Szeptember elsejével betiltották a hagyományos százas izzó árusítását. A magyar nép rezignáltan vette tudomásul, hogy egy olcsó, bevált, hasznos és mindenütt jelen lévő terméket egyszer csak hatalmi szóval elvettek tőle, és arra kényszerül, hogy helyette a kisebb fogyasztású és tartósabb, ám drágább újfajta égőket vásárolja. Akármit is ír máltaiul és magyarul is az EU honlapja (http://ec.europa.eu/energy/efficiency/ecodesign/lumen/), ezek az égők nyilván nem mindenki számára, nem minden szempontból és nem minden célra jobbak, mint a hagyományos körte. Ha így lenne, akkor már mindenki rég áttért volna az újra, tehát nem is lett volna mit betiltani.
Miért tartottunk ki sokan a régi mellett? Az üvegházhatásnak drukkolunk, szeretnénk, ha víz alá kerülne Banglades? Vagy buták vagyunk, nem tudjuk kiszámolni, hosszabb távon jobb üzlet az új, drága fényforrás?
Nem feltétlenül. Van, aki nem szereti az új égő kinézetét. A fényét. Vagy azt, hogy lassan melegszik be. Biztos van olyan, aki ott is szereti a százwattos ragyogást, ahol csak rövid időre gyújtja fel a villanyt (a kamrában vagy a WC-ben). Van, akinek nincs most épp pénze - ha lenne, takarékosat venne, de nincs. Van, aki nem maga fizet az áramért, de fizet az égőért, és van, aki egész egyszerűen konzervatív, és szereti, ha legalább a mindennapi élete fényei nem változnának meg. Arra a kis időre, ami még hátravan...?
De mindegy, elvették a régit. És akkor mi van? Mi, magyarok - pedig köztudottan szeretünk ellenállni - elviseltük a tatárt, a törököt, a labancot, a muszkát. Most emelték ki a zsebünkből a gyest és a 13. havi nyugdíjat, de ezt is lenyeltük. A villanykörte-problematika pedig végképp alatta marad az ingerküszöbünknek. Ami miatt mégis megér egy misét, az az, hogy az izzótilalom nem a világválságra adott bölcs hazai kormányzati válasz, de még csak nem is a Gyurcsány-klón vezette észak-balkáni banda sanyargat minket ezzel. Az izzót nem a magyar kormány vagy a magyar parlament, hanem az EU vette el mitőlünk.
Az unióból a magyar, ha nem növényt termeszt és/vagy állatot tart, eddig nem sokat látott: a csillagos lobogót, a könnyebb utazást, egy kisebb csapat pluszképviselő megválasztgatását meg a fejlesztési pályázatokat. Ezekkel nem is volt baja: az euroszkepticizmus, a brüsszeli fafejű elnyomók aktív utálata eddig nem vert komoly gyökeret nálunk. De ez a betiltásos tempó, ez új.
Miért is tették ezt velünk? A hivatalos választ könnyen megtaláljuk az unió említett honlapján, a címe ez (nem viccelek): "Ragyogó ötlettől felvillanyozva". Azért, mert az unió harcol a globális felmelegedés ellen, amit részben erőművek okoznak. Ha a háztartások kevesebb áramot fogyasztanak, kevesebb szenet kell elégetni, és lassabban melegszik majd a Föld. Tiszta sor, választott politikusaink a mi nevünkben szavazták meg, hogy ez közös cél, és azt is, hogy igyekezzünk az áramhasználat visszafogásával is küzdeni érte.
De vajon a tiltás-e a megfelelő eszköz erre? Rendben van-e az, hogy az ötszázmilliós államszövetség központja nem csupán óvatosan terelgeti a fogyasztókat (felvilágosítással, a címkézésben az energiafelhasználás jelölésével), nem csupán buzdítja vagy ösztönzi a tagállamokat, hogy ugyanezt tegyék (adókkal és támogatásokkal), hanem fogja magát, és a továbbra is népszerű, több dimenzióban jobb, de társainál több energiát fogyasztó alternatíva árusítását egyszerűen betiltja?
Azok, akiknek a szabadság a gazdasági szabadságot, az adásvétel szabadságát is jelenti, mint például a betiltás ellen az Európai Parlamentben magányosan küzdő lipcsei FDP-s képviselő, Holger Krahmer, ezt az eszközt aránytalannak és felháborítónak érzik. Szerintük elfogadhatatlan pusztán nemes elvek miatt betiltani önkéntes adásvételi tranzakciókat - innen a másképp gondolkodók börtönbe vetése csupán fokozat kérdése. De ha ennyire nem is vagyunk kényesek a szabadságunkra, akkor is lenne kérdésünk. Vajon a sok tízmillió fogyasztó helyett Brüsszelben meghozott döntés (hogy tudniillik a bolygó túlhevülését azon az áron kell megakadályozni, hogy néhány másodpercig félhomály lesz, épp amíg felhajtjuk az ülőkét, és célzunk) társadalmi árát szembeállította-e valaki, aki minket képviselt, a várható haszonnal? A válasz: igen. A döntést egy túlhevült német környezetvédelmi miniszter javasolta, a bürokraták csak kidolgozták - megszavazni európai politikusok szavazták meg.
'k persze csak jó (politikai) okkal nyúlnának bele az apparátus által részletesen előkészített döntésekbe. Különösen, ha az apparátus épp a politikusok által hirdetett elveket váltja aprópénzre. Például, ha az apparátus a lakások 20 foknál melegebbre fűtését vagy az egyedül autózást (netán, horribile dictu, magukat a szénerőműveket) kívánná hasoncélból betiltani, nem adnák jóváhagyásukat, akkor sem, ha ezzel több szén-dioxidot spórolnának meg a bolygónak, mint a körte száműzésével. Miért nem? Mert a fázósak vagy az individualista autósok otthon leharapnák a fejüket.
És kivel bánik el a százas izzó kiiktatása? A szegényekkel, akiknek a fénycső vagy a LED magasabb ára relatíve nagyobb érvágás, és akiknek ez jobban fáj, mint amennyire örülnek az árammegtakarításnak. Mert napról napra élnek, mert gyakrabban költöznek, mert hó végén az árammal még lehet spórolni, de a körte nélkül sötét van. A konzervatívokkal, akik nem szeretik a változást, és kész. Ilyen polgárból valószínűleg sokkal több van a szegényebb európai országokban (például nálunk), mint a gazdagokban.
Végiggondolták-e mindezt a román, magyar, lengyel, litván politikusok, amikor a nevünkben rábólintottak a tervre? Nem hinném. Az őket felkészítő köztisztviselőkből sem nézem ki, hogy kiszámolták nekik: leginkább az ő szavazóik terhére modernizálódik majd sebesen az európai fény. És maguk a szegény vagy konzervatív áramfogyasztók nincsenek úgy megszervezve, hogy kiverjék a balhét. A termelők persze jól meg vannak szervezve, de őket ne féltsük. Az ő európai lobbijuk már nyilván réges-rég megvitatta a tervet, és valószínűleg arra jutott: jobb is, ha a sok év alatt a verseny által teljesen erodált haszonkulcsú régi helyett a nagyobb profittal kecsegtető új lámpatestek csavaródnak az európai foglalatokba.
Ami marad még, az a szemernyi rossz érzés az Európai Unióval szemben, mindig, amikor fénycsövet veszünk.
A cél nemes, az eszköz rossz. Nonszensz, hogy a kontinensen egy hasznos termék központi betiltásával próbáljanak gleichschaltolt környezetpolitikát csinálni. Nyilván több értelme lenne a kereteket kialkudni, és az egyes országokra bízni a dolgot: próbálkozzanak áramadó-emeléssel, népneveléssel, nyári időszámítással. Vagy tiltással. Csakhogy az EU ennél fontosabbnak gondolt területeken sem tud hitelesen kereteket szabni tagországainak. Nonszensz, ahogy most az unió működik. Olyasmit próbálnak a központból eldönteni és előírni, amit országos szinten kellene, miközben olyasmit, amit sokkal nagyobb hatásfokkal lehetne közösen művelni (például a kül- és biztonságpolitikát) továbbra sem adják át a nemzetállamok Brüsszelnek.
Legalábbis így látják az euroszkeptikusok. Akikből előbb-utóbb nálunk is sok lesz, meglátják.
Mert két év múlva betiltják a hatvanwattost is.
