Mezhatározó
Egy régi Chelsea-mezről jutott eszembe az egész. Középkorú férfi viselte, szemben ült velem a HÉV-en. Kicsit meglepődtem, mert nem igazán divat mifelénk a Chelsea-kék, a régi meg pláne nem. A ruha pár évvel ezelőtti lehetett, de újnak tűnt - nem láthattam a hátán a számot és a nevet, úgy könnyű lett volna belőni az évjáratot, így viszont maradt a találgatás, vajon miért pont ezt vette föl a különben ápolt külsejű ismeretlen. Tényleg lehet ennyire szeretni a Chelsea-t? Régen volt egy csapattársam Berlinben, ő meg Bayern-trikóban mászkált az utcán, amihez persze porosz területen komoly bátorság is kellett. Az meg már provokatív, avantgárd gesztus, ahogy egy pesti ismerősöm telente még mindig nyakába kanyarintja a Borussia Dortmund 1997-es sárga-fekete sálját.
A mezen persze nem szerepelhet az évszám, de egy-két apró jelből minden trikó elárulja a korát. A német tévé legnépszerűbb műsorában, a Fogadjunk, hogy! című show-ban, amely jellegében leginkább a borzasztó emlékű Leg-leg-leg felépítésére emlékeztet - Rózsa Gyuri nélkül -, civilek ajánlják fel, hogy végrehajtanak valami marhaságot, prominens személyek pedig vagy elhiszik ezt, vagy nem. Szóval ebben a műsorban két különös német fiatalember arra vállalkozott, hogy egy fotóból, amelyen a szemben álló futballcsapatokból legalább egy-egy játékos félalakja látható, megmondja, melyik évben játszották a meccset, mennyi lett az eredmény, kik lőtték a gólokat. Mindezt a Bundesliga csaknem összes évfolyamából. Ráadásul nemcsak megígérték, de meg is csinálták. Aztán elárulták a trükkjüket, hogy legtöbb esetben a mezek évenkénti szín- és szabásminta-változásaiból tudták kitalálni a helyszínt és az időpontot, a többi meg már gyerekjáték volt.
Pedig a futballisták öt kötelező ruhadarabja - cipő, lábszárvédő, sportszár, nadrág, mez - közül a modern futball lassan 150 éves történetében tulajdonképpen a mez változott a legkevesebbet. Ha meggondoljuk, hogy az 1870-es években az angol és a skót válogatott még sapkában, valamint térd alá érő nadrágban lépett pályára, és az akkori bocskorok nem is hasonlítottak a mai, minimum űrkutatók által kifejlesztett, szinte önjáró csodákra, akkor ehhez képest a felsőruha apró változásai elhanyagolhatónak mondhatók. Ha a trikó formájának alakulását a rögbigallértól a gombolós, zsinóros változatokon át a V kivágású és testhez feszülő verziókig hely hiányában nem is követhetjük nyomon, röviden említsünk meg három fontos ismérvet, amely történeti kontextusba helyezi a mezt: a színt, a számot és a neveket.
A tradicionális klubok színválasztásának indokaira ma már gyakran a múlt homálya borul. Sőt, a történet gyakran egyre homályosabb. Régebben például általánosan elfogadott nézet volt, hogy az Athletic Bilbao azért választotta a piros-fehér csíkos mezt, mert a klubot a városban dolgozó sunderlandi kikötőmunkások alapították, akik az otthoni csapat színeit vitték át Baszkföldre. Egy másik, újabb vélemény szerint azonban az egyesület akkoriban igencsak szűkös keretből gazdálkodhatott, ezért azokból a színekből és anyagokból varratták a mezeket, amelyekből arrafelé a legolcsóbb matrachuzatok készültek.
A számozás eredetének kérdése sokkal egyértelműbb, hiszen bevezetése egyetlen ember nevéhez fűződik. A húszas-harmincas évekig tulajdonképpen egyáltalán nem volt szükség arra, hogy a játékosok számot viseljenek a hátukon; az újságokban is egyszerűen csak pozíció szerint sorolták fel a csapatok tagjait. Mivel pedig akkoriban a futballisták a meccs során még nem is igen mozdultak el posztjukról, könnyű volt megkülönböztetni őket. Először a legendás Arsenal-menedzser, Herbert Chapman agyából pattant ki az ötlet, hogy a mezek hátára számokat varrjanak, miáltal a játékosok majd jobban felismerik egymást a pályán (sic!). Csapata a számos mezben már 1928-ban lejátszotta első meccsét Sheffieldben, de az ötlet nem nyerte el a konzervatív futballbürokraták tetszését, így nem engedélyezték. Pedig a gondolat nagyszerű volt: az egyik csapat számozása 1-től 11-ig tartott, míg a másik viselte a 12-től 22-ig tartó számokat. Aztán rájöttek, hogy ez így teljesen értelmetlen. (Nem úgy, mint egykor egy magyar-kubai röplabdameccsen Vitár Róbert, aki előre figyelmeztette a nézőket, hogy a mezszínek miatt a fekete-fehér készülékeken nehezen fogják megkülönböztetni a játékosokat. A kubai csapat - szigorúan a háló túlsó oldalán - csupa színes bőrű játékosból állt.) A futballmezek ma is használatos számozásának általános angliai bevezetésére a rádiókommentátorok munkájának megkönnyítése érdekében csak közvetlenül a háború előtt került sor. Itt kell megjegyeznünk, hogy az ötletgazda, Herbert Chapman igazi vizionárius volt: ő találta ki a WM-rendszert, ő használt először taktikaismertetésre mágnestáblát, ő vetette fel a BEK ötletét és szorgalmazta a reflektorfényes meccsek rendezését, valamint ő formálta át az Arsenal mezét a mai alakjára - mindezt a harmincas évek közepén bekövetkezett haláláig.
A játékosok nevét a kilencvenes évek eleje óta írják rá a mezekre, ennek oka pedig nem elsősorban a tévénézők minél teljesebb körű kiszolgálása, hanem az eladhatóság növelése. A futballklubok ugyanis - elsőként közülük meglepő módon a Tottenham Hotspurs -, felfedezve az üzleti lehetőséget, saját mezboltokat nyitottak. Ma pedig már egész iparág állt rá a futballmezek tervezésére és gyártására: a Nike egy-egy új mezmodell kialakítását másfél-két évvel a piacra dobás előtt kezdi meg.
A legtöbben az apró átalakításokkal mennek évről évre biztosra, az igazán forradalmi ötleteket meg a nagy hatalmú FIFA fúrja meg. Szegény kameruniak így aztán az új évezredben már kétszer fürödtek be emlékezetes ruházatukkal. Először 2002-ben, amikor az Afrika Kupa nyerteseiként új típusú, ujjatlan trikóikban akartak duzzadni a vébén, de végül nem engedték őket. Még kellemetlenebb volt, hogy a Puma 2004-re kifejlesztett, a nadrágot a mezzel összekapcsoló, egyetlen darabból álló viselete miatt nemcsak a kameruni labdarúgó-szövetséget (Fecafoot) büntették meg, de a pontlevonással a "Szelídíthetetlen Oroszlánokat" gyakorlatilag megfosztották a vb-részvétel lehetőségétől is. Miközben tehát a női sportolók egy része a férfi funkcionáriusok és a macsó közönség elvárásai miatt több sportágban - többek között a röplabdában - kénytelen a lehető legrövidebb ruhákban fellépni, addig a futballban, úgy tűnik, marad a konzervatív vonalvezetés.
De ennek már tényleg semmi köze a Chelsea-mezhez.
