Várhegyi Éva: Ekotrip

  • 2001. december 20.

Egotrip

Társadalomkutatóként nem engedhetem meg magamnak, hogy a magyar belpolitika pártszempontjainak vessem alá magam a látott valóság leírásában, vagy hogy utólag cenzúrázzam mondanivalómat - válaszolta Böröcz József szociológus a kérdésre: nem tart-e attól, hogy amit ön vall az EU-val kapcsolatban, az kapóra jöhet a hazai szélsőjobbnak, amely Nyugat-ellenes és xenofób? (Népszabadság, december 8.)

Birodalom

Társadalomkutatóként nem engedhetem meg magamnak, hogy a magyar belpolitika pártszempontjainak vessem alá magam a látott valóság leírásában, vagy hogy utólag cenzúrázzam mondanivalómat - válaszolta Böröcz József szociológus a kérdésre: nem tart-e attól, hogy amit ön vall az EU-val kapcsolatban, az kapóra jöhet a hazai szélsőjobbnak, amely Nyugat-ellenes és xenofób? (Népszabadság, december 8.)

Irigylésre méltó határozottság. Valóban, mi mást tehet egy társadalomtudós, mint hogy megfogalmazza a kutatási kérdéseket, majd nyíltan közzéteszi eredményét, bármi legyen is az?

Ez nem mindig volt így, és pláne nem az olyan kényes kérdésben, mint amit Böröcz és tanítványai vizsgáltak. ´k az Európai Unió mibenlétét próbálták megfejteni a birodalmiság és kolonizáció fogalmai segítségével, és - főként - a szövegelemzés módszerével arra jutottak: alkalmas fogalmi eszközt kínálnak ahhoz, hogy "megértsük azokat az erőket, amelyek alakítják a világot, és a világnak azt a tájékát is, ahol Magyarország található".

Egy birodalommal korábban, a nyolcvanas évek elején én is vizsgálódtam efféle tárgyban, igaz, nem a beszédmódok és a mentális eljárások, hanem az ágazati kapcsolatok mérlegének elemzésével. Ha nem is fogalmaztam meg magamnak ilyen szépen, de tudatlanul is a Böröcz által a birodalmiság négy összetevőjeként definiáltak egyikét vizsgáltam: "Az első ilyen összetevő a gazdasági értékek centripetális áramlása, a tartósan egyenlőtlen csere intézménye. Olyan gazdasági rendszerről van szó, amelyben a gazdasági értékek (...) a perifériáról a centrum felé áramlanak."

Most, csaknem húsz év távlatából, be kell vallanom, nem tudtam teljesen felülemelkedni a politika valóságos erőterén. Akkor, egy nem csak mentálisan megfogható birodalom nem csak mentálisan gyarmatosított országának lakójaként úgy gondoltam: indokolt esetben megengedhető, hogy icipicit "cenzúrázzam mondanivalómat", ha nem is "belpolitikai pártszempontból" (hol voltak akkor pártok?), hanem csak úgy, dacból. Hogy a szakmai és politikusi publikumnak szánt cikkben elhallgassak egy - addig nem közismert - olyan empirikus eredményt, ami jobb színben tüntette volna fel a borzalmas valóságot. Ami (nem kis örömömre) arra világított rá, hogy a birodalmi központtal, a Szovjetunióval folytatott kereskedelmünknek számunkra is vannak előnyös alkotórészei.

Akkoriban az egyik legfontosabb gazdasági érték a dollár volt. A birodalmiság így azt is jelentette: az egyenlőtlen cserében a periférián lévő Magyarország végső soron dollárt juttat a centrumnak. Nagy vonalakban ez így is volt: a magyar külkereskedelem összességében dollárt konvertált rubelre. Ez akkoriban nem volt tréfa: 1982-ben például majdnem fejre állt az ország amiatt, hogy nem volt elegendő dollárja.

Input-output elemzéssel kimutatható volt, hogy mely ágazatok konvertálják az éltető dollárt a mind kisebb kalóriájú rubelre. A fő bűnös a magyar gazdaságpolitika szemefénye, a gépipar volt, amely bár tetemes dollárexportot is produkált, ennél jóval több dollárt dolgozott bele a rubelviszonylatú, főleg a Szovjetunióba irányuló kivitelébe. A kohászat éppen ellenkező konverziót valósított meg: akár egy alkimista, rubelből dollárt varázsolt. Szakmai berkekben közismert volt például, hogy a szovjet nyersvasból és villamos energiával készített radiátoraink azon nyomban, hogy átlépték Nickelsdorfnál a határt, öntödébe kerültek, s aztán egy még korábbi birodalmi központ munkásainak kezén valódi értékké kovácsolódtak.

Számításaim azonban rejtettebb összefüggésre is fényt derítettek. Arra, hogy a vegyiparban is szépen előretörnek azok a szakágazatok, amelyek suttyomban dollárrá alakítják a rubelt. Mint például a kőolaj-feldolgozó ipar, amely a hetvenes évek második felében már csaknem annyi rubel-dollár konverziót valósított meg a mi hasznunkra, mint a vaskohászat. Nos, ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem: nem muszáj minden tudást megosztani a publikummal, hátha erről még nem tudnak a birodalmi központban.

Ma már persze én is azt vallom, amit Böröcz József: nem szabad kutatási eredményeinket politikai indítékú öncenzúrának alávetni. Azt viszont ma is (sőt ma még inkább) maga dönti el egy társadalomkutató, hogy milyen fogalmi keretet használ. Lehet, hogy az EU-bürokraták hivatalos szövegeiben és az angolszász gazdasági sajtóban megnyilvánuló beszédmódról tudományos szövegelemzéssel kimutathatók a nyugati kolonizációs mentalitás bizonyos jegyei, mégsem szerencsés a mai magyarországi politikai erőtérben a birodalmiság-kolonizáció fogalmi keretet használni ahhoz, hogy az EU keleti bővítésének kétségtelenül meglévő anomáliáit leírjuk. Különösen nem egy olyan országban, amelyik nemrégen szűnt meg egy, a kolonizáció sokkal kézzelfoghatóbb jegyeit felmutató birodalom perifériája lenni.

Seres László az újságírók felelősségéről írta a legfrissebb ÉS-ben: a formális válaszokat többnyire rosszul feltett kérdések adják. Időnként talán mi, társadalomkutatók is elgondolkozhatunk ezen.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.