Hoffmann Rózsa megígérte, hogy lazítja vagy visszavonja a közoktatási törvénynek azt a 2006-os passzusát (11. §), mely szerint "A tanuló joga különösen, hogy a középiskolában - jogszabályban meghatározottak szerint - az angol nyelv elsajátításához felkészülési lehetőséget kapjon". Hoffmann szerint az iskolának adott esetben felül kell bírálnia a szülők azon vágyát, hogy gyermekük angolul tanuljon az iskolában, különösen, mert mifelénk, "Kelet-Európa közepén" "vétek és bűn" lenne az egyoldalú angol nyelvi orientáció.
A Magyar Bálint vezette liberális oktatási minisztérium mindig is nagy súlyt helyezett a közoktatáson belül az angoltanításra: 2006 nyarán, amikor az egészségügyi tárcáért az SZDSZ beáldozta az oktatásit, a koalíciós tárgyalásokon az angoltanítást még általánossá akarta tenni a közoktatásban. Ez végül - az MSZP fontolva haladó oktatáspolitikusainak ellenállásán megtörve - a kormányprogram következő passzusává szelídült: "2010-re megteremtjük annak lehetőségét, hogy minden tanuló minden középiskolában alanyi jogon tanulhasson angolul, amely [sic] a világérintkezés alapvető nyelvi eszközévé vált." Ennek megfelelően változtatták meg a közoktatási törvényt és az alacsonyabb rendű jogszabályokat is.
| ||
A szocialista oktatási tárca nem tekintette sajátjának a javaslatot - legalábbis nem találtam nyomát, hogy a bőven permetező európai strukturális források felhasználásával, tovább- vagy átképzéssel, célzott támogatásokkal, részletszabályokkal felkészítette, segítette volna azokat az iskolákat, ahol a várható nagyobb kereslet kielégítéséhez nem lett volna elég angoltanár.
Tegyünk itt egy fontos kitérőt. A nyelvtanítás egyszerre az iskola által ingyen nyújtott szolgáltatás és fizetős tanfolyamokat, pénzért kínált oktatást jelentő versenypiac. E piacon a jó tanár, elsősorban a jó angoltanár jobban kereshet, mint egy középiskolában. Durván fogalmazva: ugyanannyi pénzért valószínűleg sokkal rosszabb angoltanárt kap az igazgató, mint francia- vagy orosztanárt. Szögezzük le azt is: ma és a közeljövőben az angol marad az első számú világnyelv, Európa lingua francája, napjaink latinja, az internet, a tudomány, a popkultúra nyelve. A franciák elkeseredett utóvédharcai dacára elsősorban ezen irányítják Európát, benne minket is. A francia lehet igen poétikus nyelv vagy hasznos Afrikában, ahogy a spanyol Dél-Amerikában. Lehet, hogy Kína feljövőben van. A latin kultúránk gyökere, a német múltunk és leggazdagabb szomszédunk nyelve, az oroszt meg egy óriási birodalomban beszélik. De aki jót akar a gyerekének, annak ma Magyarországon elsősorban azt kell akarnia, hogy angolul tanuljon meg, és punktum.
Ha a franko- vagy russzofil olvasónak és Hoffmann Rózsának ez mégsem nyilvánvaló, érdemes körbenéznie: vajon mit tanulnak a szomszédaink? Ha mind ugyanarra jutottak, és másra, mint mi, akkor, mint a viccben a sofőr, elgondolkodhatunk azon, ki is megy a menetiránnyal szembe. De azért is, mert ha nem az internetre, Brüsszelbe, Londonba megyünk fel, hanem a Dunán, az Ipolyon, a Tiszán, a Dráván kelünk át, akkor velük, a szomszédainkkal kell valahogy szót értenünk.
Nos, az Eurostat szerint 2007-ben a cseh középiskolások 100 százaléka, a szlovákok 97,9, az osztrákok 96,9, a horvátok 98,3, a románok 95,9 százaléka tanult angolul. Szomszédaink oktatásirányítói talán nem tudják, hol élnek? Hibáznak? Vétkeznek? Bűnöznek talán? Nálunk ugyanez a szám 76,4 volt.
Nos, 2010 eljött - de hol van már az SZDSZ? És nincs már Hiller István oktatási tárcája sem. Ahogy pénz sincs további angoltanárokra - és dehogy vállalja fel az új minisztérium a fölöslegessé váló francia-, latin- vagy orosztanárok elbocsátásának ódiumát!
Ez a történet pontosan illusztrálja a magyar oktatási rendszer - és nem csak Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata rezsimje - kulcsproblémáját: e rendszer párját ritkító igazságtalanságát. Ez a rendszer annak a családnak, amelyik városon, jól tájékozottan, a szükséges hátteret megadva terelgeti gyermekének csónakját a szelektív és a különbségeket rosszul kezelő intézményrendszer, a négy-, hat-, nyolcosztályos középiskolák, a felvételik zúgóin át a jól fizető állás öblébe, európai szintű szolgáltatásokat nyújt - gyakorlatilag ingyen. Annak a gyerekét viszont, aki nem ismeri ki magát ezen útvesztőkben, aki maga sose járt ki sok iskolát, aki kicsit is másra szocializálta a kicsit, mint ami kompatibilis a máig alapvetően poroszos tanintézeteinkkel, ez a rendszer egy perc alatt odakeni az elhelyezkedésre esélyt se adó, elavult szakmákra képző szakmunkásképzők szikláira. Horn Dániel oktatáskutató számításai szerint Magyarországon annak, akinek a szülei egyetemet végeztek, több mint tizenhatszor akkora az esélye, hogy maga is egyetemi diplomát szerezzen, mint akinek a szülei csak általános iskolába jártak. Ez az arány Szlovákiában 7,6, Ausztriában 2,9, Finnországban 1,1.
Amikor Hoffmann Rózsa a "mi vidékünkről", és "egyoldalú angol nyelvi orientációról" beszél, akkor nagyon is van füle-farka annak, amit mond. Hisz az államtitkár asszonynak a maga elitista világában igaza van: hogy is lehetne kulturális örökségünket a maga teljességében felszívni egy kis latin nélkül, megérteni helyünket Közép-Európában a német, Adyt és Kosztolányit világirodalmi összefüggésekbe helyezni a francia nélkül? És mennyivel elegánsabb Grazban, Bécsben jó németséggel, mint döcögő angolsággal megértetni magunkat! Az ideál, az - angol mellett - németül, franciául, latinul is megtanuló nebuló ideálja vonzó: én is ezt akarnám a gyermekemnek. Akkor hát miért baj, ha a gyerek az iskolában németül vagy franciául tanul, és az angolban később vagy magánúton válik jártassá? (Mert persze angolul tudni kell!)
Egyáltalán nem baj - addig, amíg kizárólag a közoktatás nyerteseire, az elit és a felső középosztály gyermekeire gondolunk. Azokra, akik úgyis megtanulják magánórán az angolt, jobban, mint a szabott bérért gyenge angoltanárokat alkalmazó középiskolában. Hoffmann Rózsának és nyolcosztályos gimnáziumban latintanár közoktatási helyettes államtitkárának viszont valószínűleg eszébe sem jutnak azok a középiskolába bekerült szegény gyerekek, akiknek az egyedüli esélyt egy idegen nyelv elsajátítására a közoktatás adja. Akiknek a szülei nem csapnak az asztalra, amikor értesítik őket, hogy gyermeküket nem sikerült az angolcsoportba besorolni, de remek nyelvtanártól tanulhatnak latinul vagy oroszul. Akik szüleinek egyáltalán nem telik magánórára, és az iskolától várják, hogy megtanítsa mindazt, ami a boldoguláshoz kell. Akiknek egyszer, a nem is olyan távoli jövőben talán a szó szoros értelmében az életük fog az angolon múlni. Azon, hogy amikor megszűnik az az iparág és az a szakma, amire úgy-ahogy kiképezték őket, az interneten megtalálják-e azt az ötletet, tudást, kapcsolatot, vállalkozási lehetőséget, azt a másik szakmát, aminek a segítségével talpra állhatnak. És ez csak angolul fog menni, ha valahogy - latinul aligha.
Ha egy kicsiny közép-európai kormányzat kényelmességből, néhány franciatanár iránt érzett szolidaritásból vagy reflektálatlan elitizmusból nem teszi ha nem is kötelezővé, de legalább lehetővé mindenkinek az angol megtanulását a közoktatásban, azzal a középiskoláig eljutó szegényekkel szúr ki. Nem először és nem utoljára.
Quod erat demonstrandum.
