Sajó László: Öt és feles

Viszonylatok

37-es villamos, Blaha Lujza tér–Új köztemető (Kozma utca)

Egotrip

K. Dezső megírta a budapesti pályaudvarokat Budafok-Hárostól Kőbánya-Hizlaldáig, most BKV-kra száll. Ő, a bliccelő. Kaland az élet.

Villamosviszonylatok, szépen hangzik, a trocheusokkal. Mindig is szerette a villamosokat, a trocheusokat (és talán buszra is ül, trolira, HÉV-re – a Libegőn szédül).

Amikor villamosra várt a Népszínház utcában, meccsre menet, nem gondolta volna, hogy egyszer innen indul „haza”, a 37-essel. Vagy a 37A-val – ez a Sörgyárig megy. Egykor sűrűn járt erre, a Kiss József utcában lakott, albérletben. De hát megírta ezt is.

Induljunk. II. János Pál pápa tér, két táblára fér el a név a megállóban. Mindközönségesen Köztársaság tér – a tér megvan, metróállomással. Amikor a Baleseti Intézetbe ment, hogy levegyék bokájáról a gipszet, a metrót se hitte volna. 56, ásatás és lincselés, ki ne tudná. Teleki László tér, így senki se mondja, Teleki tér. Eldorádó, az, lepusztult egy hely volt. Erre lakott Mándy és K. Dezső válóperes ügyvédje – vagyis nem az övé, ő alperes volt, de intézte az ügyeket. És itt szállt le, amikor a temetőbe menet betért egy kocsmába. Volt idő a temetésig, és neki volt még ideje. Az egykori piac helyén fedett piac, nagyáruház, a kietlen „park” helyén bekerített játszótér, szobrok: a Lámpagyújtó, létrán mászik fel a kandeláberhez, kutyája is mászik utána; egy fa alatt barátságos Ószeres, és egy padon maga Teleki László üldögél, keresztbe vetett lábbal. Magdolna utca – itt mindig eszébe jut Baka István első kötetének (1975) címe: Magdolna-zápor. Pályakezdő könyv, aztán beindult a kitűnő költő. Ki olvas éjszaka verset? (Kalász Márton). És nappal? Ennek a megállónak sem ez volt a neve – talán Salgótarjáni utca? Erre is sokat járt – a 24-es villamos a Keletiből erre vitte első albérletébe a Mező Imre (Fiumei) úton a Hámán Kató (Haller) utcába. Most közös megállója van a 37-esnek és a 24-esnek – rájöttek, végre, nem kell átszálláskor gyalogolni a Salgótarjáni utcáról. (És nem is erre járt a 37-es, a piac előtt ment el s haladt tovább egyenesen, most balra kanyarodik.) Jobbra a Józsefvárosi pályaudvar, erről is írt már. Azóta, tudjuk, hányatott sorsú Sorsok Háza, vagy mi is most a neve? Hosszú agónia, írta Állomásról állomásra sorozatában e lapban Legát úr, az agónia folytatódik. Egy szép, hosszú (akár egy végeláthatatlan tehervonat) mondatot ide írok az állomás történetének végéről: „Az utolsó személyvonat 2005. december 10-én este 19:40-kor gördült ki a pályaudvarról Kunszentmiklós–Tas felé”. A következő megálló Salgótarjáni utca, temető, azelőtt MÁV X-es kapu. Jobbra MÁV-telep, balra temető, középen a villamos, K. Dezső otthon érzi magát, a vágy villamosa! És még csak most jönnek a futballpályák! A Fiumei úti temető (Nemzeti Sírkert, ahol, írt erről is, futópályát építenének, és, hallja, gasztronómiai sétákat szerveznek – a fene a gusztusukat! Jókai-bableves…), szóval az anno Kerepesi temető végében zsidótemető, düledező sírkövekkel. Egy kőfal választja el az MTK edzőpályájától; itt mászott át K. Dezső, mikor ifjúkorában, a blasz négyben átrúgta a labdát, kereste a sírok között – ezt nem felejti el. Míg él. Az edzőpálya után Asztalos Sándor út (előfordulása még: utca) – tudja-e valaki, ki a névadó? Nem komcsi, az biztos, akkor már Törökbecse utca (az is itt van) lenne a megálló. Nem tudtam, megnéztem – József Attila-díjas költő, zenekritikus és -esztéta, bizony. Hidegkuti Nándor Stadion, a szentély – K. Dezső örömére hiányzik az „Új” jelző, ámbár ezzel teljes a neve. Régen persze egyszerűen Hungária körút. Balra a Netovább kocsma, de most tovább, Kőbányai garázs, busz- és troligarázs az egykori nyomortelep helyén. Pongrácz úti lakótelep (másutt írják Pongrác útnak is – oka megvan a cz-nek, itt nem fejtem ki), itt szokott leszállni, most nem; át az aluljárón, kanyar, a villamos lassít, Őrház utca, mi gyorsítsunk, Halom utca, Kőbánya felső vasútállomás. Még egy állomás, tényleg Eldorádó! Az „övé” Kőbánya alsó, a restivel, de járt már itt is (és nem csak vonattal, által rajta). Élessarok, Sörgyár (a 37A végállomása), csalóka nevű megálló: mikor K. Dezső először jött a Sörgyár-pályára, itt szállt le, gyalogolhatott még három megállót, Jászberényi út / Maglódi út, Gitár u., Kocka utca, itt kell leszállni. A Sörgyár-pálya immár Merkapt Sportközpont, de egyike a város ritka füves pályáinak (már amire őket, öregeket ráengedik), és a büfé is a régi, kerthelyiséggel. Mindig szívesen jön ide, még akkor is, ha, világítás híján az őszi idény végén, novemberben valószínűtlenül korán, délután kettőkor vannak a meccsek. Több idő jut a büfére. De most nincs meccs, tovább, Kada utca / Maglódi út, Bajcsy-Zsilinszky Kórház (itt még szerencsére nem kellett leszállnia), Venyige utca, Sírkert út, közeledünk…

Új köztemető. Más néven Rákoskeresztúri temető – mely Kőbányán van. (Szerencsétlen föltámadottak, majd néznek, hol vannak. Aztán elindulnak, miként percenként a 37-es…) Volt itt, túl sokat. Először akkor, amikor kapusunkat temettük, jó rég volt. Egyszer „rossz” ravatalozó elé állt (van jó ravatalozó?!), gyanús volt, hogy nem ismer senkit. Odébb sétált, nagyüzem – és meglátta a nevet egy kereszten. Máskor meg nem hallotta a beszédet (csak beszédfoszlányok, de a többit kitalálta) a repülőgépek zajától, légifolyosó. Vagy ez a Rákospalotai temetőben volt? Az is köztemető. Igen, ott. Is?

Leszáll, van itt egy büfé, ez volt az úti cél, ide jött, végre nem a temetőbe. Unicum-sör kint a pultnál, hátul kerthelyiség, nem ül le, bár februári tavasz.

Megy még egy megállót – sétálhatna, de ha már (itt a) viszonylat, Új köztemető (Kozma utca). Ennek a temetőnek hol a vége?! Itt nincs büfé, börtön van. Eszébe jut, hogy egy év végi bankettet börtönben (!) tartott a csapat, merthogy egyikük valami főnök (nem is foglár) volt ott. K. Dezső egy csupasz, fehér falú teremre emlékszik; volt persze kaja, pia, de a hangulat… Siralomház, poénkodott a már akkor is oly szellemes K. Dezső. Mintha a fal mégse lett volna csupasz, volt ott egy Lenin-kép? Olyan régen nem lehetett, vizionál, időutazás, villamossal. Az biztos, bankett ilyen hamar még nem ért véget, szöktünk, a börtönből haza. Akkor, ez is valószínű, elvitte K. Dezsőt egy csapattársa, most villamossal vissza.

Új köztemető, Sírkert út, Venyige utca… Őrház utca, Pongrácz úti lakótelep, leszáll. A villamos tovább, balra elhúz Cegléd, szemben a töltésen a Keleti felé egy vonat, fönt egy felszálló repülőgép fényei.

Mikor a villamos a Blahára ér, K. Dezső már lefekvéshez készül. Újabb élményekkel gazdagon, elégedetten tér nyugovóra. Állomások, futballpályák, temetők – minden megvolt. Mi kell még?

És ellenőr se jött.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.