Küzdelem a halhatatlanságért

Magánrepülőgépén Londonból Belgrádba repülve a maffiavezér úgy érezte, hiábavaló volt az élete. "Ki gondolta volna, hogy besúgónak kellett volna születnem", panaszolta a mellette ülő Grenicnek. Felesleges embernek érezte magát.

Pedig dicsősége csúcsán állt, majdnem legenda volt már. Belgrádban az egyszerű emberek tisztelettel ejtették ki a nevét, hiszen a Palilulai Maffia idővel a Balkán legnagyobb attrakciója lett. Nemcsak közönséges politikusokat tett el láb alól, ami nem is olyan nagy tett, hiszen a demokrácia kibimbózásakor volt belőlük bőven, hanem féltve őrzött üzletembereket is, sőt - és ez számított igazi ínyencfalatnak - a legmagasabb rendőrtábornokokat, a hétpróbás besúgókat, a minden hájjal megkent és különlegesen őrzött nyomozókat is csak úgy lepuffantotta valamelyik szálloda előtt. Persze csak akkor, ha kedve szotytyant erre. Mert ez volt a Palilulai Maffia titka: senki sem tudott eligazodni motívumai között. Miért?

Svetozar Grenic, akinek a könyvei osztatlan elismerést élveztek, bizonyos szlavisztikai körök Nobel-díjra javasolták, úgyhogy mindenki biztos volt benne, hogy a Nobel-díj komoly várományosa, továbbá a Tudományos Akadémia tagja, ezenkívül a Nemzetmentő Ifjak elnevezésű polgári társulat tiszteletbeli elnöke szerint a Palilulai Maffia valóra váltotta a művészi tökélyt, vagyis teljesen öncélú lett. Nem véletlenül nyilatkozott úgy, ahogy nyilatkozott. Azért nyilatkozott így, mert többet tudott a közönséges halandóknál, hiszen több hónapja már annak, hogy a maffia főnöke baráti jellegű üzleti vacsorára invitálta. A hangulat kötetlen volt, a vacsora elsőrendű, a beszélgetés nyugalmát hat felfegyverzett pincér biztosította.

A tárgyalás akkor fordult komolyra, amikor a maffiavezér - illendőségből maradjon a neve titokban - keserűen elismerte, hogy tulajdonképpen fölöslegesek a felfegyverzett pincérek, nem forog az élete veszélyben. Azt tesz, amit akar, unalmas az élete. A Balkán az Balkán, mondta keserűen. Elhatározta, hogy megpróbálkozik a halhatatlansággal. Ennek érdekében felkérte Grenic urat, segédkezzen neki emlékiratainak megírásába. Amelyben feltárja a teljes igazságot. Mit tett és miért?

Hathavi szívós munka után elkészült a nagy mű. Amikor Grenic pontot tett a könyv végére, megszégyenülten ismerte el, hogy ez lenne az igazi életműve. Csakhogy nem adhatja hozzá a nevét, a dicsőség a maffiavezéré lesz. A művet Grenic regényeinek kiváló fordítója ültette át angolra, s a világhírű Maxel kiadó válaszát várták. Mindketten biztosak voltak benne, hogy igazi bestseller lesz a könyvből. Grenic azzal vigasztalta magát, hogy kiforgatják a dicsőségből, de legalább dől majd a pénz. Mi más marad egy írónak?

Vagy három hét múltán a vezér magánrepülőgépén utaztak Londonba, mint illik. De Grenic azon nyomban rosszat sejtett, amint megpillantotta a szerkesztő arcát. A szerkesztő töviről hegyire elmagyarázta, hogy jelenleg nem számíthat világsikerre, egyelőre fektetné a kéziratot, mert jelenleg ügynökinvázió van. Miféle ügynökinvázió, hördült fel a maffiavezér sértődötten. A szerkesztő tárgyilagosan közölte, hogy az európai könyvpiacon lealkonyult a maffiának. Üzelmeik, gyilkosságaik nem érdeklik az embereket. De annál érdekesebbek a kommunista diktatúra ügynökei. Most az ő idejük köszöntött be. Minden hónapban sikerül egy-egy kelet-európai besúgó emlékiratát kidobni a piacra. Most éppen a magyarok vannak az élen. Az olvasók falják ezeket a könyveket. Mint régen Dosztojevszkijt. Immár nem is csak a besúgók érdekesek, hanem a besúgók szeretői, bűnbánó gyermekei. Egymással versenyeznek: ki volt a jelentősebb ügynök, mert kelendőbb annak az ára, akinek a demokráciában sikerült nagyobb tisztséget kiharcolnia magának. Egy közönséges parlamenti képviselő nem számít többé, de ha miniszter vagy pártvezér, akkor van még esélye a világhírnévre. "Azt javaslom tehát, fektessük a könyvet egy pár évre, hátha újra felkél a maffia szerencsecsillaga. A szerencse ugyanis forgandó. Talán visszatér a maffia aranykora", vigasztalta a kiábrándult szerzőpárost.

Grenic borzongva fürkészte a gép alatt tátongó mélységet, Dantéról akart beszélni, a pokolról, a besúgásról, a szenvedésről. De nem volt hozzá bátorsága. Először döbbent rá, hogy milyen nagy a halhatatlanság ára. S mekkora áldozatokkal jár! A hideg szaladt végig a hátán, amikor a munkaadója fogadalmát hallotta: "Nem engedem, hogy ezek a pipogyák fölém kerekedjenek! Nem lehetnek különbek tőlem. Hadat üzenek nekik! Az álnok kommunistáknak, akik elhappolják előlem a halhatatlanságot. Eltörlöm őket a föld felszínéről!"