A legnépszerűbb sportorvos dr. Schwarcz. Segítője a régi szép időkben dr. Radír. Ő alkotta a pecsétet, melyet az asszisztens, Fekete Kéz a sportorvosikra ütött, aláírt, és már csak a Versenyezhet és a dátumbélyegző hiányzott, az meg volt minden hivatalban. De megtette egyéb orvosi bélyegző is, a sporik – akkor még – nem nézték meg alaposan; pecsét, pecsét.
A blasz négyben, középpályásunk szülészorvos lévén, Szülészet II. pecsétünk volt, született futballistáknak… A blasz háromba felkerülve persze már Szülészet I.! Aztán elindultunk, ki a Pulmonológián, ki a Belgyógyászat II.-n át a Hospice felé… De addig is gyűltek a pecsétek, dr. Radírt nyugdíjazták, jött új idők új pecsétjeivel dr. Lézer. Semmi piszkos munka, maszat, hibátlan pecsét a sportorvosin. Szebb, mint az igazi. Versenyezhet, dr. Schwarcz aláírta, dátum. Rég volt… Mert elég volt néhány szívhalál a pályán (a kispadon), néhány gyanús sportorvosi, és a játékvezetők először ezeket nézték meg; ha az rendben volt, játszhatott bárki, svarcban (S, mint svarc). Kitalálták a jól megkülönböztethető, ovális bélyegzőt, és csak a Nemzeti Sportkórházban lehetett sportorvosi engedélyhez jutni, bejelentkezés és hosszú várólista után. Ezzel persze azt érték el, hogy virágzott a fekete sportorvoslás, dr. Schwarczok lepték el az öltözőket. És buktak le, csapatostul. Egyesületek játékjogát függesztették fel, volt, ahol a kölyöktől a veteránig bevonták az igazolásokat. A pályák elnéptelenedtek – ki fog itt játszani? Csak a játékvezető állt a kezdőkörben, a taccsbírók a pálya szélén, és egy gyanús alak, ő is feketében: dr. Schwarcz LXXXIV, várta a csapatokat, hiába. A játékosok éppen (megint) kihallgatáson.
Volt egyszer egy csapat, nevezzük Góld Boysnak. Sportorvos nemigen látta őket, pedig sok doktor volt a csapatban, de, pechjükre, egyiknek sem volt sportorvosi pecsétje. Aztán lett, mindenkinek. Játszottak, játszadoztak, és még ma is játszanak, élnek vígan, sportorvosi pecsét nélkül is, ha egyikük úgy nem dönt, ő bizony nem feketézik tovább, és kivárja sorát a Nemzeti Sportkórházban. Ahol majd megvizsgálják, alaposan. Meg is vizsgálták a sportorvosiját, melyről kiderült, hogy ilyen nevű sportorvos bizony nincs. Vagy van, de nem ő adta ki. Vagy kiadta, de nem ő írta alá – beszéltek már mindent a zuhanyzókban (már ahol volt meleg víz és csapat). Orvosi vizsgálat helyett rendőrségi következett, beidézték az egész csapatot. Tanúként mentek be, s néhányukat, vallomásuk után, rabosítottak (!). Na, ennek a fele se! Legyen a mezünk csíkos, mondta a Hajdan Szélvészgyors Jobbszélső (HSZJ), nem nevetett senki. Néhányan még kihallgatás előtt voltak, HSZJ is. Aki bement a külvárosi kapitányságra, leült tanúk, gyanúsítottak, gyanús alakok közé, hiszen ő is az volt. Tanú – nem, nem akasztás, főbelövés. És elcsodálkozott, milyen olcsó itt a kávé(automata), és hogy erre van apparátus. Miközben szabadlábon… Ám demagógiájának nem ért a végére, jött érte a szerv, csinos főtörzsőrmesternő képében. Rácsos ajtó ki, be, rácsos ajtó vissza. Na, udvarlással itt semmire se megy, gondolta (helyesen). Nem köteles tanúskodni sem maga, sem csapattársai ellen, mondta a hölgy. HSZJ pedig elgondolkodott, hogy akkor mit keres itt, és mit fog mondani. Válaszolt a kérdésekre, aláírta a jegyzőkönyvet; tanúként jött, és úgy is távozott. Erre megivott mindjárt két Unicumot kedves restijében, vonat helyett villamosra szállt.
A vizsgálatot lezárták, nem felejtette el.
Azóta beszerezte élete első igazi sportorvosi pecsétjét – messze kellett utaznia, Aszódig, ott volt ismerős sportorvos. Ment az egész csapat. Aztán a következő évben már csak Mogyoródig autóztak, majd a K. Lombik pályára. Ott találkoztak négy komplett kadét kosárcsapattal, két kölyök, egy ifi, három felnőtt focicsapattal, úszókkal, röpisekkel, gyeplabdásokkal, mindenféle sportolókkal. Ők voltak előttük a sportorvosi sorban. Meg női szertornászok, kiknek láttán igen nagyon megörültek volna, bárhol. Csak itt nem, hol minden kézben üvegcsében vér, vizelet. A balbekk rosszul lett, nem bírja a vért; éppen ő, aki „vért ittam, mint Baresi!” csatakiáltással szólt és lépett oda az éppen soron következő áldozati jobbszélsőnek.
Este lett, mikor sorra kerültek; bent egy doktornő, két asszisztens (mint a pályán), az egyik elkérte a pénzt, a másik az adatokat. Tőlük nem vettek vért (inkább adni kellene), pisilni sem kellett (majd éjjel, háromszor). EKG, az volt, hirtelen szívhalál ellen. És a lassúval mi lesz? – gondolta a Hajdan Szélvészgyors, felkelt (!) a fehér műbőr guruló betegszállító (!) kocsiról, felvette a pólót, inget, ki. Jövőre megint, ki tudja, hol, évenként kell a sportorvosi, 65 fölött félévente. Első az egészség! Mi meg az uccsó előtti helyen. Na, majd tavasszal, feltámadunk!
Úgy is lett, játszottak még egy kicsit, meghaltak és feltámadtak. És elindultak a Sportbüfébe. Megbeszélték, hogy a feltámadás után, este hat órakor itt találkoznak. Gyertek inkább fél hétre, hogyha netalán elkésnék, mondta a mindig késő beállós. Hat órára nem tudsz ott lenni? – kérdezte mogorván a mindig egy órával korábban érkező kapus. Jól van, ott leszek hatra, még hallották a beállós hangját, aztán meghalt. És most itt vannak, együtt, labda is van. Ellenfél is – a Róna SE szintén ide beszélt meg találkozót. Már csak a játékvezető és asszisztensei hiányoztak. De hisz itt vannak, mutatott a sarokban sörözőkre az irányító középpályás, és valóban, a rettegett bíró, Atya ült ott segítőivel, Fiúval és Szentlelkyvel. Kezdődhetett a meccs! A szertárban a szerelés, beöltöztek, kopogtak a stoplik, zöld a fű és kék az ég, jó volt újra élni! Jött a játékvezető is, kezében az igazolások. Sporttársak, lejártak a sportorvosik. Nem vállalom a felelősséget. Még itt halnak meg nekem. Több feltámadás pedig nem lesz – mondta Atya, és bement az öltözőbe, segítői utána. Álltak döbbenten, a két csapat. Hát igen, amíg meg voltak halva… Nézték a labdát a kezdőkörben… Akkor bíró nélkül játsszunk! Úgy is, jobb is lett… Játszottak néhány percet, amikor a labda kigurult Atya elé, aki ott állt, és nézte rosszallón a meccset; haragudott, hogy nélkülük játszanak. És ha ő megharagszik… Minden dühét beleadva hatalmasat rúgott a labdába, az röpült, röpült, és fölfalt minden útjába eső égi repdesőt, aztán gurult, gurult, végig a földön, fölfalt növényt, állatot, teremtményt, mindent; dagadt, óriásra, és földgolyóvá hízta magát.
A föld pedig kietlen és puszta vala, és látá Atya, hogy ez jó. Nem bajlódom megint veletek, és elindult, nyomában Fiú és Szentlelky. Mentek, mendegéltek, míg a világ végére nem értek.
Itt a labda, fuss el véle.
