„Akkor is, ha nincs köze a szexhez, a nem az nem.
Akkor is, ha visszautasítottak, vagy ha a másikat nem utasítják vissza, a nem az nem.
Akkor is, ha leszbikus, biszexuális, meleg, transznemű, a nem az nem.
Akkor is, ha beszél a szexről, a nem az nem.
Akkor is, ha nem beszél a szexről, a nem az nem.
Akkor is, ha sok szeretője van, de akkor is, ha kevés, a nem az nem.
Akkor is, ha van gyereke, akkor is, ha nincs gyereke, a nem az nem.
Akkor is, ha férjnél van, vagy ha nincs férjnél, akkor is, ha magabiztos, ha kiáll a jogaiért, a nem az nem.”
|
Sokszor elmondták, hogy – talán, végre – mindenki megértse: a NEM az NEM. Harmadik alkalommal rendezték meg vasárnap délután Budapesten a SlutWalk eseményt. A simán csak „Ribisétának” becézett demonstráció e békés formáját ezúttal azért szervezték, hogy felhívják a figyelmet azon általános közvélekedés tarthatatlanságára, mely szerint az áldozat felelős az őt ért szexuális erőszakért. Ráadásul e létező társadalmi véleményre államilag finanszírozott, „oktatási videónak” titulált, rendkívül káros videokampány is épül a rendőrség – pontosabban a Baranya megyei rendőrség – közbenjárásával.
Miközben világszerte november 25-én megkezdődött a 16 akciónap nevű kezdeményezés – amely során 1991 óta világszerte november 25. (Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen) és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között civil szervezetek és magánszemélyek hívják föl a nyilvánosság figyelmét a nők elleni erőszakra, fejezik ki szolidaritásukat az áldozatokkal, és próbálnak nyomást gyakorolni a politikusokra az ügyben –, Magyarországon durva áldozathibáztatás vette kezdetét.
|
A vasárnap a Deák térről négy órakor indult SlutWalkon körülbelül négyszázan lehettek. Fiatalok és idősek, nők és férfiak, transzparenseken, kitűzőkön demonstrálták a rendezvény üzenetét. A „Ribiséta” célja az is, hogy a vonulás során a résztvevők minél figyelemfelkeltőbb, kihívónak vélt öltözékben sétáljanak a városban; az esemény azonban ma kevésbé bizonyult látványosnak a hideg, esős időjárás miatt. A rendőrségi „Selfie klip” néven futó videók súlyosan problematikusnak vélt része a „Tehetsz róla, tehetsz ellene” szlogen a szervezők és a jelen lévő szolidan tüntetők szerint is azt sugallja, hogy a szexuális erőszak okai, okozói és mozgatórugói maguk a nők, így az erőszak elleni leghathatósabb fellépés a női viselkedésminták megváltoztatása. Magyarán a rendőrség videója szerint ha például egy nő nem húz miniszoknyát, ha nem iszik annyit, ha nem viselkedik kihívóan, nem lesz semmi baj, míg fordított esetben előfordulhat, hogy megerőszakolják – amiért viszont ő a felelős.
|
A sétán a résztvevők arra is felhívták a figyelmet, hogy a kormány a 2015-ös költségvetésben a számos luxuskiadás mellett nem tért ki a nők elleni erőszak áldozatainak valós védelmére, például hogy csak egyvalamit említsünk, a menedékházak férőhelyeinek növelésére. Sőt az illetékes parlamenti bizottság elvetette a szexuális erőszak áldozatainak védelmét és a szexista gyűlöletbeszéd tilalmát célzó médiatörvény-módosítási javaslatot is. Bár a választások előtt hosszas halogatás után igen gyorsan aláírta a Fidesz-kormány az isztambuli egyezményt, annak ratifikálását láthatóan nem sieti el.
Hosszas nyomásgyakorlás és érthetetlen időhúzás után Magyarország március 14-én csatlakozott az Európai Bizottság 2011-es isztambuli egyezményéhez, amely a nők és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést célozza, és amelyhez Magyarország előtt az Európa Tanács (ET) 47 tagállama közül 32 ország csatlakozott, közülük nyolc már ratifikálta is. A hazai női jogi szervezetek még tavasszal reményüket fejezték ki, hogy az Országgyűlés minden további késlekedés és fenntartások nélkül haladéktalanul ratifikálja, és ezzel a magyar belső jog részévé teszi az egyezményt. „Ez már csak azért is sürgető, mert az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által publikált reprezentatív kutatás szerint Magyarországon a 15 éven felüli nők 28%-a, azaz közel 1 millió 300 ezer nő válik élete során a nők elleni fizikai és/vagy szexuális erőszak valamely formájának áldozatává. A kutatás feltárta azt is, hogy a magyar nők 6 százaléka, mintegy 270 ezer nő él jelenleg olyan párkapcsolatban, amelyben partnere fizikai és/vagy szexuális erőszakot követ el vele szemben” – írta közleményében az egyezmény aláírásakor a NANE és a Patent Egyesület, valamint a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség. Az egyezmény hatálybalépésének feltétele az volt, hogy legalább 10 aláíró országnak, köztük az ET legalább nyolc tagállamának ratifikálnia kell a dokumentumot. Augusztus 1-jéig összesen 36 ország írta alá, közülük pedig 14 már megtette ezt. A nemzetközi szerződéshez nemcsak az ET tagországai, hanem a világ bármely állama csatlakozhat. A dokumentum meghatározza, hogy milyen konkrét jogi rendelkezéseket kell hozni, amelyek a nők elleni erőszak megakadályozását, felszámolását szolgálják a szexuális zaklatástól kezdve a családon belüli erőszakon át egészen a kényszerházasságokig és a női nemi szervek megcsonkításáig. Az egyezmény passzusainak betartását, megvalósítását nemzetközi szakértői csoport ellenőrzi. Ehhez persze források kellenek, a költségvetésből 8 milliárd forint elkülönítését igényelné. |
A SlutWalk szervezői azt is követelték, hogy a rendőrség vonja vissza áldozathibáztató anyagait, valamint szakszerűen és hatékonyan tájékoztassa az állampolgárokat, védje az áldozatokat és üldözze az elkövetőket, és az Országgyűlés végre emelje be a hazai joggyakorlatba az isztambuli egyezménybe foglaltakat.
|
Miközben a „Ribiséta” vonulói már-már csendesen haladtak a Balcsy-Zsilinszky úton, az Arany János és az Akadémia utcán keresztül a Kossuth térre, majd a Belügyminisztérium elé, egy-egy szervező és aktivista magához ragadva a hangosbeszélőt hívta fel a közfigyelmet a szexuális erőszak, az áldozathibáztatás és az elkövetők mentegetése ellen. Mert akkor is, ha mély a dekoltázs, akkor is, ha rövid a szoknya, akkor is, ha sötét van, és senki sem látja – azaz a nem az mindig nem.