Birodalom
Társadalomkutatóként nem engedhetem meg magamnak, hogy a magyar belpolitika pártszempontjainak vessem alá magam a látott valóság leírásában, vagy hogy utólag cenzúrázzam mondanivalómat - válaszolta Böröcz József szociológus a kérdésre: nem tart-e attól, hogy amit ön vall az EU-val kapcsolatban, az kapóra jöhet a hazai szélsőjobbnak, amely Nyugat-ellenes és xenofób? (Népszabadság, december 8.)
Irigylésre méltó határozottság. Valóban, mi mást tehet egy társadalomtudós, mint hogy megfogalmazza a kutatási kérdéseket, majd nyíltan közzéteszi eredményét, bármi legyen is az?
Ez nem mindig volt így, és pláne nem az olyan kényes kérdésben, mint amit Böröcz és tanítványai vizsgáltak. ´k az Európai Unió mibenlétét próbálták megfejteni a birodalmiság és kolonizáció fogalmai segítségével, és - főként - a szövegelemzés módszerével arra jutottak: alkalmas fogalmi eszközt kínálnak ahhoz, hogy "megértsük azokat az erőket, amelyek alakítják a világot, és a világnak azt a tájékát is, ahol Magyarország található".
Egy birodalommal korábban, a nyolcvanas évek elején én is vizsgálódtam efféle tárgyban, igaz, nem a beszédmódok és a mentális eljárások, hanem az ágazati kapcsolatok mérlegének elemzésével. Ha nem is fogalmaztam meg magamnak ilyen szépen, de tudatlanul is a Böröcz által a birodalmiság négy összetevőjeként definiáltak egyikét vizsgáltam: "Az első ilyen összetevő a gazdasági értékek centripetális áramlása, a tartósan egyenlőtlen csere intézménye. Olyan gazdasági rendszerről van szó, amelyben a gazdasági értékek (...) a perifériáról a centrum felé áramlanak."
Most, csaknem húsz év távlatából, be kell vallanom, nem tudtam teljesen felülemelkedni a politika valóságos erőterén. Akkor, egy nem csak mentálisan megfogható birodalom nem csak mentálisan gyarmatosított országának lakójaként úgy gondoltam: indokolt esetben megengedhető, hogy icipicit "cenzúrázzam mondanivalómat", ha nem is "belpolitikai pártszempontból" (hol voltak akkor pártok?), hanem csak úgy, dacból. Hogy a szakmai és politikusi publikumnak szánt cikkben elhallgassak egy - addig nem közismert - olyan empirikus eredményt, ami jobb színben tüntette volna fel a borzalmas valóságot. Ami (nem kis örömömre) arra világított rá, hogy a birodalmi központtal, a Szovjetunióval folytatott kereskedelmünknek számunkra is vannak előnyös alkotórészei.
Akkoriban az egyik legfontosabb gazdasági érték a dollár volt. A birodalmiság így azt is jelentette: az egyenlőtlen cserében a periférián lévő Magyarország végső soron dollárt juttat a centrumnak. Nagy vonalakban ez így is volt: a magyar külkereskedelem összességében dollárt konvertált rubelre. Ez akkoriban nem volt tréfa: 1982-ben például majdnem fejre állt az ország amiatt, hogy nem volt elegendő dollárja.
Input-output elemzéssel kimutatható volt, hogy mely ágazatok konvertálják az éltető dollárt a mind kisebb kalóriájú rubelre. A fő bűnös a magyar gazdaságpolitika szemefénye, a gépipar volt, amely bár tetemes dollárexportot is produkált, ennél jóval több dollárt dolgozott bele a rubelviszonylatú, főleg a Szovjetunióba irányuló kivitelébe. A kohászat éppen ellenkező konverziót valósított meg: akár egy alkimista, rubelből dollárt varázsolt. Szakmai berkekben közismert volt például, hogy a szovjet nyersvasból és villamos energiával készített radiátoraink azon nyomban, hogy átlépték Nickelsdorfnál a határt, öntödébe kerültek, s aztán egy még korábbi birodalmi központ munkásainak kezén valódi értékké kovácsolódtak.
Számításaim azonban rejtettebb összefüggésre is fényt derítettek. Arra, hogy a vegyiparban is szépen előretörnek azok a szakágazatok, amelyek suttyomban dollárrá alakítják a rubelt. Mint például a kőolaj-feldolgozó ipar, amely a hetvenes évek második felében már csaknem annyi rubel-dollár konverziót valósított meg a mi hasznunkra, mint a vaskohászat. Nos, ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem: nem muszáj minden tudást megosztani a publikummal, hátha erről még nem tudnak a birodalmi központban.
Ma már persze én is azt vallom, amit Böröcz József: nem szabad kutatási eredményeinket politikai indítékú öncenzúrának alávetni. Azt viszont ma is (sőt ma még inkább) maga dönti el egy társadalomkutató, hogy milyen fogalmi keretet használ. Lehet, hogy az EU-bürokraták hivatalos szövegeiben és az angolszász gazdasági sajtóban megnyilvánuló beszédmódról tudományos szövegelemzéssel kimutathatók a nyugati kolonizációs mentalitás bizonyos jegyei, mégsem szerencsés a mai magyarországi politikai erőtérben a birodalmiság-kolonizáció fogalmi keretet használni ahhoz, hogy az EU keleti bővítésének kétségtelenül meglévő anomáliáit leírjuk. Különösen nem egy olyan országban, amelyik nemrégen szűnt meg egy, a kolonizáció sokkal kézzelfoghatóbb jegyeit felmutató birodalom perifériája lenni.
Seres László az újságírók felelősségéről írta a legfrissebb ÉS-ben: a formális válaszokat többnyire rosszul feltett kérdések adják. Időnként talán mi, társadalomkutatók is elgondolkozhatunk ezen.
