Mennyibe kerül szemüvegesnek lenni?

Ameddig ellátunk

Élet + Mód

Az idén már akkor is megdöbbentő összeget fogunk fizetni egy-egy szemüvegért, ha nem trendi darabot választunk. Az állam gyakorlatilag kiszállt a területről, a piac jelentős része egyetlen multi kezében van.

Balázs tavaly év végén, laza tíz évvel az előző keret és lencse megcsináltatása után elment egy optikushoz. A szeme ugyanis sokat romlott: addig 2,5 dioptriás lencsékkel élt, de immár 5-ös dioptriára van szüksége, ráadásul mivel távolra is homályosan lát, multifokális lencsére kell átállnia. A negyvenes évei elején járó férfi nem hanyagságból halogatta a szemvizsgálatot: az, hogy egy gyermektelen, tíz éve minimálbéren dolgozó ember az egyébként ajánlott két-három évente új szemüveget csináltasson, manapság úri passzió. A szemvizsgálat bár ingyenes az önkormányzati szakrendelőben, a keretet megvásárolni és a lencsét megcsináltatni optikusnál kell.

Balázsnak, aki minimálbérből, úgy havi 195 ezer forintból él, az új lencse és a szemüvegkeret 130 ezer forintjába került. Pedig az optikusnál meg is nyugtatták: „Azt mondták, hatalmas szerencse, hogy még a téli akciók idején érkeztem, mert amúgy 190 ezer forintba került volna” – mondta a férfi, aki ezek szerint örülhet annak, hogy nem egyhavi fizetésébe került az, hogy képes legyen leolvasni a házszámokat az utcán. Balázs nem válogatott, hiszen a 130 ezerből mindössze 25 ezer forint a keret (vagyis nem esztétikai szempont szerint választott). „Akció, ingyenvizsgálat, most aztán kurva jól jártam” – összegzett megszólalónk.

Nézz mélyen a szemembe!

Az 5 dioptriás szemüveg kifejezetten erős, nélküle semmiféle kisebb feliratot nem tud elolvasni az ilyen látásromlással küzdő ember, autót vezetni pedig rizikós. Nem véletlen, hogy 1,5-es dioptria környékén már állandó szemüveg- vagy kontaktlencse-viselést javasolnak a szakemberek. A KSH 2022-es adatai szerint a férfiak 41, a nők 58 százaléka használ szemüveget vagy kontaktlencsét. Ebben persze benne vannak a nem állandóan hordott, olvasásra vagy vezetésre használt szemüvegek is, de a lakosság 15 százaléka kisebb látási nehézségekről számolt be szemüveg vagy kontaktlencse viselése ellenére is, míg 2,5 százalék látása súlyosan korlátozott. Nem túlzás tehát kijelenteni, általános a probléma – ehhez képest meghökkentő, mennyit segít ebben az állami egészségügy: nagyjából semmit. 2010 óta csak a 6-os dioptriánál erősebb szemüvegekre és kontaktlencsékre vehető igénybe társadalombiztosítási támogatás. Hat dioptria még nem részleges látásvesztés, csak pont annyi, hogy szemüveg nélkül például rendszeresen fájjon a fejünk, kifáradjon a szemünk, és ne tudjuk kényelmesen elolvasni a friss Magyar Narancsot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.