Sajó László: Öt és feles

November elején

Egotrip

Mindenszentek. Minden meccsre, hazaira, kimegy K. Dezső. Előtte kortyok a pálinkából, meg ne fázzon. Késésben van – költőtársával találkozik az Éva Sörözőben (miért Éva minden női nevű söröző?). De lehet, hogy Bözsi presszó, mostanában nem emlékszik.

Futva éri el a 14-es villamost – talán nem kellett volna, elérnie. Utolsó ajtó, légszomj. Látja, sorstárs kezeiben dobozos, két kék Löwenbrau, ő is ezt issza. Béke tér, ajtó nyílik, puffanás – a srác kidobta az egyik dobozt. Merthogy megitta, biztos. Bár ez a puffanás… Elegáns voltál, gratulálok, mondja K. Dezső, mert mindig reflektál, kommentál – nem kellett volna. A csávó megnézi magának. És leszáll ő is, Frangepán utca. Te, zsíros hajú! Tegnap mostam hajat, nekem mondod? Te, te, a kurva anyádat! Anyámat ne… Megfordul, a tiédet!, ez a minimum. És menne be a kocsmába – de eltévedt, nem angyalföldi, egy ajtóval arrébb, ez egy kínai. Nem baj, ide csak nem jön utánam. De. Elég nyomasztó hely egy kínai gyorsétterem, ilyenkor, Mindenszentekkor – vendég sehol, kínai mosolyog, ő még nem tudja. Szia, mondja a kopasz üldöző, a kínainak. Ismersz, ugye? Kínai bólogat és még mindig mosolyog. Pedig itt nem lesz fogyasztás. A kopasz megragadja K. Dezső dzsekijét, mit mondtál?! Talán a rendőrséget kellene hívni, gondolja K. Dezső, akinél most sincs személyi igazolvány. Csak a klubkártya és a meccsjegy. Ne érj hozzám! És, két férfi, western a kínaiban, összehajol. Gyakorolta eleget K. Dezső meccseken, érezte a bekk leheletét, látta szemében a vérereket, a csipát. Ha lefejel, kiállítják. De azért nem áldozom fel magam. Mit mondtál?! Ki vagy te?!, teszi fel a filozofikus kérdést a kopasz. Ha én azt tudnám. Akkor talán most nem néznék itt veled farkasszemet. De, ennek így kell(ett) történnie. Fiatalabb és alacsonyabb K. Dezsőnél, mit akarsz, kis geci?, persze nem mondja. Szabadulna már, várják a szomszédban. A kínai már nem mosolyog. És akkor a kopasz, nem köp, annak súlyos következményei lennének, pök, mondjuk így, nedves leheletét érzi K. Dezső, a száján. Undorral letörli azonnal, félreálltam, letöröltem, a kopasz kimegy. A kínai mutatja, hogy bolond, mármint a kopasz, K. Dezső csak áll. Köpték már le, meccsen – jött be a szöglet, a bekk szemből, sunyin, senki se látta, nagy csula, persze nem a labdával foglalkozott K. Dezső, nekiesett az ellennek, aki eljátszotta, megütötték, elterült. K. Dezső kapott sárga lapot – és örüljön, hogy nem állították ki. Ez jutott eszébe, amikor bement a mosdóba, le is mosta, a gyalázatot. Mert szégyen, hogy nem mostam be neki. Mit kellett volna tennem? Ezen agyalt, hajnalban is, felriadva.

Közben még ki is kaptunk (MTK–Haladás 0–1).

Halottak napja.

A 23-as buszon ősz hajú, ősz bajszú nő újságot olvas. K. Dezső próbálja kitalálni, mit. Fényes papír, jó minőségű újság, reklám-? Igen, valami ilyesmi. Megint nem tudott meg valamit. Semmit.

A HÉV-büfében a pultos néni eltűnt. Mikor, végre, megjön, tölti is. Usankás (a közelítő tél) férfi kis üveg Prince sört iszik. Kisherceg. Ezt legalább tudja, látja. De ez csak a kísérő az egy dekás laposüveghez – kék címkés, vodka? Nem látja, ezt se, a szemétől. Kiflit eszik, a férfi.

Két hétig tilalom lesz, semmire se lehet menni. Négy hónapja nincs semmi, Guszti, horgász a Dunán. K. Dezső mosolyog, négy hónapja nincs semmi, igen. Hölgy a parton rósejbnit (mindközönségesen nagy adag sült krumplit, zacskóból) eszik. Nem dobja be a nem létező halaknak, nem ad a mellette reménykedőn figyelő macskának. Nem és nem.

Egy vitorlás és két hattyú.

Szemben, a Cs. Papíron meccs, rózsaszínűek (ez már milyen? Juventus!) a zöldek ellen.

A meccset hagyjuk.

K. Dezső sütteti magát.

És olvassa a népsportot, gyászmunka, halottak napján. Elolvassa, amit látott. Nem azt látta. Összegyűri az újságot, megbánja. Csinált volna belőle papírhajót, s úsztatná lefelé.

Hogy jöttem lefelé egykedvü, vén vizeknek / folyásán… (Rimbaud)

Papírhajót se tud csinálni.

Gumicsizmások jönnek, megint ment a víz.

Az, megy.

Ők is, el, gumicsónakban.

Megebédel a teraszon – a macska jön, a párizsira. Hogy én hogy’ utálom a macskákat!, és dob egy szeletet. Nem kellett volna. Macska nem tágít. Dob egy kiflidarabot. Nincs több! Még egy párizsi. Meg még egy. Macska marcangolja, egeret már nem fog. Fogni. Megette, vár. És akkor K. Dezsőből kijön, látja maga előtt a kopaszt a kínaiból, a macskazabálók!, látja a macskát – sántít, kövér (vemhes?), egyik szeme sárga, a másik zöld. A macska az ördögé, mindig is tudta. Megmondtam, hogy nincs több! Egy gyereket se tudok eltartani, egy nőt se megtartani, egy macskát se ellátni! Majd kapsz Ákos bácsitól! Sicc! (sic) Senki a parton, ki hallaná, ordíthat.

Mi van, druszám? Mi történt? Biztonsági őr, körbejár, épp akkor ér oda.

Ide.

Semmi.

A macska elsomfordál, galambokra vadászik. Neki se könnyű. Egy macska élete, fogalmazza a címet K. Dezső. Hány élete van egy macskának?

Mennyi lenne? Mint neked, bzdmeg.

Aztán kifekszik a sínekre. A macska. A síneken a hajókat gördítik, ki, a vízre.

Nincsenek hajók, alig van víz.

Egy autó jön, macska fölkel.

Aztán boldogan hempereg a földön.

Megjött Ákos.

Adtam annak a sántának, tudod, amelyiknek a szemei…

Ja, a Cirmos. Köszönjük!

Gondoltam, nem jössz. Mindenszentek, Halottak napja…

Minden nap jövök. Három macska van a parton – majd a másik kettő nevét is megkérdezem.

Bekapcsolja a tévét, Csákvár–Siófok 2–1.

A nap nyugszik 16.14-kor, az egykori csepeli papírgyári uszoda mellett, balra, a kiserdőben.

Hol megállíthatatlanul szól egy riasztó.

Kondenzcsíkok karmolják az eget – ezt ki írta?

Egy könnyű, motoros csónak (nem motorcsónak) halkan kihajt a Dunára, hullámai kicsapnak a partra, a murvára. Hol K. Dezső áll, és jól érzi magát, kurvára.

Végül v-alakban a vízen hat vadkacsa.

Gyerünk haza.

A Vágóhídon (csak így hívja) nyitva a büfé, unicum.

Ötszáz, mondja a pultos, itt férfi, ja, bocs. Erzsébeten négyszáz.

Lefekszik, kisimítja az összegyűrt népsportot, elolvassa, végig. A tollaslabdát is (Indonéz siker).

Álmában meccset lát, hol felrúgják a labdát az égbe, háromszor. Gyertyák, halottak napi gyertyák, gondolja, álmában, pedig már november 3. van, Győző napja. Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die. (Pilinszky) De ezt még nem tudja. És nem hiszi. A labda a kapu mögött ér földet, ő megy érte. Mit keres a saját kapujuk mögött? Csere, bemelegít? Letenné a labdát az ötösre – nem az ő dolga. Érzi, a labda kipukkadt, összement. A harmadik földet érést már nem bírta ki. Mutatja a bírónak, játékosoknak – bedobnak egy új labdát.

Folytatódik a játék, nélküle.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.