Földet ide!
A távozásra ítélt kormánypárt búcsúzóul nevet váltott: 2002 májusától a Magyar Paraszt Párt Földet ide! Szekciója (MPP-Fide!SZ) néven működik. A leköszönő kormány búcsúszimfóniája zárótételébe belopta a Parasztkantátát, hogy a hangzavarban feltűnés nélkül megajándékozhassa földéhes baráti körét kamatmentes hitellel megtámogatott termőfölddel. És hogy egy füst alatt 50 éves bérleti szerződésekkel kivonhassa az értékesíthető földek közül a nemrég hasonló körökhöz átpasszolt állami gazdaságok terrénumát.
A látványos fordulatokat kedvelő párt nem először vált nevet. A fiatal demokraták szövetségeként létrejött mozgalom vezetői hamar felfedezték, hogy nem a demokrácia az adekvát lételemük, hanem a "magyarság" és a "polgáriság". Igaz, később, a hatalom gyakorlása közben ráébredtek, hogy mégsem autonóm polgárok, hanem alattvalók között érzik jól magukat, így a polgáriságból is csak az olyan külsődleges jegyeket tartották meg, mint az öltöny és a nyakkendő (nők esetében a kalap) viselete, a lényegieket viszont éppúgy a szemétbe dobták, mint egykori jogérzéküket és demokráciaigényüket.
A mostani parasztpárti fordulat, bármennyire szokatlannak látszik a 21. század hajnalán egy, a (bármiként is leszűkített) nemzetet integrálni kívánó tömegpárttól, azért nem minden előzmény nélküli. Még ellenzékben, frissen avanzsált polgári erőként magukévá tették a kisgazdák alapvetését, és a "magyar földet csak magyar parasztnak!" zászló alatt menetelve, kéz a kézben fúrták meg azt a szocialista- szabaddemokrata törvényjavaslatot, amely a gazdasági társaságok számára is megengedte volna, hogy termőföldet szerezzenek. Amely mellesleg helyreállíthatta volna az agrárgazdaság normális rendjét (amikor főszabályként nem válik el a földhasználat és a tulajdon), beindíthatta volna a magyar mezőgazdaság versenyképességét növelő, a termeléshez igazodó birtokkoncentrációt, és megnyithatta volna a zsilipet a korszerű agráriumhoz szükséges tőke előtt. Ha másból nem, a zsebszerződések népszerűségéből minden épeszű ember láthatta már akkor is, hogy nem a magyar parasztnak van földéhsége, hanem a mezőgazdaságnak van súlyos tőkehiánya, ami viszont a kárpótlással szétszabdalt birtokviszonyok mellett nehezen orvosolható.
Az, hogy a mezőgazdaság ügye valójában sohasem érdekelte a Fideszt, a napnál világosabban kiderült abból is, hogy három évig asszisztált a kisgazdák hozzá nem értő agrárpolitikájához, és a negyedik évben sem a jobbítás szándékával vetette bele magát az agrárügyekbe, hanem azért, hogy saját kliensei kezébe juttassa az állami gazdaságokat. Az is a mezőgazdaság semmibevételéről árulkodik, hogy az 1997-ben megalakult Földhitel- és Jelzálog Bank működése során egy árva peták termőföldön alapuló jelzáloghitelt sem folyósíthatott, éppen azért, mert a nemzetvédő földtörvény megakadályozta, hogy létrejöjjön a földhitelezés jogi-gazdasági alapját megteremtő szabad földforgalom. A földpiac felélesztése helyett a polgári kormány inkább kreált egy pofás Nemzeti Földalapot, amelynek kiváltságos helyzete (vevőkijelölési jog) nemcsak az alkotmányt sérti, de még azt a picinyke piacot is hazavágja, ami ilyen körülmények között egyáltalán lehet.
A politikai retorikában a Fidesznek mégis sikerült a földügyet és a mezőgazdaságot a magyarság létkérdésévé tennie, sőt a választási kampány hajrájában ehhez fő vetélytársát, az MSZP-t is megnyernie. A Közgázon lefolytatott vitát nézve az embernek az a benyomása támadt, mintha a magyar társadalom jövőjének záloga az agrártámogatás és a termőföldtulajdon lenne. Mintha a magyar munkavállalóknak nem öt, hanem ötven százaléka dolgozna a mezőgazdaságban, és a bruttó hazai terméknek nem négy, hanem negyven százalékát állítaná elő nálunk az agrárium. Mintha a múlt század elején megállt volna az élet, és ma is hárommillió zsellér országa lennénk.
A külső megfigyelő a választási kampány alapján azt hihette, hogy a magyarság túlnyomó többsége családi kisgazda, aki rögvest kaszát egyenesít, ha nem jut az édes anyaföld birtokába. Azt hihette, hogy a korszerű mezőgazdasági nagyüzemben dolgozó, ne adj´ isten izzólámpát és gyógyszert gyártó, csipeket és Audit szerelő, IBM-nek és Nokiának fejlesztő, és más, kenyerét nem parasztként kereső törpe kisebbségtől már megvonták a választójogot.
A választások után gyorsan megvilágosodott, hogy a földközpontú politikai retorikának nem a néphülyítés az egyedüli célja. Kiderült, hogy a földtulajdon valóban súlyos egzisztenciális kérdés - ha nem is az orbáni vízió szerint elementáris földéhséggel küszködő magyar parasztnak, hanem a földspekuláció húsosfazeka mellől kiebrudalt haveroknak. Nekik tényleg nem mindegy, hogy az uniós csatlakozással megemelkedő földár hasznát ők arathatják-e le, vagy más.
Az álmok álmodóinak vezére ezúttal kicsit elaludt. A postások bankéhségét még idejében álmodta meg, így a Postabankot sikerült átjátszania a baráti postának. A magyar paraszt földéhségét megvilágító kései álmából azonban valószínűleg nem tud már Fidesz közeli birtokokat kovácsolni. Hiába, a tett első, az álom második.
