Szerb Antalnak Radektől, proletárirodalomtól és szocialista realizmustól teljességgel függetlenül nem fűlött a foga az Ulysseshez. A (teljes joggal) szeretve tisztelt esszéista nem sokkal Joyce halála után iktatta be híres-hírhedt elparentáló mondatait A világirodalom történetébe (1941): "Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész."
Hogy Szerb Antalt olvasmányélménye győzte meg az Ulysses blöffvoltáról, igen kétséges. Mindenesetre avval, amit a Hétköznapok és csodákban írt az Ulyssesről, elbukott az ún. Dedalus-teszt vizsgáján. Ennek lényege: a könyvnek két egyenrangú főszereplője van, Leopold Bloom hirdetési ügynök mellett Stephen Dedalus esztéta- és írópalánta a másik, s mivel a könyv első három fejezete Dedalusról szól (Bloomról említés sem esik a negyedik fejezetig), annak, aki elolvasta a könyvet, Bloom mellett Dedalusról is tudnia kell. Mint ahogy arra is rá kell ébrednie előbb-utóbb, hogy Bloomról nem lehet Dedalus nélkül beszélni, s Dedalusról sem Bloom nélkül: a könyv kettőjük könyve, az ő nagyon is konkrét találkozásukról és gazdag jelképiségű tükörviszonyukról szól, mely az Énnek és a Másiknak a viszonya, mégpedig két irányban, oda is, vissza is. Aki tehát Bloomról értekezik, és nem tud Dedalusról, vagy nem az elején kezdte olvasni a könyvet, vagy el se kezdte olvasni.
Nos, Szerb úgy ír oldalakon át a regényről, hogy Dedalust meg sem említi. Úgy tudja, hogy az Ulysses kizárólag Bloomról, mégpedig Bloom tudatáról szól, s erről a tudatról eléggé lekezelően nyilatkozik - egyébként radeki trágyadomb-asszociációk mentén: "A hős, akinek a tudatát látjuk hétszáz oldalon kiteregetve, valószínűleg fogyatékos értelmű - másképp nem valószínű, hogy egész nap, hétszáz oldalon keresztül semmi intelligens dolog ne jusson eszébe. Bloomnak, a regény hősének, több mint hősének, a regény egyetlen tárgyának a gondolkodása túlnyomóan a táplálkozás és az anyagcsere körül mozog. Akármilyen csekély véleménye is van az olvasónak önmagáról, mégsem tudja elhinni, hogy ez az emberre vonatkozó igazság. Nem hiheti, hogy minden ember többé-kevésbé olyan, mint Bloom. Nem lett volna mégis célirányosabb egy félig-meddig épeszű ember tudatával foglalkozni, ha már ennyit fáradozott az író - kérdi az olvasó."
1936-ban jelentek meg nyomtatásban ezek a sorok. Hetvenhét éven át nem akadt senki, aki jelezte volna, hogy ez a leírás nemhogy fedésbe, de még csak érintkezésbe sem hozható avval, amit akár egy igen közepes kompetenciájú és felszínes szövegértésű olvasó "hazavisz" a regényből. Szerb Antal sok mindent hallott-olvasott Joyce regényéről, s ennek alapján - miután "ellensznobizmusból" elhatározta, hogy utálni fogja az Ulyssest - célzatos karikatúrát rajzolt róla. Olvasni viszont nem olvasta. Vagy ha igen, egy másik Ulysses című könyvet olvasott.
Alighanem Lukács György, a másik nehézsúlyú magyar Joyce-nem-olvasó is ilyen előzetes elfogultságból kerülte a közvetlen találkozást a regénnyel. Amit tudott a regényről, abból egyébként az ő képzeletét is az Ulysses trágyadomb-kipárolgása ihlette meg, legalábbis a Magyar Írók I. Kongresszusán (1951) elmondott beszédének a tanúsága szerint: "A hanyatló kapitalizmus... az ösztönök uralmát hirdette a tudat felett. A dekadens irodalom azt mutatta, hogy kizárólag az ösztön mozgatja az embert, hogy az ösztön az ember igazi lényege, ez teremti meg igazi személyiségét. Ha tehát ez az irodalom az embert a maga felfogása szerint akarta ábrázolni, akkor a semmitől sem gátolt, ösztönös folyamatokat helyezte ábrázolásának a középpontjába. Iskolapéldája ennek az, amikor Joyce Ulysses című regényében 80-100 oldalon leírta, hogy egy Bloom nevű kispolgárnak ösztönösen, gátlás nélkül mi minden jár az eszében, amikor a W. C.-n ül. Ezt a jelenetet a hanyatló kapitalizmus irodalmában szinte jelképnek lehet tekinteni."
80-100 oldalon? Ha Lukács olvasta volna az Ulyssest, tudta volna, hogy az inkriminált székelésjelenet ennél jóval rövidebb (a Kappanyos-team új magyar Ulysses-szövegének 679 oldalas terjedelméből mindössze egyetlen oldal). De jó - vagy talán kár? -, hogy nem olvasta, hiszen Bloom nem csupán székel és vizel a regényben, hanem maszturbál is, mégpedig két ízben. Defekáció és maszturbáció, az anális és genitális ösztönök uralma: a kettő együtt lehetett volna az igazi jelképe a hanyatló kapitalizmus dekadens irodalmának, már persze ha Lukács elolvassa a regényt, és kibontja belőle ezt a komplex szimbólumot.
A lukácsi gondolatban van azért valami bizarran gondolatébresztő. A WC-n ülésnek tényleg lehet valami köze az ösztönös és gátlás nélküli tudatműködéshez: szarás közben a belek ellazulásával összhangban nyilván a tudatosság is ellazul. A szarás mint "semmitől sem gátolt, ösztönös folyamat" így a gátlás nélküli tudatműködésnek a metaforája lenne? Narratológiailag pedig a "szabad tudatáram"-elbeszéléstechnika, a stream of consciousness elbeszéléstechnika netalán nem más, mint agyszófosás? Érdemes töprengeni rajta.
Karl Radek, Szerb Antal, Lukács György - három nagy Ulysses-el-nem-olvasóval találkozhattunk személyükben. Különös, mennyire sok minden közös fedezhető fel bennük, s éppen joyce-i összefüggésben. Voltaképp honfitársak voltak: mindhárman Ausztria-Magyarországon születtek, Radek Lembergben, Lukács és Szerb Budapesten (annak az államalakulatnak a polgáraiként, amelynek Trieszt nevű kikötővárosában James Joyce életének a legfontosabb évtizedét töltötte el). Felekezeti hátterük és nemzeti-etnikai identitástörténetük is erős párhuzamokat mutat. Hitehagyott, asszimilálódott zsidók voltak mindhárman, a tradicionális életkeret számukra emlék volt csupán, amelyről a családi emlékezet fújta le olykor a port - ebben mindhárman Leopold Bloomra hasonlítottak. Azonkívül mindhárman esztéták voltak, és a maguk külön-külön módján forradalmárok is, a századforduló művészetvallásának és apokaliptikus megváltásreményeinek a neveltjei - ebben meg Stephen Dedalusra emlékeztetnek.
Ha olvasni nem is olvasták, mindhárman tartalmazták az Ulyssest.
