Várhegyi Éva

Ekotrip

Kamat a mélyben

Egotrip

Soha ilyen alacsony kamatok nem voltak Magyarországon, mint most. Emiatt az MNB már győzelmi jelentést is tett, ám a helyzet nem ennyire egyértelmű. Tény, hogy a magyar jegybanknak korábban nem adatott meg az a lehetőség, hogy ennyire csekély (1,35 százalékos) alapkamat mellett biztosíthassa az árstabilitást, vagyis egy-másfél éves időtávon a 3 százalék körüli inflációt. Az is tény, hogy a nyomott kamatszint és a hatására leértékelődött forint jótékonyan hat a gazdasági növekedésre: az alacsony, már-már negatív reálkamat jutalmazza a pénz mihamarabbi elköltését, így a fogyasztást és a beruházásokat, a gyenge árfolyam pedig ösztönzi az exportot. Mindez megalapozhatná a jegybanki elemzők állítását, miszerint a 2012-ben újraindított kamatcsökkentési ciklus az idén már 1,3 százalékkal növelheti a bruttó hazai terméket.

Csakhogy az állítást megalapozó monetáris politikai modell arra a „felhalmozott elméleti és empirikus tudásra” épít, mely szerint „a monetáris politika a reálgazdasági változókra nem tud tartósan, hosszú távon hatni, csak az üzleti ciklusok időtávján”. A modell bevezetését indokoló 2011-es tanulmány szerint az árstabilitás és a gyors gazdasági növekedés csak akkor összeegyeztethető, ha a kibocsátás trendje (vagy­is a potenciális növekedés) emelkedik, és nem akkor, amikor az aktuális növekedés megy a trend fölé. Márpedig idáig ez utóbbi volt a helyzet, és a kormány prognózisa szerint még legalább 2018-ig ez is marad.

Ettől még helyénvalónak tarthatjuk a jegybank gazdaságélénkítő politikáját, a kamatcsökkentés mellett a növekedési hitelprogramot is beleértve, csak éppen látni kell, hogy ezek nem orvosolták (mert nem is orvosolhatták) a gazdaság trendszerű növekedését gátló bajokat. Köztük a beruházókat elbizonytalanító és a bankok hitelezőképességét rontó kormánypolitikát, valamint az oktatási rendszer elsorvasztását, amelyek mind a tőke, mind a munka oldaláról akadályozzák az ország felzárkózását. A monetáris kondíciókat enyhítő, laza jegybanki politika átmenetileg segítheti ugyan a magyar gazdaság (uniós forrásokkal is felturbózott) növekedését, de nem állíthatja helyre a fenntartható fejlődés alapjait.

Az MNB júliusi elemzése más módon is túlértékeli a 2012 őszén újraindított kamatcsökkentési ciklus makrogazdasági hatását. A ciklus ugyanis nem a nemzetközi hitelválság, hanem az Orbán-kormány sajátos „válságkezelése” (IMF kipaterolása, különadók, végtörlesztés) nyomán felszökött kamatszintről indult, hiszen a 2008 őszén 11,5 százalékra ugrott alapkamat a 2010-es kormányváltásig 5,25-re mérséklődött. 2011 végéig már jórészt az új kormány „unortodox” politikája következtében emelkedett újból 7 százalékra. Vagyis a 2012 őszétől napjainkig megvalósított kamatcsökkentés egyharmada csupán ennek a korrekcióját jelentette, így elvileg is csak a fennmaradó kétharmad köszönhető a kormány inflációt leszorító és a jegybank kamatot mérséklő politikájának.

Már ha egyáltalán nekik köszönhető. Az importfüggő magyar gazdaságban aligha lehetett volna az infláció felpörgése nélkül lenyomni az alapkamatot, ha a külpiacokon nem érvényesülnek az energiaárakat mérséklő, deflációs tendenciák, amelyek a kormány rezsicsökkentő politikáját is megalapozták. Az MNB döntéshozói legfeljebb arra lehetnek büszkék, hogy éltek a lehetőséggel. De „a kockázat nélkül nincs rizikó” népi bölcsességet magukévá téve, az indokoltnál egy lépéssel még tovább is folytatták kamatmérséklő sorozatukat: a lengyel kollégáikra rálicitálva nem álltak meg a másfél százalékon, holott Magyarországot kockázatosabbnak tartják a piaci szereplők, mint Lengyelországot. És talán arra is, hogy növekedési hitelprogramjukkal némiképp (de messze nem teljesen) ellentételezték a piaci alapú bankhitelek visszaesését – habár nehéz elfelejteni, hogy a hitelezés leállásáért a válság mellett az MNB által támogatott (mi több, éppen a mai vezetője által szorgalmazott) kormánypolitika is felelős.

Az alacsony inflációs és laza monetáris környezetben jó esély van rá, hogy akár másfél évig is fennmaradjon a történelmi mélypontra süllyedt magyar alapkamat. A fejlett világ nulla körüli kamatszintje miatt a magyar állampapírok hozama elégséges vonzerőt jelent a pénzügyi befektetőknek, miközben a jócskán leértékelődött szintjéhez képest már a várhatóan csak kismértékben továbbgyengülő forintárfolyam sem nyomja 3 százalék fölé az árszínvonalat.

Az még nyitott kérdés, hogy miként reagál a magyar lakosság az infláció lassú emelkedése nyomán mindinkább negatívvá váló reálkamatokra. A kormány és a vele együtt lélegző jegybanki vezetés abban bízik, hogy az szja-mérsékléssel kiengedett többletjövedelmek meglódítják a háztartások fogyasztását vagy lakásberuházásait, sőt, az eddigi megtakarításaikat is kivonják a bankokból. Másfelől viszont abban is érdekelt a kormány (és a vele szimbiózisban élő jegybank), hogy az államadósság minél nagyobb hányadát végre magyarok finanszírozzák a külföldiek helyett, ezért az állampapírok vonz­erejét kellő mértékű (ám az adófizetőknek költséges) kamatprémiummal kívánja megtartani. No meg némi kényszerrel: a bankok az ősz beálltával már csak korlátozott mértékben tarthatják kéthetes MNB-betétekben a likviditásuk biztosításához szükséges pénzeiket, helyette kénytelenek lesznek hosszabb lejáratú (de likvidnek számító) állampapírokat vásárolni.

A pénzpiaci befektetések negatív reálkamata akár a tőkepiacok felé is lökhetné a lakossági megtakarításokat, javítva ezzel a hazai kkv-k finanszírozási helyzetét, ám a magyar cégeknek csak csekély hányada fundálja magát részvények és kötvények kibocsátásával. Életszerűbb azt feltételezni, hogy a megtakarításra képes háztartások devizába, műkincsbe vagy ingatlanba fektetik pénzfeleslegeiket. A bizonytalan jövedelmi kilátások és a romló szociális biztonság mellett kevéssé valószínű, hogy a negatív reálkamatok a folyó fogyasztás érdemi megugrását idéznék elő – pedig a kormány konvergenciaprogramja lényegében erre alapozza a három százalék körüli gazdasági növekedés fennmaradását.

Az MNB vezetőivel együtt örülhetünk tehát a történelmi mélybe süllyedt kamatoknak, de nem hihetjük, hogy ez önmagában alkalmas volna a magyar gazdaság tartós fellendítésére. Ráadásul arra sincs garancia, hogy a nem csekély kockázattal, ám végül sikeresen lezavart kamatcsökkentéseket kellő időben, és így nagyobb zavarok nélkül követi majd az előbb-utóbb elkerülhetetlen kamatemelési ciklus.
A késlekedést az a kellemetlen tény valószínűsíti, hogy a nullakamatú növekedési hitelprogram miatt az alapkamat emelkedése mind nagyobb veszteséget generál az MNB-nél. Minthogy az elmúlt évek jegybanki nyereségéből eszement módon kiszórt százmilliárdokat már nem lehet visszaszerezni, ezt a számlát az állami költségvetésből kell kifizetni.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.