Podmaniczky Szilárd: Déli verő (A külföldi vízhorgász)

  • 2003. október 30.

Egotrip

Fogom a botomat, hogy majd azzal fogom a halat a mólón, mikor a szemem sarkából látom, hogy egy fiatal férfi szexi bermudafarmerban közelít felém olyan sebességgel, mint aki nem ismeri a tréfát. Van még hely a mólón, mert a hal semmit nem eszik, és van remény, hogy a fiatal horgász máshol üt tanyát. Kicsit hosszú a haja, lányosan, az nem baj, de az arcából nem pereg az értelem. Itt ez a nagy víz, a rengeteg móló, szám szerint egy a százezerhez, az isten mégis mellém vezérli egy huszáros dzsojsztikkal.

A külföldi vízhorgász

Lepakol hatos méterrel mellém, és jön, mondja: heló, kezet rázunk, rátámaszkodik a vállamra, és valahol a flamand-kínai nyelvhatáron megszólal. Először őszintén mutatom, hogy nem értek semmit, de hogy a szóváltás gördülékeny legyen, hagyom az őszintét másra. Vágom a pofákat, amiből azt olvas, amit akar: bólogatok igennel, nemesen rázom a fejem, jobb szemem becsukom, orrom felhúzom, ajkamat biggyesztve lógatom az állam. Ahá!, mondja. Hirtelen bevillan, ez egy velem szórakozó magyar? De nem: kipakolja botját, a soha nem látott márkafélét, visszajön, megkóstolja a kukoricacsalim, s már nyújtanám a csontit meg a gilisztát is, mikor kissé sértődötten jelzi, ennyire hülyének ne nézzem, a tréfát pedig messziről kerüli.

Első dobása: keresztül mindkét zsinóromon. Csóválom a fejem, pajtás, rúglak rögtön ülőhelybe, hogy az apartmankiadó házigazdád, az, aki levesz, mint a véres rongyot, az se ismer rád. Rezzenéstelen kihúzza, mintha furcsállná e helyi szokást, akárha náluk az a lényeg, minél többen és jobban összegabalyodni a horgászidény végén, így halínség esetén is marad mivel ütni az időt. Na, akkor újra bedob egy hosszú rezgőspiccet meg egy úszóst. Utóbbin kéri, állíjjam be néki az eresztéket, mer` ő be nem megy ebbe a hidegbe nézni a vízmélységet. Beállítom, s kifordított tenyérrel jelzem, legyen mára ennyi elég a helyi horgász-foglalkoztatásból. Bezúzza a rezgőt is, csakhogy annak mozgó végét felém irányozza, közvetlen mellettem rezeg a spicc, így hát joggal érezem: ez az ember folyton engem néz. Nézi a rezgőt, de néz az engem is; az úszó meg a hullámsírban heverész. Na mármost nincs kapás, semmi, dobálgat a lelkem, aztán meg odajön, szó nélkül gyúr pár gombócot az én anyagomból, reménykedve dobálja befelé, s mindvégig marad a flamand-kínai nyelvi vonalon. Aztán a kishalas vödrömbe szépen mossa kezeit, az arcom eközben leír vagy száz botütést.

Az ember annyira tud csodálkozni, hogy közben tűr. Aki nem tud csodálkozni, annál nulla tolerancia. Tűrök, mint az anyamedve, akitől folyton elnézést kérnek a gyerekei: bocs! Ezért is.

Várom már, csak-csak elunja a fickó, de akkor meg elkezd szellemezni. Mutatja a kezét, hogyan veszi ki a csapszeget a gránátból, dobja be a vízbe, robban, mutatja, mennyi döglött hal jőne föl így. Hülye vagy te, pajtás, nem horgász, mondom totál hazai nyelven, mire újabb fantomgránát száll a vízbe, azt hiszi, nem értem, hogy itt még nem fogtak halat barom honfitársim hadászati eszközökkel. Aztán harmadszor is eljátssza, de már nem nézek oda, hátha náluk se megy a közönség nélküli színház. Csönd: kiváló pedagógus lehetnék, ha majd egyszer elhagy a gyerekkor. Ám kisvártatva jön az újabb mutatvány.

Hattyúk szállnak párban, s ő jelzi, ha nincs hal, sebaj, le kell lőni a madarakat, aztán nyam-nyam. Ezekkel a szavakkal beszél: nyam-nyam! Infantilizmó? Teszem fel a kérdést, mire a válasz: jön egy korcs eb, arra is: nyam-nyam! Jön egy macska: nyam-nyam! Belelendül: jön egy öregasszony: nyam-nyam!

Az ilyen ember arcába keresztet szokás tartani, fülére fokhagymát kötni gemkapoccsal, s ha a csalán is segít, hát hónaljban megmozgatni nála.

De félre az előítélettel, nekem is lehet rossz napom, amikor a kommunikáció társzekere ellenemre fordul. Volt már rá példa, róla csöndesen hallgatunk.

Akkor megint gondol egyet a külföldi horgász, s ha széllel szemben nem, hát mentében: átszerel a keskeny móló másik oldalára, s oda dobálja a cuccost. Ott bokáig ér a víz, fél szemmel pislogok, de úgy suhogtatja az úszós botot, hogy szinte reszketek, centiken múlik, hogy horgára nem akaszt a lendület. Hö-hő, mondom erre, mint mikor beindult lovakat fékez a tulaj, de már késő: vagdalkozik, dühös. Az eredmény nem marad veszteg: be is szakad mindenestül.

Utolsó felvonás: jön, túr a készletes ládámban, hogy újra szerelje a botját. Azt a bánatos zsírgombócát! Mit képzel ez? Nó, mondom univerzálisan, hogy egy ciborg is megértené. Ismétlem: nó! Előtör belőlem, a játszi gyerekből, a laza izomú férfi, aki birtokháborítás okán elnáspángolná ezt a szemtelen külföldi horgászt, aki úgy vesz részt a móló szerény napi életében, mint gőzmozdony a libalegeltetésben. Csakhogy itt már nincs megállás: előveszi a bukszát, mutatja, fizet, pénzért adjam oda a fölszerelést. Nó, ismétlem, mint egy bivaly most már, s vastag vérerek feszülnek a szemgolyómnak, mint mindig, ha valaki bankókat lobogtat a szélben dolgokat megoldani. Nó, mondom mint százezer watton a basszusgitár, szememben az egyik ér elpattan, és spriccel az arcába a nedves vér. Hu! Innen már lehet tudni, milyen szellemű filmművészeten nevelkedtem: nyugodtan ültem vissza a székre, mint vaskos tehén a vetett franciaágyra. A külföldi horgász dühödten összepakolt, köszönés nélkül indult haza. Lehet, még ma is megy, ha a sorompón be nem hajtott a pirosba.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.