Sajó László: öt és feles (A hozzá vezető út)

  • 2000. március 30.

Egotrip

Mottó 1. Szeretem a futballpályákat. Mindent szeretek rajtuk, az odavezető utakat, a falragaszokat, a szotyolát s főképpen magát a pályát: a sok és sokféle téglalapot, a színeket, a mészport, a kapufákat, a füvet, a fű változásait, mindent; sőt még az embereket is. (Esterházy Péter)

Mottó 1. Szeretem a futballpályákat. Mindent szeretek rajtuk, az odavezető utakat, a falragaszokat, a szotyolát s főképpen magát a pályát: a sok és sokféle téglalapot, a színeket, a mészport, a kapufákat, a füvet, a fű változásait, mindent; sőt még az embereket is. (Esterházy Péter)

Mottó 2. Hogy jöttem lefelé egykedvű (Arthur Rimbaud)

Azt szerettem mindig, a hozzá vezető utat, még lehet bármi, győzelem, vereség, iksz. A pályához gyalog kell menni, legföllebb ha omnibuszon, én, a békávén. Legszebb a villamos. Vasárnap reggel, kilenckor meccs, hétköznap se kelek ily korán, Vasárnapi újság, ajzószer. Fogmosás, köpök. A villamos, honnan is, a Lehelről, a Rámpától indul, 12-es vagy 14-es, kikapunk vagy nyerünk, nem mindegy. hosszú az út, ki lehet olvasni a népsportot, mit játsztak az élvonalban. Nem mindegy. Nekem blasznégy, Blaha Lujza tér, Újpest. Akkor (régen) ott volt a hazai pályánk, pamutpálya, fűselyem, már akkor is csomókban lógott, azóta, lehet, földes. Kitekintés a villamosból, még csak Angyalföld. Müller a mai napon tarthatatlannak bizonyult, vissza az újságba. Ablakok nyílnak, árnyékok a járdán, a mai napon. Szép tavaszi. Újpest Centrum, fordul a villamos. De legszebb a pályaudvar, Rákospalota, környéke. Mennék a restibe, utaznék a Dunakanyarba, meccs van, futólag - késésben vagyok, mi van, ha én vagyok a tizenegyedik - belebámulok a tér kocsmái sötétjében meghúzódók arcába, sörébe, befordulok a utcába. Allé. Két oldalt nemtommilyen fák, már nyílnak a. Ablakokban dunyhák, férfiak kezében ekeszarva, palántadugványozó, szárítókötélen friss lepedő, szívekben öröm repdes. Gyönyörűvasárnap. Ma győzünk.

Én vagyok a tizennegyedik, az nedik, de azért vetkőzzek le, a többiek már melegítenek. Begyűrök két százast (mondom, régen volt) a sportszárba, megyek a büfébe, Unicum, most sör nélkül, még reménykedem, meccs van. Odakünn. Meg tavasz. Nélkülem. Kérem, én még nem játszottam. Ha ezt tudom, sétálnék most lassúdan végig az allén, vasárnapiebéd-sütés, -főzés, sürgés-forgás, gilisztasütkérezés hátul a kertben, sétálok azóta is, a kertek alatt, vágok át a megyeri temetőn, az élet sűrűjében, virágos fák alatt utam az utolsó. Legalább a második félidőre rakjatok be, háromnull vagy nullhárom, ne röhögj a hullámon, mindegy.

Ha nem lehet villamossal, akkor busszal, autóval semmiképp. Mondjuk ott van 7/A, feketehetes, megközelíteni a pályát, hátulról, a hátsó, földes felől. Ez ám az út, a futball taója, ajánlott olvasmány az úton Holan: A létezés művészete, E. Kornél adta kölcsön. Olvasni csak állva szabad. A Nyírbátor vagy valami ilyesmi utcánál leszállni, akkor és ott mindig tudom. Az ifjúkor (jelen pillanatban öregfiúkmeccsre sietek) ismerős képei: nyitott ablakok, trikók a hozzájuk tartozó atlétákkal és csapzott hónaljakkal, akárha harmatos fűcsomók a valaha volt pamuton, hajlongás a kiskertekben, vetemények közt anyóka, ki sűrűn. Pedig nem ám vasánap, és délelőtt, egy nap elmúlt, délután, immár hétfő, mindig, örök-. Az örökfiúk hétfőn játszanak. Utunk során, ha tavalyi pocsolyákkal és idei rotvejlerekkel találkozunk, ugorjunk. A vasúti töltés magaslati levegőjén fújjuk ki magunkat, álljunk meg egy pillanatra. Nézzünk vissza, örömmel, a hozzá vezető útnak túl a felén. Lakótelep, bérházak, családi házak. Albertfalva-kitérő. Az élet egy kis kitérő, sóhajtaná E. Kornél. Szép volt, fiúk. Mielőtt újra, épphogy, elindulunk, szemeket, fület a sínre, most kell jönni a 16.14-es fehérvári vonatnak Kelenföld felől. Vagy a 15.02-esnek Fehérvárról. S ha mindkettő elment, még mindig jöhet egy kóbor teher. Tartályvonat Pest felől. A vasúti síneken túl, ott, ahol hajléktalanok hevernek a kőfalnál gyolcs ködökben, ruhacsomókban, ott, ahol a vonat megáll, ha gólt lövünk, és visszatolat, replé, a soha nem használt rozsdás nagykapu után van egy rés a kőfalon, hol időnk lassan elszivárog, a hasadék előtt darabkő-küszöb, ki itt belépsz. Megpillanthatod színről színre a hátsó földest, pocsolyák, földtúrások, mélyszántások és, jaj, emberek rajta, a fenébe, megint elkéstem. Vetkőzz, csere vagy. Ezt már ismerem. Megkerülöm a pályát, megyek a Sport büfébe, a füstbe, agyamban menetdal, in dula vonat Au schwitz ba, hát akkor én már ne járjak, menjek többet meccsre, ne közelítsek világ végi pályához?! Szeretem, még az embereket is. Ülök a Sport büfében a füstben, akkora, a világbüfé és a világfüst, a meccset a tévében se látom, ködképek a. Köddé váltam, ne keressetek. Csere se leszek.

A világ vége, akár a pálya, hamarabb elérhető, ha hátulról közelítjük meg.

Miképp a nő, tette hozzá E. Kornél.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.