Inflációs káosz
"Egyelőre nincs ok az inflációs prognózis változtatására, az év második felében mind a Pénzügyminisztérium, mind a Magyar Nemzeti Bank az áremelkedés ütemének erőteljes csökkenésére számít" - nyilatkozta a pénzügyminiszter a jegybankelnökkel duettben előadott sajtótájékoztatóján (Népszabadság, 2001. március 29.). A Világgazdaságnak adott, ugyanaznap megjelent interjújában viszont Matolcsy gazdasági miniszter azt közölte, hogy "a Gazdasági Tanács következő ülésén újratárgyalja az inflációs célt, és olyan áremelkedési szintet állapít meg, amelyet a gazdasági szereplők is elfogadnak". Hogy nagyobb legyen a zavar, felidézünk egy előző napi hírt is, mely szerint Járai jegybankelnök Prágában azt nyilatkozta: az év végére 6-7 százalékos pénzromlást valószínűsít.
Emlékeztetőül: a kormány eredeti inflációs prognózisa, amelyre az idei költségvetést alapozta, 5-7 (praktikusan 6) százalék. Éves átlagban. Amit (eddig legalábbis) úgy szoktak kiszámolni, hogy átlagolják a havonta mért éves indexeket. A 12 értékből kettőt már ismerünk: a januárit és a februárit, mindkettő tíz százalék fölött van. Ha év végéig 6-7 százalékra csökkenne az ütem, akkor is csak úgy jöhetne ki az 5-7 százalék közötti éves átlag, ha a közbülső 9 hónapban negatív ütemek is jócskán lennének. Ami persze egyáltalán nem lehetetlen (két éve például több EU-országban is defláció volt), de valószínűsége itt és most alig haladja meg a nullát. Ezt, úgy látszik, a személyi összetételében újraformálódott gazdasági "három tenor" (most éppen: Járai-Varga-Matolcsy) közül egyedül a gazdasági miniszter tudja.
A pénzügyminiszter vagy elfelejtette már az indexszámítás statisztikai alapjait (pedig ő jó tíz évvel később koptatta a Marx Károly Közgazdasági Egyetem padjait, mint idősebb kollégái), vagy akkoriban már új alapokra helyezték a statisztikát. De az is lehet, hogy a rejtélyes "kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb" szlogen mögött éppen egy új árindex-számítási konvenció bújik meg, ami alapjaiban rengeti meg a világot.
Mert bármennyire is hihetetlen, a statisztikában sincsenek kőbe vésett igazságok. Ott is konvenciók vannak, amiket emberek alakítanak. "Az árindexek definíciója megállapodásszerű elemet tartalmaz. Egyszerű, súlyozatlan indexek" - áll a világ számos országában tucatnyi kiadást megélt Yule-Kendall: Bevezetés a statisztika elméletébe alapkönyv 1964-es magyar kiadásának 600. lapján.
Talán tényleg ideje volt már szakítani ezzel az elavult, múlt századi konvencióval, ami gúzsba köti a szabad szárnyalásra termett fantáziát. Miért ne súlyozhatna egy szabad ország pénzügyminisztere szabadon? Ha például minden olyan havi értéknek 0 súlyt adhat, amelyik meghaladja a becélzott éves átlagos árindexet, akkor soha nem kell az inflációs prognózis módosításával felborítani a szépen eltervezett rendet.
Végül igazán olyan kevés múlik ezen! Az a két és fél millió nyugdíjas, akiknek az apanázsa nem kis mértékben éppen az inflációtól függ, igazán türelemmel lehet addig, amíg a KSH a múlt századi konvenció alapján megállapítja a tényleges értéket. Még jól is jár, ha csak jövő februárban kapja meg visszamenőleg azt, amit most kellene, hiszen addig legalább nem költi el. Úgy is veheti, mint az egykori békekölcsönt: azt is visszafizették, fillérre pontosan, alig egy évtizednyi ingyenes használat után.
A magyar gazdaságot irányító három vezető közül elsőnek a gazdasági miniszter jött rá arra, hogy nem lehet évekig hülyére venni az embereket. Nem lehet háromszor egymás után meglepetés-inflációt játszani. Egyszer talán bejön, másodszor biztosan nem, a harmadik kísérletnél pedig csak az ingerültség nő. Meg az inflációs várakozás. Amit az sem hűt, hogy a kormány és az MNB április elejétől csökkentette a forint leértékelési ütemét. Az eddigi havi 0,3 százalék helyett már csak 0,2-del gyengítik a forintot az euróhoz képest, vagyis az idén összesen 2,7 százalékkal. Mivel a mértékadó piaci elemzők inflációs előrejelzése 9 százalék körül van, míg az euró-övezetre 2 százalékos drágulást jósolnak, reálértelemben négyszázalékos felértékelődés borítékolható.
A felértékelődő forint akár antiinflációs hatású is lehetne. Akkor, ha vele együtt a kamatot is lehetne emelni. Ami ösztönözhetné a vészesen apadó megtakarításokat, fékezhetné a fogyasztást és beruházást. De most nem ez a helyzet. A leértékelési ütem csökkentése megnöveli a dollárjukat-eurójukat magyar állampapírokba befektetők elérhető hozamát, így várhatóan megint dőlni fog a nemzetidegen dohány. A piaci kamatok csökkenni kezdenek, s oda lesz az itthoni megtakarításukat befektetők utolsó csepp reálkamata, ha még volt egyáltalán (a rövid lekötésű betéteken már jó ideje nincs).
A hírek szerint szombatra felébredt a pénzügyminiszter. Bejelentette, hogy mégiscsak módosítják az inflációs prognózist, legalábbis az év végére szólót, a jegybankelnök által megsaccolt 6-7 százalékra. Az éves átlagos ütem kiszámításán, úgy látszik, még dolgoznak. Lapzártakor ezért még nem tudhatjuk, bevetik-e az új konvenciót, vagy maradnak a jól bevált réginél. Így azt sem, mi lesz a nyugdíjakkal.
