2024. január 16-án, New York állambeli bearsville-i otthonában, 88 éves korában elhunyt Peter Schickele. A hírneves Juilliard School of Music egykori zeneszerzés-hallgatója egy 1965-ös hangversenyén keltette először életre P. D. Q. (pídíkjú) Bach figuráját – Johann Sebastian Bach legfiatalabb és legfurább gyermekét –, aki a valóságban természetesen nem, csakis a színpadon, kitalálója komikus alteregójaként létezett. P. D. Q. Bach szerzeményei 1990 és 1993 között négy egymást követő alkalommal nyertek Grammy-díjat, és hosszú évekig a Schickele vezette zenei szórakoztató-edukációs rádióprogramok is nagy népszerűségnek örvendtek az Egyesült Államokban. Figaro megszöktetése; Kutya kantáta: „Vau auf!”; Iphigenia Brooklynban; Eine Kleine Nichtmusik; Fanfár egy vesztett ügyért; Az utolsó tangó Bayreuth-ban; Dzsingisz kán kegyelme – és még hosszan listázhatnánk a műcímeket, Schickele több mint száz eredeti kompozíciót jegyez. Majd’ mindegyikük nem csak címében, de hangzó alakjában is humoros. Komponistájuk mesterien navigál a bántóan direkt poénoktól az egészen finom utalásokig, miközben virtuózan megírt hangjaiból a klasszikus zene iránti korlátlan szeretet, mondanám szerelem árad. A „a ma Haydnja” (a The New Yorker magazin nevezte így, az eredeti a latter-day Haydnnak más jelentése is van, erről később), avagy „az az amerikai zeneszerző, akinek a neve mindenkit megmosolyogtat” persze nem a semmiből jött. A jól zongorázó, multiinstrumentalista, eredetileg egyébként fagottos szerző sokat köszönhetett Victor Borgénak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
