Egyre több a nagyivó Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2021. december 28.

Élet + Mód

A diplomások között megduplázódott a számuk tíz év alatt.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a teljes népesség körében 2009-ben a lakosság 4,6 százaléka számított nagyivónak, 2019-re már a magyarok 5,2 százaléka fogyasztott alkoholt eltúlzott mértékben. Budapesten és Pest megyében a legmagasabb a nagyivók száma, legkevesebben pedig a Dél-Alföldön tartoznak az iménti kategóriába – derül ki a Népszava cikkéből. A KSH adataiból arra következtethetünk, hogy 2009 és 2019 között a diplomások között megduplázódott a nagyivók száma.

A legfeljebb nyolc általános végzettséggel rendelkezők között azonban nincsenek jelentős eltérések az alkoholfogyasztást illetően, ha az elmúlt évtizedet vizsgáljuk. Korábban 4,2 százalékuk számított nagyivónak, illetve 10,3 százalékuk tartotta magát mértékletes alkoholfogyasztónak, az utóbbi években 4,4 százalékuk nagyivónak, 10 százalékuk mértékletes alkoholfogyasztónak tekinthető. 

A napilap cikke nem említi, de

a WHO szerint az tekinthető nagyivónak, akinek az alkoholfogyasztása olyan mértéket ölt, hogy az már észlelhető testi és szellemi zavarral, egészségromlással, az interperszonális viszonyok károsodásával jár. 

Fontos megjegyezni, hogy mindez nem az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függ, hanem az általa kiváltott hatásokat érdemes figyelembe venni, ugyanis az egyes személyek alkoholtoleranciája eltérő.

Férfiaknál heti 21 egység, nőknél heti 14 egység alkoholos ital elfogyasztása tolerálható, legalább két alkoholmentes nap közbeiktatása mellett. Az iménti számadatok azonban csak nagy általánosságban értelmezhetők – írja a Webbeteg egy korábbi cikkében. (Egy egységnek számít egy pohár sör 〈425 ml világos vagy 285 ml barna sör〉, egy pohár bor 〈100 ml fehér- vagy 60 ml vörösbor〉 és 3 cl tömény alkoholos 〈égetett szeszes〉 ital.)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.