Sajó László: öt és feles (Kirakatban)

  • 1999. május 6.

Egotrip

Április utolsó napja, ne várd a. Autók vonulnak már május elsejére, araszolnak, anyák napjára tán haza is érnek. Szegényanyám, szinte feldúlja a kontyát. Belülről nézem, kívül, az autókat, a gyalogosokat inkább, a nőket. Ariszálnak hazafelé, anyák, hazaérnek, mire. A lakótelepen, ahol laktam veled, két dolgot lehet most csinálni: nézni az Esmeraldát, vagy sört inni az ábécé előtt, meleg tömegben. Ülök hideg ablakban, kéne egy terasz, mint görögben, mondta Zsolt, meg is fulladnánk a benzingőz kék tengerében. Ablakra néző. A fiúk sehol, a seolban dolgoznak, a nyomda ördögei, komám késik, egyedül nézem végig a nőket. Nem, kósert nem kérek, csak sört. Marha, iszok magamba. Ülök az akváriumban, bámulom a halakat. Annyi mindent nem lehetne most csinálni, mozi, harangöntés, sült gesztenye fujdogálása, úttörőnyakkendő megkötése, tipegés. És akkor még nem beszéltem. Ha úgy tudnék ki-nézni, mintha itt se lennék, a kirakatból. Üveges szemmel. Mint a halott, kisbabák. Bele látnék, a sejtelmeit, nem a bugyit sejteném a seggén, olvasnék egy aktatáskában, de bent ám, érezném a műbőr szagot, mint egy szokolrádióét. Szimatolnék zsebpiszoksötétben, menet-, meccs-, mozijegy. Nem megyek moziba többé. Nem olvasok újságot. Oldaltáskámban lapok, napi, irodalmi, minek. Látok mindent a kirakatból, kep-ujsag, hessegnek pillanatmolyok. Fordul a busz. Lány gesztikulál. A homlokzaton egy gipszangyal azon tűnődik, hulljon-e. Felettem a kék ég. És zöld a fű, tanultam. Arcátlanul belebámulok a világba, a gildében, világguide. Gusztustalan. Biztos erre jó a fű, nem a zöld, látnám a járókelők nyomát, húznák maguk után, sáros nyál. Az ember mivé váladék. Meg egy sört? Egészségére. Egyedül vagyok, helyettem is iszok. Megjelenik a kirakatban Géza, kedves konzervatív barátom, mutogatunk, ő siet, én meg hogy gratulálok, mihez. Mutogatom magam tovább a kirakatban, kirakatva ide, itt és. Hajdani kolléganőm érkezik, két nagy lánya, mutogatom nekik, mutogatós bácsi, szé-pek vagy-tok, tátogom hozzá a magánhangzókat, é e a o, én meghalok, nevetve el. Több ismerőst nem látok, csak ismeretlen szem-, száj-, orrvariációkat, színeket, fehéret, feketét és, távolban egy száztizenkettes busz, csak ment, és közeledett, ne mán!, engem nézz, többet ilyet úgyse látsz, vonta magára a figyelmet egy kockás kapucnibelső, itt és most vagyok, tolakodott egy legyintés, ágaskodott két mellbimbó, tűnt el egy kapualj a sötétben. Mert, ahogy a költő írja, lassan az éj fókuszába szürkült a felszabtér, a kirakatban beesteledett, ki-ki nyűg a lomban, a buszmegálló szoborcsoportja megelevenedik, jön az utolsó előtti járat, jön komám, hogy elérje az utolsót, hát te meg hol voltál eddig. Kérdé Ádámot az úr, mert nem jó az Istennek egyedül lenni. Akkor most jöhet a kóser, rövid az idő. És hol voltál, vagy, Péter, barátom, ülsz borospalackok közt a spájzban, nem teszed ki a lábad az utcára, a spájzból se, sötétkamra. Hol vagy, Béla, ki eladtad mindened, a könyveid, van már lakásod, honnan elüldöz lakásmaffia, s te ülsz az ágyon, olvasod az egyetlent, kinek megkegyelmeztél, csuang-ce, mosolyogsz bölcsen. És hol vagy, Isten, aki egy nő vagy, vesd össze: istennő, csak üzenetrögzítőiddel tudtam beszélni, vesd össze vallás, tud., műv. StB. (SátánBelzebub), már azokkal se, a hívott szám az előfizető kívánságára átmenetileg nem kapcsolható, mindörökké, ámen. Én itt vagyok a kirakatban, megtalálsz, megtaláltok. Komámmal megbeszéljük, ha a szomszédban kinyit a Centrál, ott ülünk majd naphosszat a tükörablakban, kívül visszaverdes a világ, belül látjuk Karinthyt, amint ott ül törzsasztalánál. De ez kétezerben lesz, sose, a világvége után, addig seis érdemes élni.

Április utolsó napja, ne várd a. Autók vonulnak már május elsejére, araszolnak, anyák napjára tán haza is érnek. Szegényanyám, szinte feldúlja a kontyát. Belülről nézem, kívül, az autókat, a gyalogosokat inkább, a nőket. Ariszálnak hazafelé, anyák, hazaérnek, mire. A lakótelepen, ahol laktam veled, két dolgot lehet most csinálni: nézni az Esmeraldát, vagy sört inni az ábécé előtt, meleg tömegben. Ülök hideg ablakban, kéne egy terasz, mint görögben, mondta Zsolt, meg is fulladnánk a benzingőz kék tengerében. Ablakra néző. A fiúk sehol, a seolban dolgoznak, a nyomda ördögei, komám késik, egyedül nézem végig a nőket. Nem, kósert nem kérek, csak sört. Marha, iszok magamba. Ülök az akváriumban, bámulom a halakat. Annyi mindent nem lehetne most csinálni, mozi, harangöntés, sült gesztenye fujdogálása, úttörőnyakkendő megkötése, tipegés. És akkor még nem beszéltem. Ha úgy tudnék ki-nézni, mintha itt se lennék, a kirakatból. Üveges szemmel. Mint a halott, kisbabák. Bele látnék, a sejtelmeit, nem a bugyit sejteném a seggén, olvasnék egy aktatáskában, de bent ám, érezném a műbőr szagot, mint egy szokolrádióét. Szimatolnék zsebpiszoksötétben, menet-, meccs-, mozijegy. Nem megyek moziba többé. Nem olvasok újságot. Oldaltáskámban lapok, napi, irodalmi, minek. Látok mindent a kirakatból, kep-ujsag, hessegnek pillanatmolyok. Fordul a busz. Lány gesztikulál. A homlokzaton egy gipszangyal azon tűnődik, hulljon-e. Felettem a kék ég. És zöld a fű, tanultam. Arcátlanul belebámulok a világba, a gildében, világguide. Gusztustalan. Biztos erre jó a fű, nem a zöld, látnám a járókelők nyomát, húznák maguk után, sáros nyál. Az ember mivé váladék. Meg egy sört? Egészségére. Egyedül vagyok, helyettem is iszok. Megjelenik a kirakatban Géza, kedves konzervatív barátom, mutogatunk, ő siet, én meg hogy gratulálok, mihez. Mutogatom magam tovább a kirakatban, kirakatva ide, itt és. Hajdani kolléganőm érkezik, két nagy lánya, mutogatom nekik, mutogatós bácsi, szé-pek vagy-tok, tátogom hozzá a magánhangzókat, é e a o, én meghalok, nevetve el. Több ismerőst nem látok, csak ismeretlen szem-, száj-, orrvariációkat, színeket, fehéret, feketét és, távolban egy száztizenkettes busz, csak ment, és közeledett, ne mán!, engem nézz, többet ilyet úgyse látsz, vonta magára a figyelmet egy kockás kapucnibelső, itt és most vagyok, tolakodott egy legyintés, ágaskodott két mellbimbó, tűnt el egy kapualj a sötétben. Mert, ahogy a költő írja, lassan az éj fókuszába szürkült a felszabtér, a kirakatban beesteledett, ki-ki nyűg a lomban, a buszmegálló szoborcsoportja megelevenedik, jön az utolsó előtti járat, jön komám, hogy elérje az utolsót, hát te meg hol voltál eddig. Kérdé Ádámot az úr, mert nem jó az Istennek egyedül lenni. Akkor most jöhet a kóser, rövid az idő. És hol voltál, vagy, Péter, barátom, ülsz borospalackok közt a spájzban, nem teszed ki a lábad az utcára, a spájzból se, sötétkamra. Hol vagy, Béla, ki eladtad mindened, a könyveid, van már lakásod, honnan elüldöz lakásmaffia, s te ülsz az ágyon, olvasod az egyetlent, kinek megkegyelmeztél, csuang-ce, mosolyogsz bölcsen. És hol vagy, Isten, aki egy nő vagy, vesd össze: istennő, csak üzenetrögzítőiddel tudtam beszélni, vesd össze vallás, tud., műv. StB. (SátánBelzebub), már azokkal se, a hívott szám az előfizető kívánságára átmenetileg nem kapcsolható, mindörökké, ámen. Én itt vagyok a kirakatban, megtalálsz, megtaláltok. Komámmal megbeszéljük, ha a szomszédban kinyit a Centrál, ott ülünk majd naphosszat a tükörablakban, kívül visszaverdes a világ, belül látjuk Karinthyt, amint ott ül törzsasztalánál. De ez kétezerben lesz, sose, a világvége után, addig seis érdemes élni.

Egy utolsó, betelt a helyem, pohárral még, komám eléri az utolsó buszt, én az utolsó, fáradt ellenőröket a metrón, hajlanak utánam derűsen, mosolygok én is, majd holnap érzem, hajnalban, hogy nem megy tovább. A képújságot, mégis, elolvasom, a kopakabánán a ragyogó idő, nők, isteni víz ellenére sem tudtak fürdeni, mert a szennycsatorna javításának következtében emberi ürülék került a tengerbe, tonnaszám. Kérik a lakosságot, ne fogyasszon a halakból.

Maradok, emberi le- és kirakat, az akváriumban.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.