

A kókuszgolyót neki adtam.

Szombat este lementünk Kányai uram fogadójába, zenés-táncos est! Oda azért eljött, ő ne jött volna! Ültek körben kortalan nők, mindegyik reá várt. Vajon melyikük ágyában rügyezett ki a vándorbot? Tibor táncolt, lassút, lötyögőst, cserhátizsuzsást, mátépéterest, baccarást, babilonost, abbást, lakodalmast, mindegy volt. De mikor Kányai uram rakendrollt tett be! Sorra dőltek ki mellőle a partnerek, leállt a légzésfunkció, mentek oxigénért a szabad levegőre, Tibor maradt a parketten egyedül, pörgött, mint a cédé, s még akkor is, mikor az már nem – mint a Körhintában, topánka és csizma, ő félcipőben. Megivott (még egy) üveg ásványvizet, visszavette a bakancsot, tízre bent kellett lennünk a szanatóriumban.

Egyszer ebédnél (paradicsomleves, ezt ismerem, csirkeszárny rizzsel, Cerbona szelet) mondtam neki, nem számonkérve (két szó?), csak említve, hogy valamikor az egyik szövegemben istent Istenre javították, végig. Nem mondtam, hogy ő volt – ki más? Igen, emlékszem, én követtem el. No de… és kezdtem, hogy mint köznév, és Tulajdonnév… Figyelj, Isten csak egy nincs, nagybetűvel (egy szó) mondta.

A Cerbonát megkapta.

Ezt a Tibort, a hegyit, én ismerem. A síkságon találkoztunk néha az Andrássy úton, arra laktam én is, ő a Rózsa utcában, a Csibi borozó fölött, mintha ezt mondta volna. Én lementem egy unicumra (nálam kis u, tudod) nem jött.

Felmegyek a hegyre, nem jön.

Aztán a szerkesztőségben, hogy vagy?, jól, és te?, kösz, vagyok pontosvessző, és megbeszéltük, hogy akkor legközelebb februárban.

Tavaly nem jött, idén sem, kérdezték, hol van, mit tudok róla.

Mit. Semmit.

Már nem lakik az Andrássy útnál. Én sem.

Szeptemberben megyek a Vörösmarty utcába, a tüdőgondozóba, kérek beutalót Kékestetőre.

Majd megkérdezik, hol van.

Utoljára a Dunán láttam, zöld doboz úszott a Rákóczi (Lágymányosi) híd (kötőjel nélkül), a Fekete-tenger (kötőjellel) felé.

Most már hívhatom víznek is.

Olvastam a szerk. nem-nekrológját, benne a Hunyadi téri szalontüdő, amit (amelyet?) bevitt és felmelegített a szerkesztőségben. Mennyit kerestem a szalontüdőt, a Hold, az Akácfa utcában, és itt van, az orrom előtt, a számban!

Vettem egy nagy adagot, műanyag dobozban, két nap ebédje volt.

Ezt cselekettem (sic! ezt húzd ki) az emlékezetedre.

Megnéztem a Szalontüdő filmet, többször. Ahogy kiírják, krétával, fekete táblára: SZALONTÜDŐ VAN!

ISTEN NINCS!

Te vagy a… Tibor a rezonőr (ott is). Végignézi, ahogy azok megeszik a (fél-fél) szalontüdőt.

Nézi, nem szól.

Szalontüdőgondozó. (Ezt hagyd így.)

Állsz… áll, a szokásos színes, mintás ingben, markolja a poharat. Maga felé húzza – ezt nem adja. A szalontüdő felét megehette a slusszkulcsos csávó, ebből (piros bor? málnaszörp?) nem kap. A pohár hangját a bádog talponállón, ahogy rámarkol és magához húzza, hallom még.

Azt hiszem, mégis piros bor.

De ilyet iszik az autós is.

Még néhányszor meg kell néznem.

Februárban keresek egy nagy botot, elmegyek, egyedül, az emléktúrádra.

Kishalál, Nagyhalál, Sötét lápa, Nyugodalom.

Nagy levegő! Benntartja!

Benntartja.

Neked ajánljuk