Várhegyi éva: Ekotrip (A legvidámabb barakk)

  • 2000. március 30.

Egotrip

Azért nem volt hiábavaló ez a tíz év. Visszajutottunk oda, ahonnan indultunk: már megint miénk a legvidámabb barakk a széles kelet-európai térségben. Próbáltak minket lekörözni csehek, lengyelek, észtek, litvánok, szlovének, de mi álltuk a sarat. Megmutattuk: harcedzett népünk fogcsikorgatva is képes vidám maradni, vagy legalább annak látszani.

Bokros Lajos washingtoni irodájából ki-kiruccanva időnként végigjárja a gondjaira bízott tucatnyi átalakulófélben lévő országot Tiranától Taskentig, Varsótól Vlagyivosztokig, Budapesttől Bakuig, és elégedetten dörzsölgeti kezeit: végre megint az ő hazájában mennek a legjobban a dolgok. A szigorú monetarista hírébe keveredett közgazdász intézetünk márciusi klubdélutánján bevallotta: értékítéletét nemcsak a jó makrogazdasági mutatókra alapozza, sőt elsősorban nem is azokra. Hanem a migrációs tényekre, amelyek azt mutatják, hogy tőlünk a legkisebb arányú az elvándorlás. Ami feketén-fehéren bizonyítja: minálunk érzik magukat a legjobban az emberek. Hisszük, nem hisszük, tudatunk alatt igencsak megszerettük ezt az országot. Jó itt nekünk, jobb, mint bárhol is lenne a világon.

És nem ám csak mi szeretünk itt élni, hanem a nyugati világpolgárok is mind nagyobb számban települnek át élhető - patakvérrel, ciánnal, médiaháborúval is felpezsdített - barakkunkba. Megtehetnék, hogy otthonról irányítják itt alapított vállalataikat, bankjaikat, de nem: ők hajlandók velünk egy levegőt szívni, szép hegyi ösvényeinken velünk futkározni, jövedelmüket nálunk elkölteni, ingatlanjainkat bérbe venni, fesztiválzenekarunkat némi bevételhez juttatni, mérgezett halainkat, cukrozott borainkat, ólmozott zöldségeinket velünk együtt fogyasztani.

Büszkék lehetünk hát végre megint. Hiába próbálták mások elorozni nehezen kivívott dicsőségünket, a legvidámabb barakk címe immár elvehetetlen tőlünk. Pedig a mosolygós-magabiztos Klaus már majdnem elhitette a világgal, hogy vér, izzadság nélkül is át lehet galoppozni a szocialistának hitt, bár végül csődöt mondott gazdaságból a sikerre ítélt kapitalistába. Hiába huhogtak a kelet-európai közgazdák, a nyugati világ csak csúf irigységet látott a lengyel és magyar kollégák kétkedései mögött. Aztán eljött az igazság pillanata. Kiderült, ami addig is sejthető volt: átalakulás nélkül nem lehet átalakulni (vagy ahogy Antal László egykori pénzügykutatós mesterünk mondaná: szűzen nem lehet...).

Nekünk, éppúgy, mint lengyel társainknak, az örömök előtt voltak fájdalmaink is. Mindkét nép megkapta a maga csomagját, ők L. Balcerowicztól, mi Bokros L.-től. Minálunk a lengyelekénél később jött csomag előtt a világ legszigorúbb csődtörvénye sújtott le a fizetésképtelen vállalatok ezreire, és juttatta utcára dolgozóik százezreit. Akik ezt túlélték, ma már fellélegezhetnek, hiszen úgy néz ki, új munkahelyük többnyire a tágabb világ piacán is állja a sarat. Hála annak, hogy a magyar kormányok tudtak a leginkább ellenállni a nemzeti érzésekre apelláló politikai lózungoknak és tárták a legszélesebbre az ország kapuját a külföldi tőke előtt. Hagytuk, hogy egy évtized alatt vagy húszmilliárd dollárt fektessenek belénk, cserébe átengedtük nekik a gazdaság átalakításának összes örömét. Meg baját.

Lehet persze utálni, hogy a pénzügyi szektor túlnyomó részben külföldi tulajdonban van, hogy a multik egész iparágakat, kereskedelmi hálózatokat tartanak a kezükben, de azért nem tagadhatjuk, inkább jó ez nekünk, mint rossz. Elég körülnézni, hogy lássuk: ahol az úgynevezett nemzeti tőke kaparintotta meg a gazdaságot, a szabad rablásnak semmi nem szab korlátot: a profit a nemzeti tulajdonos svájci bankszámláján landol, a kincstár üres, a nemzeti tőkés egyéni boldogulása kizárólag a nemzeti tőkés egyéni boldogulásával párosul. A Kenedi János által egykor plasztikusan bemutatott "tiéd az ország, magadnak építed" elv örökkévalóságát hirdetve. A nemzeti cégek csalárd csődök által szűnnek meg, milliárdos adósságokat hagyva hátra a nemzetnek, a megtakarításokba vetett bizalmat bankjukat kirabló nemzeti banktulajdonosok ássák alá, hogy a nemzeti pilótajátékokról ne is essék szó. Hozzájuk képest a mi Schlett Csabáink, O. Nagy Imréink, Tribuszernéink és más nemzeti társaik kismiskák: hála istennek.

Az sem mellékes, hogy elértük azt, amit kormányaink ugyan nem akartak, de ami nekünk kétségtelenül megnyugvást jelent: tehetnek már szinte bármit, már nem ők csóválják a gazdaságot. Nem azért lódult meg például a növekedés, mert kormányunk úgy akarta, hanem mert azok láttak fantáziát beruházásokban, exportban, akiknek ehhez a pénzük is megvolt. Nem azért hoznak létre mind több munkahelyet, mert a magyar kormány erre bátorítja őket, sőt akkor sem vonulnak vissza, ha a kormány egyes tagjaiból időnként előtör a nemzeti büszkeség, és elutálja őket a pokolba. Maradnak, amíg megéri nekik, és ez időben hosszabb lehet egy-egy parlamenti ciklusnál.

Így aztán - a zord idegenbe kényszerült Bokrossal ellentétben - mi is maradhatunk. Még ha így közelről nem is annyira vidám ez a kis barakk.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.