Várhegyi Éva: Ekotrip

Cinkelt lottó

  • Várhegyi Éva
  • 2017.06.25 13:05

Egotrip

Május közepén kezdhette meg a toborzást az első „lakáslottót” működtető Central NOK Szervező Zrt., amelynek a korábban fogyasztói csoportokat szervező Poligrupo Hungária Zrt.-n keresztül a Carion Holding a tulajdonosa. Az Az Én Pénzem portál a fogyasztóvédelmi hatóság adatbázisának vizsgálata alapján már tavaly márciusban megállapította, hogy a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről (NOK) alig egyetlen nap alatt meghozott törvény pont olyan feltételeket szabott meg a szervezők számára, amelyeknek kizárólag ez a cégcsoport felelt meg.

Ilyen előzmények után valójában az a furcsa, hogy miért tartott egy évig, amíg a szervező cég megkapta az MNB hatósági engedélyét. De ez legyen az ő baja. A miénk az, hogy nehezen látható be, mi szükség van egyáltalán erre a konstrukcióra. És ha valamire (vagy inkább: valakinek) jó is ez a fajta „játék”, akkor vajon célszerű-e éppen erre fordítani a törvény által hozzá rendelt tetemes állami támogatást? Ráadásul éppen most, amikor beérni látszik egy másik, kevésbé „játékos” támogatási módszer, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), amely – a gazdasági fellendülésen túl – további lökést adhat a lakásépítéseknek.

Már az okot ad a kételyre, hogy miért kell támogatni egy olyan szisztémát, amelyben szerepet szánnak a szerencsének (sorsolásnak). A szerencsejátékok ugyanis alapállásban nyereséges üzletek, akár magánszemélyek üzemeltetik, akár az állam. A sorsjátékoknál, amilyen például a lottó, a befizetések mintegy harmada a játékot üzemeltető „lottóbankár” nyeresége lesz. Az 1957 óta hetente megtartott magyar ötös lottónál például a befolyt összegnek csupán a 60 százaléka kerül a nyereményalapba, a többi az államé.

Noha a NOK-ot a köznyelvben „nemzeti lakáslottóként” emlegetik, rá nem teljesen áll a szerencsejátékok alapvető jellemzője, tudniillik, hogy a nyerés és vesztés esélyeit kizárólag a véletlen dönti el. A NOK-nál a „sors” és a „rátermettség” egyaránt szerepet kap abban, hogy a vállalt előtakarékosságot és a szervezésért járó díjak megfizetését rendesen teljesítő páciens mikor válhat boldog lakástulajdonossá. A 2016. évi XV. számú törvény szerint ugyanis a toborzással gründolt csoport tagjai közül sorsolással vagy licitálással választhatnak ki rendre valakit, akinek a közösség „új lakóingatlan vásárlása érdekében a hiányzó tagi befizetést megelőlegezi”, vagyis aki a többiek segítségével korábban juthat hozzá a vágyott lakáshoz. A licitálás előre hozott befizetést jelent, így valójában a tehetősebb játékosoknak kedvező, „cinkelt” szerencsejátékról van szó.

A hagyományos nyereménysorsoláshoz képest itt két fontos különbség is van. Egyrészt még a sorsolással előnyt szerző „játékos” sem ingyen kapja meg a „nyereményét”, hanem vállalnia kell, hogy továbbra is fizeti a kezdetben kialkudott részleteket, s ennek biztosítása érdekében a közösség jelzálogjogot is bejegyez a birtokba vett ingatlanra. Másrészt a licitálással szerzett előjognak is ára van, hiszen annak során magasabb befizetéseket kell vállalni.

A nyeremény voltaképpen a NOK-ba való befizetésekhez (megtakarításokhoz) társuló állami támogatás. Amely viszont nem csekély: mértéke a közösség felé fennálló, a tagot terhelő befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer (vagyis évi 300 ezer) forint, ami jóval magasabb, mint a lakás-takarékpénztári megtakarításoknál járó maximum évi 72 ezer forint. A licitálással járó többletbefizetés haszna pedig a korai lakáshoz jutás, de ezt elvileg a sorsolással beépített szerencse is biztosíthatja.

A NOK-ban elérhető nagyobb állami támogatás „ára” viszont az, hogy – a lakás-takarékpénztári megtakarításokkal szemben – ezekre a befizetésekre nem jár kamat. A nemzeti otthonteremtési közösségek működésére megszabott 10–15 éves időtartam ráadásul a törvény szerint mindaddig meghosszabbodik, ameddig a közösség összes, a vállalt fizetési kötelezettségének eleget tevő tagja nem jut új lakóingatlanhoz. És persze mindaddig a NOK szervezőjének a működési költségét is fizetni kell. Így könnyen megeshet, hogy az eredményes licitáláshoz elégtelen pénzzel rendelkező tag az elmaradt kamatokon és a hosszú évekig fizetett díjakon többet bukik, mint amennyit az állami támogatással nyer. A NOK-ban összegyűlt pénzekre sem a betétbiztosítás, sem a befektetésvédelem nem érvényes, vagyis ha a szervező cég csődbe megy, akkor elúszhat a befizetők pénze. Kockázat tehát bőven jut annak, aki beszáll a játékba, és különösen annak, aki nem képes licitálással előresorolódni.

Akkor mégis kinek és miért jó az egész? Rogán Antal a lakásépítések felpörgetésének szándékával indokolta az új konstrukciót, továbbá azzal, hogy versenyt kell teremteni a túl nagy profitokat bezsebelő lakás-takarékpénztárak számára. Ám már akkor sejthető volt, hogy mindez csak ürügy. A korábbiaknál jóval magasabb állami támogatással működő konstrukció tényleges célja sokkal inkább egy olyan, borítékolhatóan nyereséges biznisz beindítása lehetett, amely immár „baráti körben” termeli a pénzt. Erre utalt, hogy a szervezőknek előírt feltételeket egyetlen cégcsoportra szabták. És erre utalt az is, hogy a tagtoborzás visszásságai miatt korábban már leállított fogyasztói csoportok szervezését most hirtelen újraélesztették, és még jókora állami támogatással is megfejelték.

Lehet persze azzal érvelni, hogy a NOK kizárólag új lakások építésére irányul, és a szabályozás is szigorúbb lett, ám a konstrukció társadalmi célszerűsége így is sok ponton megkérdőjelezhető. A lakástakarékokénál jóval nagyobb állami támogatáson a magasabb jövedelmű rétegek kaszálhatnak a legnagyobbat, hiszen nekik lesz módjuk rá, hogy licitálással korán lakáshoz jussanak, miközben továbbra is élvezhetik az évi 300 ezer forintos állami adományt. A kispénzű tagoknak viszont nagyobb eséllyel kell a 10–15 éves futamidő végéig (vagy még tovább) várniuk, illetve végképp a sors kezére bízni magukat. Miközben a pénzük számukra kamatmentesen „dolgozik” mások érdekében, és a szervezők (nehezen ellenőrizhető) működési költségeit is fizetniük kell.

A NOK támogatásának célszerűségét az is megkérdőjelezi, hogy a gazdaság fellendülésének, a devizahitelek átváltásának, valamint a CSOK és a kedvezményes áfa bevezetésének köszönhetően már beindultak a lakásépítések. Ezért a lakástakarékokba befizetett megtakarításokra járó, összességében évi 50 milliárd forintnyi állami támogatáson felül aligha van szükség újabb, hasonló, ráadásul kifejezetten a tehetősebbeket segítő ösztönzőre. Jóval nagyobb társadalmi haszna lenne annak, ha a kormány a leg­inkább rászoruló rétegeket segítené lakáshoz, például szociális bérlakások építésével. A lottó pedig maradjon meg annak, amire kitalálták: kizárólag a szerencsén alapuló játéknak. Amin az államnak haszna lehet, de vesztesége nem.

Neked ajánljuk