Végel László: Balkáni tükör

  • 2002. július 25.

Egotrip

Küzdelem a halhatatlanságért

Magánrepülőgépén Londonból Belgrádba repülve a maffiavezér úgy érezte, hiábavaló volt az élete. "Ki gondolta volna, hogy besúgónak kellett volna születnem", panaszolta a mellette ülő Grenicnek. Felesleges embernek érezte magát.

Pedig dicsősége csúcsán állt, majdnem legenda volt már. Belgrádban az egyszerű emberek tisztelettel ejtették ki a nevét, hiszen a Palilulai Maffia idővel a Balkán legnagyobb attrakciója lett. Nemcsak közönséges politikusokat tett el láb alól, ami nem is olyan nagy tett, hiszen a demokrácia kibimbózásakor volt belőlük bőven, hanem féltve őrzött üzletembereket is, sőt - és ez számított igazi ínyencfalatnak - a legmagasabb rendőrtábornokokat, a hétpróbás besúgókat, a minden hájjal megkent és különlegesen őrzött nyomozókat is csak úgy lepuffantotta valamelyik szálloda előtt. Persze csak akkor, ha kedve szotytyant erre. Mert ez volt a Palilulai Maffia titka: senki sem tudott eligazodni motívumai között. Miért?

Svetozar Grenic, akinek a könyvei osztatlan elismerést élveztek, bizonyos szlavisztikai körök Nobel-díjra javasolták, úgyhogy mindenki biztos volt benne, hogy a Nobel-díj komoly várományosa, továbbá a Tudományos Akadémia tagja, ezenkívül a Nemzetmentő Ifjak elnevezésű polgári társulat tiszteletbeli elnöke szerint a Palilulai Maffia valóra váltotta a művészi tökélyt, vagyis teljesen öncélú lett. Nem véletlenül nyilatkozott úgy, ahogy nyilatkozott. Azért nyilatkozott így, mert többet tudott a közönséges halandóknál, hiszen több hónapja már annak, hogy a maffia főnöke baráti jellegű üzleti vacsorára invitálta. A hangulat kötetlen volt, a vacsora elsőrendű, a beszélgetés nyugalmát hat felfegyverzett pincér biztosította.

A tárgyalás akkor fordult komolyra, amikor a maffiavezér - illendőségből maradjon a neve titokban - keserűen elismerte, hogy tulajdonképpen fölöslegesek a felfegyverzett pincérek, nem forog az élete veszélyben. Azt tesz, amit akar, unalmas az élete. A Balkán az Balkán, mondta keserűen. Elhatározta, hogy megpróbálkozik a halhatatlansággal. Ennek érdekében felkérte Grenic urat, segédkezzen neki emlékiratainak megírásába. Amelyben feltárja a teljes igazságot. Mit tett és miért?

Hathavi szívós munka után elkészült a nagy mű. Amikor Grenic pontot tett a könyv végére, megszégyenülten ismerte el, hogy ez lenne az igazi életműve. Csakhogy nem adhatja hozzá a nevét, a dicsőség a maffiavezéré lesz. A művet Grenic regényeinek kiváló fordítója ültette át angolra, s a világhírű Maxel kiadó válaszát várták. Mindketten biztosak voltak benne, hogy igazi bestseller lesz a könyvből. Grenic azzal vigasztalta magát, hogy kiforgatják a dicsőségből, de legalább dől majd a pénz. Mi más marad egy írónak?

Vagy három hét múltán a vezér magánrepülőgépén utaztak Londonba, mint illik. De Grenic azon nyomban rosszat sejtett, amint megpillantotta a szerkesztő arcát. A szerkesztő töviről hegyire elmagyarázta, hogy jelenleg nem számíthat világsikerre, egyelőre fektetné a kéziratot, mert jelenleg ügynökinvázió van. Miféle ügynökinvázió, hördült fel a maffiavezér sértődötten. A szerkesztő tárgyilagosan közölte, hogy az európai könyvpiacon lealkonyult a maffiának. Üzelmeik, gyilkosságaik nem érdeklik az embereket. De annál érdekesebbek a kommunista diktatúra ügynökei. Most az ő idejük köszöntött be. Minden hónapban sikerül egy-egy kelet-európai besúgó emlékiratát kidobni a piacra. Most éppen a magyarok vannak az élen. Az olvasók falják ezeket a könyveket. Mint régen Dosztojevszkijt. Immár nem is csak a besúgók érdekesek, hanem a besúgók szeretői, bűnbánó gyermekei. Egymással versenyeznek: ki volt a jelentősebb ügynök, mert kelendőbb annak az ára, akinek a demokráciában sikerült nagyobb tisztséget kiharcolnia magának. Egy közönséges parlamenti képviselő nem számít többé, de ha miniszter vagy pártvezér, akkor van még esélye a világhírnévre. "Azt javaslom tehát, fektessük a könyvet egy pár évre, hátha újra felkél a maffia szerencsecsillaga. A szerencse ugyanis forgandó. Talán visszatér a maffia aranykora", vigasztalta a kiábrándult szerzőpárost.

Grenic borzongva fürkészte a gép alatt tátongó mélységet, Dantéról akart beszélni, a pokolról, a besúgásról, a szenvedésről. De nem volt hozzá bátorsága. Először döbbent rá, hogy milyen nagy a halhatatlanság ára. S mekkora áldozatokkal jár! A hideg szaladt végig a hátán, amikor a munkaadója fogadalmát hallotta: "Nem engedem, hogy ezek a pipogyák fölém kerekedjenek! Nem lehetnek különbek tőlem. Hadat üzenek nekik! Az álnok kommunistáknak, akik elhappolják előlem a halhatatlanságot. Eltörlöm őket a föld felszínéről!"

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.