Várhegyi Éva: Ekotrip

szerző
Várhegyi Éva
publikálva
2000/16. (04. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Várhegyi éva

ekotrip

Bedobott törülközők

Szalkai István, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet egy éve kinevezett elnöke még márciusban bedobta a törülközőt. Hogy pontosan mi volt váratlan távozásának oka, nem köttetett az orrunkra. Az elnök egészségének hirtelen meggyengülésére utaló hivatalos kormányközlemény senkit sem győzött meg. Nemcsak azért, mert már aznap híre kelt, hogy az úgymond megrendült egészségű exelnököt éppen az egészségkultusz országában működő IMF alkalmazná, hanem azért is, mert az előzmények bizonyos konfliktusokra utaltak.

Szalkai a hozzá hasonlóan nagy szakmai tekintélyű Tarafás Imrétől vette át egy éve a stafétabotot. Tarafás (formailag önkéntes) távozása az új kormány nagytakarító hadműveletének része volt: neki kellett fölvállalnia a politikai felelősséget a Postabank áldásos működése miatt az államot ért tetemes veszteségekért, hiszen a felügyelő kezét vélhetően (le)fogó egykori miniszterelnököt és pénzügyminiszterét már nem lehetett felelősségre vonni. Tarafást sem lehetett volna törvényesen eltávolítani, mert ahhoz be kellett volna bizonyítani, hogy tevékenységével veszélyeztette a felügyelet működését. Erről azonban nem volt szó, inkább csak arról, hogy nem időben vette a kalapját: még akkor, amikor a kormány lesöpörte javaslatait, és akadályozta, hogy felelős felügyelőként megelőzze a postabankos veszteségek eszkalálódását. Magyarán szólva: egy kis civilkurázsi kellett volna még a szakértelem mellé.

Ami, úgy látszik, Szalkaiban megvolt. Nyilatkozataiban kezdettől fogva síkra szállt a felügyelet függetlensége érdekében. Tudta, hogy a felügyelet csak akkor védheti kellően a befektetők-betétesek érdekét, ha intézményesen is mentesítik mindennemű politikai befolyástól. A kormány alá rendelt, a miniszterelnök által kinevezett vezetőkkel március végéig működött ÁPTF esetében ez az intézményes függetlenség nem volt kellően biztosított. Miként a szervezet anyagi függetlensége sem, amit jól mutat, hogy egyszerű pénzügyminiszteri döntéssel elvonható volt csekély másfél milliárd a bankok, brókercégek befizetéseiből származó felügyeleti kasszából.

Az áprilistól működő jogutód, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sincs különb helyzetben. Elnökét a miniszterelnök javaslatára most már az Országgyűlés választja ugyan meg és mentheti fel, de továbbra is a kormány (illetve közvetlenül a pénzügyminiszter) irányítása alatt működik, és neki tartozik beszámolási kötelezettséggel. Ha igazak azok a hírek, hogy a szuperfelügyelet élére javasolt Szalkai saját vezető munkatársait sem választhatta volna meg szabadon, és éppen ezért távozott oly hirtelen, akkor jó okunk van feltételezni, hogy a kormány továbbra is szeretné rövid pórázon tartani a felügyeletet. Amiből sok jó nem jöhet ki.

A civilkurázsi kezd ragályossá válni. Szalkai távozásával szinte egy időben vette kalapját (ebben a ciklusban immár másodszor) Bod Péter Ákos miniszterelnöki főtanácsadó, mondván: ha nem kérnek tanácsot tőle, akkor nem kell neki a sarzsi meg a hozzá járó pénz. Emlékezzünk rá, ő már másfél éve is meglepett bennünket, amikor az MFB-beli elnöki székét hagyta ott azért, mert nem tudott zöld ágra vergődni a láthatatlan ember pózában tetszelgő vezérigazgatóval.

Aztán április elején Surányi György dobta be a törülközőt közelebbről ismeretlen okok miatt. A miniszterelnöknek benyújtott lemondólevelét nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy Orbán Viktor válaszul megkérte Surányit: legyen szíves, töltse már ki azt a szűk esztendőt, amire még mandátuma szól. Azon az eltökélt szándékán viszont nem kíván változtatni a kormányfő, hogy a CW-ügy lezárásáig nem járul hozzá alelnökök kinevezéséhez, ha a fene fenét eszik is. Lehet, hogy Surányinak tényleg az alelnökhiányos állapotból lett elege, de az is elképzelhető, hogy a hitelintézeti törvény kormány által tervezett módosításai (köztük a betéteseket védő banktitok szabályozásának lazítása) nem tetszettek neki, hasonlóan a leginkább érintett Bankszövetséghez (Magyar Hírlap, 2000. április 14.).

Hogy mi is történt valójában, nem tudjuk, csak azt, hogy Surányit még nem kell elsiratnunk. Nem így Ibolyát és Bélát (és velük együtt a Háry nevű kisvendéglőt), akikért én is hadd morzsoljak el egy könnycseppet Szecső András nyomán (Magyar Narancs, 2000. április 13.). Akiknek a nevét csak most tudtam meg, holott vagy három évig adtak széket, asztalt, ételt, italt baráti társaságom rendszeres havi első szerda esti összejöveteléhez. Utolsó vacsoránk előtt, márciusban szólított fel Ibolya minket, hogy a kedvencünket együk, merthogy bedobták a törülközőt: az emelt díjú és hét évre megnyújtott bérleti jogot nem tudják előteremteni. Így hát még utoljára megettem Béla remekét, a szalonnás-hagymás s. burg.-gal körített Jóasszony-szüzet (most, hogy leírtam, látom, micsoda képzavar e fenséges étek neve), sajnos a Szecső által is javallt libacombra már nem futotta gyomrom űrtartalma.

A könnycsepp mellé azért egy tanulság is idekívánkozik, ha már egyszer Béla egy ízben megosztotta velem bánatát: ő is a Reál-kötvényesek károsultjainak népes táborába tartozik. A tanulság az, hogy minden mindennel összefügg. Ha ugyanis már korábban Szalkaihoz hasonló kurázsival megáldott vezetők állnak az egykori bank- és értékpapír-felügyeletek élén, talán a Reálbank-csoport sem palizhatta volna be csalárd módon kisbefektetők tízezreit (köztük sajnos Bélánkkal) vonzónak látszó, bár később köddé váló álomkötvényeivel, részvényeivel. És akkor talán a Háry megemelt bérleti díjára is futotta volna.

szerző
Várhegyi Éva
publikálva
2000/16. (04. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk