Most, hogy újabb átadás-átvételi aktusra készülődik kormány és ellenzéke, felidéződött bennem egy korábbi hasonló, de éppen fordított szereposztásban játszott előadás emléke, és megdöbbentő felismerésre jutottam: nem véletlenül ismerősek az elhangzó mondatok. Hisz' én ezt a darabot már láttam! Nem is egyszer!
Most, a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában, de még az ország házán, sőt látszólag a politikán kívül is hangzottak el olyan jóslatok, hogy a tervezett hiány nem lesz tartható. Hanem bizony sokkalta több lesz annál, mint amit a Ház elfogadott, és amelyet nemcsak az Állami Számvevőszék, de még a frissen debütált, személyi összetétele alapján a jelen kormány lekötelezettjének kevéssé titulálható Költségvetési Tanács is reálisnak tart, sőt még a hiteléért aggódó IMF-delegáció sem kifogásolt. A költségvetési törvénybe vésett 3,8 százalék tényleg gyanúsan hangzik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy többségünk - beleértve tanult tv- és rádióbemondóinkat - ki sem tudja rendesen silabizálni. A letisztultságot és nemes egyszerűséget tükröző magyar néplélekhez sokkal jobban illik a Teremtéstől a magyarok eredetmondáján keresztül a népmesékig bezárólag gyakorta használt, ezért már-már a vérünkbe vésődött, kerek szám: a hét (7).
A vészharangot Varga Mihály pártalelnök, a költségvetési bizottság elnöke, egykori és várományos pénzügyminiszter kongatta meg, igaz, ő még az 5-7 százalékra taksált hiány szerény, mondhatni fantáziátlan víziójával állt elő, amit aztán a médiablikkfang kedvéért kerekítettek a lelkünkhöz is jobban illő hétre. Az ún. "ismert közgazdászok" 29 fős csoportja által két országos napilapban közzétett nyílt levél nem említ ugyan konkrét számot, talán mert, mint az Orbán-kormány másik volt pénzügyminiszterétől megtudtuk, a levél "végső elkeseredésükben" fogant, márpedig az ilyesféle hangulatát a magyar köztudottan nem számokba, hanem borba fojtja. De az egyik aláíró, Heim Péter közgazdász kirukkolt a farbával: a portfolio.hu véleményrovatában a sokkoló "Kódolva van a 7 százalékos hiány" címmel írt esszéjéből megtudhattuk, hogy a deficit akár a hetet is meghaladhatja.
Hogy miért? Mert a hivatalban lévő kormány kihagyott belőle egy sor tételt. Varga Mihály pártalelnök szerint nem számolt a kormány a kórházak, a MÁV, a BKV és a Magyar Fejlesztési Bank konszolidációs igényeivel; a kimaradt tételeket Varga mintegy ezermilliárd forintra taksálja. Az aggódók általában az MNB inflációs jelentésére hivatkoznak, amely tényleg csak a tartalékok felhasználása nélkül látja elérhetőnek a tervezett hiányt, ezért a 3,8 százalék helyett inkább 4,3 százalékot prognosztizál (hol van ez a héttől?). Igaz, az MNB valóban megpendíti, hogy az ún. kvázifiskális, vagyis az állami vállalatoknál megjelenő adósságok és kötelezettségek jócskán felhalmozódtak, becslése szerint megközelítik a GDP 2,7 százalékát, és amennyiben ezt nem akarná sokáig továbbgörgetni a kormány (nyilván nem ez, hanem a következő), akkor "egy részét" (így olvasható az MNB jelentésében) kénytelen lesz veszteségként elszámolni. Ez tehát egy opció, amivel vagy él a kormány (nem ez, a következő!), vagy nem, vagy egészében, vagy részben, vagy így, vagy másként; mindez leginkább rajta múlik.
Egy adósságot ugyanis elvileg más módon is lehet kezelni, mint a tartozás kápéban történő kiegyenlítésével, vagyis az adófizetők azonnali megpumpolásával és/vagy a folyó költségvetési hiány 7 százalékra tornászásával. Lehet továbbgörgetni, bár ez kétségkívül drága mulatság, hiszen kamatokat kell fizetni érte. A nemzetközi gyakorlatban szokás privatizációval, az állami, önkormányzati vagyon eladásával is pénzhez jutni (a kilencvenes években így dolgozta le hatalmasra duzzadt adósságát a magyar állam), bár, belátom, ez most nem igazán trendi. Mostanság a kényszerű visszaállamosítások idejét éljük, habár mifelénk, ahol, hál' istennek, szinte nem is kellett bankot állami pénzzel kimenteni, a kényszer nélküli államosítás kezd divatba jönni (prototípusa a pécsi vízmű), de ezt a módit nem a mai, hanem a holnapi kormány diktálja.
Ezért én kifejezetten rosszindulatúnak tartom Veres János előző pénzügyminiszter megjegyzését, miszerint az ellenzék azért vizionál 2010-re már most 7 százalékos államháztartási hiányt, hogy fedezetet teremthessen az ígérgetéseknek, hiszen nem biztos, hogy ezért teszi, lehet, hogy tényleg csak fantáziátlanságból. Meg hát azért sem szép dolog ilyesmiket mondani, mert a Medgyessy-kormány is hasonlóképpen indított, és akkor pont ilyen vádakat kapott a leváltott kormány pénzügyminiszterétől, mit tesz Isten, éppen Varga Mihálytól.
"Az MSZP-kormány láthatóan lemondott az idei költségvetésről, egyfajta szemetesládaként használja azt, amibe mindent beledobál a következő években esedékessé váló kiadásokból - kommentálta Varga Mihály expénzügyminiszter utódja azon bejelentését, hogy az idei költségvetési kiadásokba azokat az állami kötelezettségvállalásokat is beteszik, amelyeket az előző kormány az MFB-hez és érdekeltségeihez telepítve vont ki az államháztartásból (Magyar Hírlap, 2002. október 31.). A László Csaba által konszolidációként értelmezett kiadások 528 milliárd forintra, a GDP bő 3 százalékára rúgnak, amivel az államháztartás idei hiánya eléri a GDP 8,7 százalékát. A pakkba olyan tételek kerültek, mint a Nemzeti Autópálya Rt. és az Állami Autópálya-kezelő Rt. adósságainak átvállalása, ugyanezen cégek plusz a Diákhitel Központ kivásárlásának költsége, az MFB veszteségrendezése, különböző sportlétesítmények MFB-hiteleinek, valamint a MÁV adósságának átvállalása" - írtam ugyanitt, az akkori, fordított irányú kormányváltást követően. (Szemetesláda, Magyar Narancs, 2002. november 7.)
Ráadásul már akkor felvetettem, hogy Varga akár a plagizálás vádjával is illethetné Lászlót: "Csak azt nem értem, hogy miért van felháborodva Varga Mihály. Hiszen nekik is volt már egy praktikus kis szemetesládájuk, amibe éppen négy évvel ezelőtt söpörték be a Postabank és az MFB konszolidációjára fordított 200 milliárdot, az akkori GDP 2 százalékát. Akkor is ugyanez volt a szöveg: ez még a régi kormány szemete, miért cipeljük magunkkal a következő évekre? (...) Volt is emiatt felzúdulás az akkori ellenzék, vagyis a mostani kormánypártok részéről. Aztán hatalomra kerülve hirtelen bölcsesség szállta meg a fejüket, s eszükbe jutott a mondás: jó pap holtig tanul. Ha kell, az ördögtől is. Varga helyében én inkább büszke lennék arra, hogy találmányomat az ellenfelem is átvette. Esetleg plágiummal vádolnám őket, vagy jogdíjat követelnék tőlük."
Erről jut eszembe, hogy a sok önidézés okán nekem is illik lemondani e cikk honoráriumáról. Az összeget ezennel felajánlom egy, a politikusok Cavinton-ellátását szolgáló alapítvány számára, amellyel talán megelőzhetők az ilyen önismétlő cirkuszok. Lehet, persze, hogy roszszabbul járnánk: még a cirkuszról is le kéne mondanunk, miközben a kenyér se lenne több.
