Egotrip

Sándor Judit: Testbeszéd

A Germanwings Barcelona–Düsseldorf-­járatának márciusi tragédiája mai tudásunk, s a francia és német ügyészek vizsgálata szerint is azért következett be, mert a másod­pilóta öngyilkossági szándékkal zuhanásba vitte a gépet az Alpok felett.
  • Sándor Judit
  • 2015. május 24.

Várhegyi Éva: Ekotrip

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ezúton kérem Önt, hogy a legutóbbi pókerpartin ért veszteségem megtérítésére haladéktalanul állítson föl egy kárrendezési alapot. Veszteségemet ugyanis nem a rossz lapjárás okozta, és még csak nem is az, hogy a blöffjeimet nem mindig sikerült pókerarccal bemondanom, hanem az, hogy a Kovács csalt. Márpedig a pókerszövetség és a hazárdjátékokat felügyelő hatóság dolga, hogy a csalókat eltiltsa a játéktól! Az alapot a honi pókerklubok területarányos hozzájárulásából lenne célszerű feltölteni.

Ara-Kovács Attila: Orient expressz

Az „illiberalitás” fogalma nem új keletű, ám Fareed Zakaria 1997-ben, a Foreign Affairsben publikált cikkében, Az illiberális demokrácia felemelkedése c. esszében új, meglepő és bizonyos társadalmi folyamatok magyarázata során könnyen hasznosítható értelmezést adott neki.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. május 2.

Mérő László: Miért éppen Európa?

Úgy tizenöt évvel ezelőtt, amikor Magyarország EU-tagsága még csak egy távoli álomnak tűnt, szerb barátaimmal iszogattunk. Néhány pohár sligovica után a szememre vetették, hogy miért kis kortyonként iszom, miért nem egyben hajtom fel a feleseket, ahogy azt kell. Erre ez jött ki a számon: „Tudjátok, nálunk, Európában mindenki úgy iszik, ahogy akar.”
  • Mérő László
  • 2015. április 30.

Mélyi József: Pálya a magasban

Hunyady Emesének egyelőre nincs magyar Wikipédia-oldala. Ebből sokféle következtetést lehetne levonni, kesereghetnék a magyarságunkon, mélázhatnék a nacionalizmus problémája fölött, vagy visszasírhatnám a Monarchiát, ettől a tény még tény marad: a Magyarországról induló, majd Ausztriába házasodva osztrák színekben olimpiai bajnoki címet szerző, valaha volt legnagyobb magyar gyorskorcsolyázónőről kicsit elfeledkeztünk. Mondjuk, én nem.

Várhegyi Éva: Ekotrip

Nem gondolom, hogy minden bűntett elkövetéséért a bűnüldöző hatóságok volnának a felelősek. Ám sokszor kimutatható a nyomozó szervek mulasztása, vagy felvethető a politikai felelősség. Ha csak a most kibukott csalások színhelyét, a pénzügyi szektort nézzük, eszünkbe ötlik néhány olyan eset, amikor a befektetők megkárosításában nem csak az elkövetők voltak sárosak.

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

A fétis leggyakrabban talán egyfajta szexuális orientációra utal, a kultúrantropológus azonban a szót inkább arra a jelenségre használja, amikor valakik mágikus erőt tulajdonítanak egy tárgynak. A tárgyban valami szellemi dolog testesül meg, aminek az értéke kizárja, hogy a dolgot kritika tárgyává lehessen tenni.

Takács Ferenc: Kapirgáló

A Kódjátszma című filmről kijövet nyilván sokan elgondolkodnak a dolgok egyszerre bizarr, egyszerre kétségbeejtő viszonylagosságán.
  • Takács Ferenc
  • 2015. április 12.