Ami a szakzsargont illeti, nem vitás, hogy az egy mesterember, orvos vagy ügyvéd számára nélkülözhetetlen dolog, mert meggyorsítja és egyértelművé teszi a szakmai társalgást. A közérthető nyelvért harcba szálló puristák mégis úgy vélik, hogy bármit ki lehet fejezni "egyszerű nyelven", a zsargon tehát csak arra jó, hogy talányossá tegye a világosat, és használóit bennfentesként, fontos személyként azonosítsa. Ebből annyi talán igaz, hogy a szakzsargon mindig túlnő azon a szükségleten, amely életre hívta. Feltételezem például, hogy az angol jogi zsargonban használt I give, devise, and bequeath (adom, szánom és hagyományozom) formula nélkül is egész formás kis végrendeleteket lehetne írni.
A zsargonoknak van "titkosító", konspiratív funkciójuk is. Az orvos használhatja például a kívülálló kizárásának céljából a szacer `epilepszia' (< latin morbus sacer`szent betegség') és a tucer `agydaganat' (< tumor cerebri) szavakat. Az argónak, vagyis a bűnözői zsargonnak, illetve a titkos társaságok zsargonjának pedig vélhetően éppen a konspiráció a lényege. Németországban már a 13. században létezett a tolvajok, koldusok és más, a társadalom peremére szorult, sokszor vándorló csoportok nyelve: a Rotwelsch. Az 1510-es Liber vagatorum (`A csavargók könyve') jegyzéket közöl ebből a szókincsből (Luther előszavával 1529-ben a könyvet újra kiadták). Ma a Rotwelsch szó helyett inkább az egyes helyi változatok nevét használják, például a Jenisch megnevezést. Már a régi rotwelschben is sok jiddises héber és romani (cigány) eredetű elem volt, és némelyikük átment a német beszélt nyelvbe, pl. Gan(n)eff (~ Ganove) `tolvaj' (jiddisganef, héber ganav), Tinnef `szar, szemét, hülyeség' (héber tinuf `szemét'), illetve a romaniból Zaster `pénz' (romani sastri `vas'), Kaschemme `lebuj, kocsma' (romani kirchima), (das) Mensch `picsa' (romani minch). A francia argó (argot) korai adatai például a Coquillards (`Kagylósok') nevű rablóbanda dijoni perének anyagából is ismertek (1455), ezt a nyelvet, a jobelint olykor Francois Villon is használta. A 16. században jelennek meg az angol tolvajnyelv, a cant első szójegyzékei, de talán minden európai nyelvben van klasszikus argó, vö. például az olasz lingua furbesca, a spanyol germania, az orosz blatnój jazük.
A bűnözői és vallási titkos társaságok zsargonjai közül szinte önálló nyelvnek lehet tekinteni a ramasi nevű, a 19. század közepén kihalasztott indiai argót. A ramasit szertartási nyelvként és egymás felismerésére használták a gyanútlan utazókat kis sárga kendővel egyenest a paradicsomba juttató "fojtogató thágok", vagyis Kálit, a halál istennőjét tisztelő szekta tagjai (ebből: angol thug `bandita'). A fő forrást erről a nyelvről W. Sleeman publikálta Ramaseeana címmel 1836-ban: ő számolta fel ugyanis a szektát - kötelezően választhatóvá téve az akasztás előtti nyelvi adatszolgáltatást. A ramasi szavai jó száz évvel a szekta tagjainak kivégzése után újra feltűntek az indiai argókban és a szlengben (nem világos, hogyan). Hasonló jelenség, hogy a talán legismertebb kínai titkos társaság, a Triád (Sanhe Hui) rituális argójából is szavak és kifejezések százai áramoltak át a kantoni és egyéb kínai nyelvváltozatokba. Ennek az oka nyilván az, hogy az alapvetően konspiratív zsargonok formálódását sem csak a titkosság igénye motiválja, hiszen például a Triád argójából ered a mai hongkongi szlengben az utcán csavargó kamaszlányokra utaló új kifejezés (lóuh naih műi `öreg sáros hugica'): ez a megnevezés nyilván egy titkos kód nem titkos elemeként született. Még a legzártabb csoportok argója is valamelyest nyitott, és a titkos kódok is tartalmaznak játékos elemeket, amelyek aztán átalakulnak szlenggé. Ez az átszivárgás jelensége (az angol crossoverkifejezést fordítom így), amelynek mértéke néha megdöbbentő lehet. Bhakti P. Mallik indiai nyelvész a The Language of the Underworld in West Bengal c. művében például 21 `bomba', 41 `zsaru' és 24 `csaj' jelentésű szót közöl. Nem meglepő tehát, hogy a francia argot szó három egymással összefüggő, de eltérő fogalmat jelöl: tolvajnyelv, zsargon és szleng.
A magyar szóhasználatban ma - az argó túlságosan tág használata helyett - inkább az a jellemző probléma, hogy bizonyos zsargonokat "szleng"-nek neveznek, például "narkósszleng"-nek hívják a csíkozik `porított kokaint üveglapról felszippant' vagy az aranylövés `kábítószer-túladagolás' zsargont. Azt, hogy a szleng és a zsargon nem ugyanaz, már abból is láthatjuk, hogy azonos nyelvi formák jelentése eltér bennük, például a parázik a szlengben `fél vmitől' értelemben használatos, de narkós szakzsargonként `szorong' (az "anyag" hiányában) a jelentése. A szleng a magyarban viszonylag új kifejezésnek számít, általában valami olyasmit szoktunk "szleng"-nek nevezni, ami játékos, humoros módon helyettesít egy maradéktalanul elfogadott, elsődleges kifejezést, például ellopott/elsikkasztott >lenyúlt valamit, kellemetlen/nehéz > húzós, tetszik > bejön neki stb. Mivel a laza társalgási nyelvben is gyakori az ilyen helyettesítés, csak a humor és szellemesség alapján lehet a "szleng"-et elválasztani (ha egyáltalán el lehet választani) attól a fajta társalgási nyelvtől, amit "kollokviális"-nak szokás nevezni. Például az Alsó hangon is lesz vagy egy százas `minimum százezerbe kerül' mondatot lehet "kollokviális"-nak vagy "szleng"-nek is nevezni. A primer köznyelvi változat helyettesítésének lényege mindenképpen a játék. A játék az élő nyelv alapvető sajátossága, amelyről a nyelvtudomány mintegy ezer éve igen bölcsen hallgat, noha a játék és csak a játék az, ami teljessé teszi az embert, ahogy ezt Friedrich Schiller megfogalmazta Az ember esztétikai neveléséről c. művében ("was ihn vollständig macht", 15. levél).
Minden zsargonok királynője a totalitariánus zsargon. Az önkényuralmi rezsimek ugyanis a politika színterein túlterjedő nyelvet alakítanak ki: nyelvileg asszimilálják az élet minden területét. A náci Németország nyelvének számos szótári és egyéb feldolgozása van (Victor Klemperer egy rövid munkája magyarul is olvasható), de az NDK zsargonjával, az orosz nyelv szovjetizmusaival is többtucatnyi könyv foglalkozik (magyar nyelven főleg Tóth Szergej szellemes tanulmányait ajánlom az olvasók figyelmébe). A nyelv totális jellege tehát azt jelenti, hogy a politikai kliséken túl (vö. a kölcsönös nézetazonosság jegyében, testvéri segítségnyújtás, eszmecsere, a szocialista építőmunka frontján stb.) a tudományos, sőt a hétköznapi nyelv is gyökeresen átalakul, a közbeszéd és a szövegek értelmezése pedig már nem is annyira a szavak közti kapcsolatokon múlik, hanem egy bizonyos mitológiának az ismeretén. Minden kérdésre kész válasz van, minden élethelyzetben frappáns klisék, előre gyártott nyelvi elemek vethetők be. A kutatók eddig főleg arra koncentráltak, amit Robert J. Lifton a kínai totális zsargonról írott, 1961-ben megjelent könyve (Thought Reform...) nyomán minden problémát rövidre záró "gondolatkioltó klisé"-nek (thought-terminating cliché) nevezett, de legalább ennyire érdekes egy-egy korszak hétköznapi nyelvét behálózó (korfestő) mitologikus nyelv is, amely csak hitben jár, nem penig látásban - ha szabad nekünk e helyütt Pál apostol e szép fordulatát ily profán célra eloroznunk.
