Kezdetben a kutatás tárgya a genderlect volt, a nemek szerint eltérő szókincs és grammatika. Később két új téma kapcsolódott ehhez: a női/férfi társalgási stratégiák és a szexista nyelv kérdése.
Az első téma egzotikus, sőt angolul quixotic, rögeszmés ötleten alapul. Hiszen az nem vitatható, hogy például az angol férfiak és nők ugyanazon a nyelven beszélnek – angolul. A női és férfi nyelvhasználat egyes elemei persze olykor kizárólagos jellegűek, például a japán nyelvben az első személyű névmás (’én’) a férfinyelvben lehet (többek közt) ore vagy boku, a női nyelvben pedig atashi vagy atai. Ugyanakkor a zo nyomatékosító szócska választása mondjuk az Iku zo ’Megyek’ mondatban statisztikailag majd ötvenszer gyakoribb ugyan a férfiaknál, de női beszélőknél is előfordul. A legrégibb ismert női nyelvváltozat a sumér epikus szövegekből ismert emesal, amelyet a nők, az istennők és az eunuchok használnak. A sumér jelöletlen változatától az emesal hangtanilag és a szavaiban is kissé eltért, pl. második személyben a di ’te’ és du ’ti’ névmás fordul elő (a za-e és ene helyett), az umun ’úr’ és mal ’marad’ (az en és a gal helyett). A világ nyelveinek kutatói ma már legalább száz gender szerinti nyelvváltozatot azonosítottak. Többek közt azt találták, hogy nemcsak aszerint van eltérés, hogy a beszélő férfi vagy nő, de aszerint is, hogy ki a címzett, azaz a hallgató: férfi beszél-e férfihoz, nő férfihoz stb. Az elkülönült férfi és női nyelv híres példája a Dominika szigetén egykor egymás mellett élő karib és arawak nyelv esete volt. Az arawak őslakókat legyőző karibok a férfiakat lemészárolták, így az arawak nyelv csak a nők körében maradt fönn. Raymond Breton misszionáriusnak a szótára és könyve, illetve Charles de Rochefort a Histoire naturelle et morale des iles Antilles de l’Amerique c. műve révén a 17. század közepén Európa ámulva értesült arról, hogy a dominikai férfiak és nők „más nyelven beszélnek”. Itt persze nem egyetlen nyelv két változatáról van szó, hanem két nyelvről, amelyek egyike a nők körében maradt fenn öt generáción át – persze a dolog érdekességéből ez keveset von le.
A második nagy kérdéskör a társalgás nemek szerinti normája. Megtanítják nekünk, hogy milyen játékot válasszunk, hogyan tegyük a lábunkat, és hogy mit mikor mondjunk, és miről beszéljünk. Az igazi férfi aktív és kompetitív lény, aki irányítja a diskurzus menetét, nem nyavalyog a lelkének dolgairól, hanem fajsúlyos kijelentéseket tesz (pl. arról, hogy evés közben beszél-e a magyar ember). Az erő kisajátításával függ össze a megszólalás és félbeszakítás joga: a különneműek közötti diskurzusban a férfiak ötször gyakrabban szakítják félbe a nőket, mint fordítva (amint ezt szorgos kutatók kimutatták). A társadalmi elvárások szerint a nő inkább kooperatív, mint kompetitív társalgó legyen, és jó hallgatóként bőven alkalmazzon szolidaritást jelző nyelvi elemeket. Udvariasabbak legyenek, durva kifejezéseket ne használjanak, szépen beszéljenek, vö. Cicero De Oratore 3.45. Bár létezik egy társadalmilag elvárt társalgási stílus is, a „nők nyelve” kategórián belül óriási különbségek vannak. Például a japán nők egy része már remekül beszéli a Desu-tsuma (Született feleségek sorozat) nyelvét, ugyanakkor egy tizenéves gimnazistalány (kogyaru) szlengje a velük egykorú fiúk számára is rejtélyes kód, míg a középkorú és idősebb dámák decens és cizellált nyelvezete ismét más titkokat rejt. A japán női(es) nyelv példája éppen az összetettsége miatt érdekes: a nyelvi megoldások egy része az udvarhölgyek nyelvéből (nyóbó-kotoba), nagy része viszont a prostituáltak nyelvéből (yújo-kotoba) származik. Ezekből sok minden aztán átment a nemtől független udvariassági nyelvbe. Például az ’Üljön le, kérem’ (Kakete kudasai) helyett a ’Szíveskedjék helyet foglalni’ (O-kake-ni natte kudasai) szerkezeti mintája a 17. századi, kissé kurvás felszólító alak: o-igető-ni + natte.
Azokat a biológiai tényezőket, amelyek befolyásolhatják a nemek szerinti eltérő nyelvhasználatot, már csak a tanulás és a társadalmi nyomás által átalakított formájukban ismerjük. Margaret Mead már 1939-ben kimondta, hogy az ún. férfi és női tulajdonságok alapvetően nem biológiai, hanem társadalmi eredetűek. A hímsoviniszta diskurzus fontos eleme, hogy világos legyen, mi mindenre alkalmatlanok a nők – ezek az alapvetően érzelmi, a konfrontációt és a gyűrődést kevéssé bíró lények (akiknek még a nemi szerveik is csak a hímszervek csökevényei). Feministáink legjobbjai azonban újra és újra csattanós választ adnak erre az ostoba és elfogult felfogásra, harag és részrehajlás nélkül kimondva az igazságot. Ami, ugye, az, hogy a nők biológiailag jobbak a hormonális okból sajnos eleve agresszív férfiaknál, ezért ha a nők lennének a politika irányítói, akkor megjavulna a közéleti diskurzus, nem lenne többé erőszak, háború, korrupció és éhes gyerek. Azaz mindenkinek jutna cukorborsó – amint ezt egy német költő egykor megálmodta.
A nőgyűlölet ugyanolyan rejtély, mint a nőiség piedesztálra emelése a lovagkorban. Japánban a nők megvetése bekerült még a tananyagba is: egy konfuciánus tudós, Kaibara Ekken Nőknek szóló nagy tanítás (Onna daigaku, 1716) c. műve szerint a nő öt baja (yamai) az önfejűség, a rosszindulat, a pletykálkodás, az irigység és az ostobaság. Ezért van alávetve a férfinak. Tertullianustól máig lehet sorolni a hasonló európai példákat, de talán jellemzőbb magatartás az, hogy a női nem létéről nem is vesznek tudomást. A nyelvi szexizmus jórészt ilyen jelenség. Egyes szavainkban az alapváltozat hímnemű, a nőnemű jelölt, pl. költő/költőnő, orvos/orvosnő – a női változat kisebb teljesítményt implikál, sőt olykor negatív tartalmú (így pl. az angol host ’házigazda’ párja a hostess ’konzumnő’ jelentésben is él). Az angolban a sztereotípiákat konzerváló man ’ember, férfi’ szót tartalmazó kifejezések lecserélése valóságos kis mozgalommá vált, és némelyikük el is terjedt, pl. fireman → firefighter.
Hozzájárul-e a másfajta nyelv használata az előítéletek és sztereotípiák jobblétre szenderüléséhez? Nem tudom, de úgy gondolom, hogy nekem semmibe se kerül egy szó kicserélése, vagy az iskolai angol nyelvtanban belénk vert Ask anyone and he will tell you felváltása az Ask anyone and they will tell you alakkal, amellyel szemben egyébként még húsz éve erős ellenállás volt, ma viszont egy interneten elérhető korpuszban 34 százalékos a gyakorisága. Nem hiszem, hogy a nyelv tisztes használata előítélet-mentes koponyákat hozna létre, de azt sem, hogy a politikai korrekt nyelv feltétlenül a liberális csőcselék világuralmi terveit szolgálná. Azért az éberség persze nem árt.
