Várhegyi Éva: Ekotrip

  • 2001. december 20.

Egotrip

Társadalomkutatóként nem engedhetem meg magamnak, hogy a magyar belpolitika pártszempontjainak vessem alá magam a látott valóság leírásában, vagy hogy utólag cenzúrázzam mondanivalómat - válaszolta Böröcz József szociológus a kérdésre: nem tart-e attól, hogy amit ön vall az EU-val kapcsolatban, az kapóra jöhet a hazai szélsőjobbnak, amely Nyugat-ellenes és xenofób? (Népszabadság, december 8.)

Birodalom

Társadalomkutatóként nem engedhetem meg magamnak, hogy a magyar belpolitika pártszempontjainak vessem alá magam a látott valóság leírásában, vagy hogy utólag cenzúrázzam mondanivalómat - válaszolta Böröcz József szociológus a kérdésre: nem tart-e attól, hogy amit ön vall az EU-val kapcsolatban, az kapóra jöhet a hazai szélsőjobbnak, amely Nyugat-ellenes és xenofób? (Népszabadság, december 8.)

Irigylésre méltó határozottság. Valóban, mi mást tehet egy társadalomtudós, mint hogy megfogalmazza a kutatási kérdéseket, majd nyíltan közzéteszi eredményét, bármi legyen is az?

Ez nem mindig volt így, és pláne nem az olyan kényes kérdésben, mint amit Böröcz és tanítványai vizsgáltak. ´k az Európai Unió mibenlétét próbálták megfejteni a birodalmiság és kolonizáció fogalmai segítségével, és - főként - a szövegelemzés módszerével arra jutottak: alkalmas fogalmi eszközt kínálnak ahhoz, hogy "megértsük azokat az erőket, amelyek alakítják a világot, és a világnak azt a tájékát is, ahol Magyarország található".

Egy birodalommal korábban, a nyolcvanas évek elején én is vizsgálódtam efféle tárgyban, igaz, nem a beszédmódok és a mentális eljárások, hanem az ágazati kapcsolatok mérlegének elemzésével. Ha nem is fogalmaztam meg magamnak ilyen szépen, de tudatlanul is a Böröcz által a birodalmiság négy összetevőjeként definiáltak egyikét vizsgáltam: "Az első ilyen összetevő a gazdasági értékek centripetális áramlása, a tartósan egyenlőtlen csere intézménye. Olyan gazdasági rendszerről van szó, amelyben a gazdasági értékek (...) a perifériáról a centrum felé áramlanak."

Most, csaknem húsz év távlatából, be kell vallanom, nem tudtam teljesen felülemelkedni a politika valóságos erőterén. Akkor, egy nem csak mentálisan megfogható birodalom nem csak mentálisan gyarmatosított országának lakójaként úgy gondoltam: indokolt esetben megengedhető, hogy icipicit "cenzúrázzam mondanivalómat", ha nem is "belpolitikai pártszempontból" (hol voltak akkor pártok?), hanem csak úgy, dacból. Hogy a szakmai és politikusi publikumnak szánt cikkben elhallgassak egy - addig nem közismert - olyan empirikus eredményt, ami jobb színben tüntette volna fel a borzalmas valóságot. Ami (nem kis örömömre) arra világított rá, hogy a birodalmi központtal, a Szovjetunióval folytatott kereskedelmünknek számunkra is vannak előnyös alkotórészei.

Akkoriban az egyik legfontosabb gazdasági érték a dollár volt. A birodalmiság így azt is jelentette: az egyenlőtlen cserében a periférián lévő Magyarország végső soron dollárt juttat a centrumnak. Nagy vonalakban ez így is volt: a magyar külkereskedelem összességében dollárt konvertált rubelre. Ez akkoriban nem volt tréfa: 1982-ben például majdnem fejre állt az ország amiatt, hogy nem volt elegendő dollárja.

Input-output elemzéssel kimutatható volt, hogy mely ágazatok konvertálják az éltető dollárt a mind kisebb kalóriájú rubelre. A fő bűnös a magyar gazdaságpolitika szemefénye, a gépipar volt, amely bár tetemes dollárexportot is produkált, ennél jóval több dollárt dolgozott bele a rubelviszonylatú, főleg a Szovjetunióba irányuló kivitelébe. A kohászat éppen ellenkező konverziót valósított meg: akár egy alkimista, rubelből dollárt varázsolt. Szakmai berkekben közismert volt például, hogy a szovjet nyersvasból és villamos energiával készített radiátoraink azon nyomban, hogy átlépték Nickelsdorfnál a határt, öntödébe kerültek, s aztán egy még korábbi birodalmi központ munkásainak kezén valódi értékké kovácsolódtak.

Számításaim azonban rejtettebb összefüggésre is fényt derítettek. Arra, hogy a vegyiparban is szépen előretörnek azok a szakágazatok, amelyek suttyomban dollárrá alakítják a rubelt. Mint például a kőolaj-feldolgozó ipar, amely a hetvenes évek második felében már csaknem annyi rubel-dollár konverziót valósított meg a mi hasznunkra, mint a vaskohászat. Nos, ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem: nem muszáj minden tudást megosztani a publikummal, hátha erről még nem tudnak a birodalmi központban.

Ma már persze én is azt vallom, amit Böröcz József: nem szabad kutatási eredményeinket politikai indítékú öncenzúrának alávetni. Azt viszont ma is (sőt ma még inkább) maga dönti el egy társadalomkutató, hogy milyen fogalmi keretet használ. Lehet, hogy az EU-bürokraták hivatalos szövegeiben és az angolszász gazdasági sajtóban megnyilvánuló beszédmódról tudományos szövegelemzéssel kimutathatók a nyugati kolonizációs mentalitás bizonyos jegyei, mégsem szerencsés a mai magyarországi politikai erőtérben a birodalmiság-kolonizáció fogalmi keretet használni ahhoz, hogy az EU keleti bővítésének kétségtelenül meglévő anomáliáit leírjuk. Különösen nem egy olyan országban, amelyik nemrégen szűnt meg egy, a kolonizáció sokkal kézzelfoghatóbb jegyeit felmutató birodalom perifériája lenni.

Seres László az újságírók felelősségéről írta a legfrissebb ÉS-ben: a formális válaszokat többnyire rosszul feltett kérdések adják. Időnként talán mi, társadalomkutatók is elgondolkozhatunk ezen.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.