A nyár mondhatni szokásos menetrend szerint köszöntött be az Egyenlítőtől északra, és ahogy túlléptünk a nyári napfordulón (a csillagászati tavasz vége és ezzel a csillagászati nyár kezdete idén június 20-án késő este volt esedékes), egyre északabbra fordulnak elő hőségepizódok, s alighanem hónapokig vissza-vissza is térnek majd. A hírek először, még májusban az Indiát, Pakisztánt (főleg e két ország tágan értelmezett határ menti régióját) érintő rendkívüli hőségről szóltak: az utolsó 120 év legforróbb nyara a kánikula csúcspontján 53 fokos hőséget hozott Új-Delhibe, és azóta is legfeljebb annyit enyhült, hogy már inkább „csak” a 41–42 fok a jellemző. Ázsia legforróbb területe e pillanatban Irakban van: Bagdad és Bászra régiójából 50 fok feletti hőmérsékleteket jelentenek. A szomszédos Szaúd-Arábiában, Mekkában idén június 14-én kezdődött és június 19-én zárult a zarándoklat, a haddzs, amelyen idén 1,8 millió hívő vett részt. Közülük csaknem 1200 halálos áldozatot követelt a június középső harmadában Mekkában és környezetében (az utóbbi években nem is oly szokatlan módon) sokszor 50 fokot meghaladó hőség, amit az is fokoz, hogy a nagy tömegben minimális a légmozgás.
Ehhez képest szinte szóra sem érdemes, hogy az Egyesült Államok középnyugati és keleti területein, illetve Kanada délkeleti részén a nyár jelen szakaszában rendkívülinek számító hőségperiódust élnek át a keleti partvidék nagyvárosaiban 35 fok feletti, néha 40 fokot közelítő csúcshőmérsékletekkel. Mexikót már tavasszal is rendkívüli hőhullám sújtotta, nem mintha a június sokkal hűvösebb lenne, de ekkortájt legalább már megszokott a hőség.
Megérkezve Európába, a szaharai eredetű forróságot szállító hőhullám június középső harmadára érte el Görögországot (meg a viszonylag közeli török és olasz régiókat). A veszélyessé vált nyár eddig főleg a körülményekre teljesen felkészületlen, tájékozatlan turisták közül szedte áldozatait, akik jó ötletnek tartották, hogy túrázni induljanak 42–43 fokos hőségben – a sziklákkal borított felszínen ennél is nagyobb a nappali forróság. A görögországi hőségnek két magyar áldozata is van. Mindketten a tengerben lettek rosszul; haláluk pontos okát a múlt hétvégi híradások szerint ugyan még nem tudták, de köze lehet hozzá az extrém forróságnak.
Sok szakértő már a párizsi olimpia idejére várható hőséghelyzetet emlegeti.
Fő az egészség
Az egészségügyi és időjárási adatok statisztikai elemzése alapján erősen valószínűsíthető, hogy az emberi szervezet számára különleges megterheléssel járó kánikulai (nappal forró, de éjjel is igen meleg) periódusokban rendre előforduló többlethalálozás összefügg a hőséggel. Ehhez képest az egyes megvizsgált halálozási esetek ritkábban hozhatók közvetlen kapcsolatba magával a meleggel.
Az extrém meleg természetesen önmagában is súlyos állapotba hozhatja szervezetünket, ami akár halálhoz is vezet – ezt hősokknak, illetve hőgutának nevezzük.
A közvetlen halálokok esetenkénti meghatározása több szempontból is problémás, mert ilyenkor zömmel idős emberek, illetve részben krónikus betegek körében nő meg a halálozás. Amikor a környezet hőmérséklete átlépi az amúgy is jó magasan meghúzott hőmérsékleti küszöbértékeket, megnő a veszélye egy-egy élettani katasztrófának – mondjuk szívrohamnak, sztróknak, egy vagy több szerv károsodásának, esetleg leállásának. Ugyanakkor az is jellemző, hogy ez a kiugróan magas mortalitás rendre átmeneti jelenség:
alig néhány héttel a hőhullám kezdete után a halálozási adatok visszaesnek a szokásos értékekre.
A hőhullámok halálozási rátára gyakorolt hatását zömmel fejlett egészségüggyel rendelkező országokban kezdték vizsgálni, ahol a huzamos ideig fennálló tikkasztó nyári hőség korábban nem számított megszokottnak. Ilyenkor illik számításba venni azt is, hogy az európai mortalitási adatok szerint télen és kora tavasszal amúgy relevánsan többen halnak meg, mint a nyári hónapokban (ahogy Magyarországon is a március a „leghalálosabb” hónap). Úgy gondolnánk, hogy a hőségperiódusok jóval nagyobb többlethalálozással járnak a kevéssé jó egészségüggyel rendelkező országokban – itt a kánikula áldozatai közé általában csak azokat szokták besorolni, akik tényleg szó szerint kiszáradtak, hőguta, illetve hősokk végzett velük. Csakhogy az is igaz, hogy a már generációk óta évről évre extrém hőséggel sújtott régiók régóta szenvedik el eme kíméletlen természetes szelekciós hatású időszakokat, éppen ezért náluk nem 5–10 évente, hanem minden egyes forró periódusban (akár évente többször is) nőhet meg a halálozás, de nem feltétlenül oly mértékben, mint a fejlettebb, északabbra elhelyezkedő országokban.
Azokban az éghajlati-földrajzi zónákban, ahol a forró száraz meleg akár az év nagyobb részében (tehát nem csak a szigorúan vett nyáron) megszokottnak számít, a lakosság sokkal jobban hozzászokott a körülmények elviseléséhez. Ami nem azt jelenti, hogy jól bírják, de legalább megtanultak védekezni (öltözködéssel, árnyékolással, evési-ivási szokásokkal, a nappal utcán tartózkodás minimalizálásával). Ehhez jön még a fokozatosan középosztályosodó társadalmakkal bíró országokban az elektromos klímaberendezések terjedése (amelyek rengeteg, zömmel fosszilis eredetű energiát zabálnak fel, bár pont ezekben a napfényben fürdő országokban a nappali klimatizálási igény megtermelhető – lenne – napenergiával). Ráadásul nagyon is kérdéses, mennyire hatékonyak ezek a mérsékelt égövön bevált módszerek a korábbinál is nagyobb forróság kivédésére. A rosszul szigetelt, esetleg szerkezeti hibákkal küszködő épületeket ugyanis egy bizonyos hőmérsékleti határ átlépése nyomán klímaberendezéssel sem lehet elviselhető hőmérsékletűre hűteni. (Ennek alátámasztására nem csupán a szegényebb déli államokból, de mondjuk, az Egyesült Államok hátrányosabb helyzetű régióiból is találni példát – a Katrina által maradandóan megrongált New Orleans-i házak lakói például reménytelenül küszködnek, hogy ellensúlyozzák a sérült épületekbe beszökő hőség hatását.)
Kupola és fedő alatt
A hőhullámok gyakorta hasonló mechanizmusok szerint épülnek fel. Általában nagy területre kiterjedő, tartósan magas nyomású övezet, anticiklon jön létre, amelynek belsejében a felhőoszlató, leszálló légáramlások által uralt légkör valósággal csapdába ejti a meleget. Az így kialakuló, hőkupolának nevezett szituációkban a hőség éjszaka sem igazán enyhül, és csak ritkán (inkább regionális hatások által segítve) jönnek létre átmeneti lehűlést hozó nyári zivatarok. Emellett a tartós, száraz hőség kiszárítja a talaj felső rétegét is, ami továbbcsökkenti a helyi zivatarok kialakulásának esélyét. Főleg akkor, ha a hagyományosan fennálló természetes körülmények vagy éppen az elhibázott vízszabályozás és tájgazdálkodás miatt kialakult siralmas helyzetben (pl. az Alföldön) a növényzet sem tud kellő nedvességet megtartani. A korábban a sivatagi, félsivatagi vagy éppen a nyáron száraz szubtrópusi (azaz mediterrán) körülmények között megszokott (valójában ott is egyre hajmeresztőbb hőmérsékleti értékeket hozó) forróság pedig továbbterjeszkedik északabbra, a mérsékelt klímaövezetbe, ahol egyre hosszabb hőségperiódust hoz a nyakunkra. Gyakorta beszélnek arról szakemberek, hogy a még a sokat látott helyi népesség számára is szokatlanul forró időszakok gyarapodása bizonyos, korábban is igen meleg régiót tehet többé-kevésbé lakhatatlanná, ahol idővel majd a lakosság is a lábával szavaz. Leginkább a helyi hagyományos mezőgazdaság lehetetlenülhet el, ha a száraz meleg tönkreteszi a termést. Ennek következményeit nem lehet alábecsülni, főleg a Közel-Kelet vagy Afrika sivatagi-félsivatagi régiójában kialakult polgárháborúk, katonai konfliktusok kapcsán, amelyek rendre Európába irányuló hatalmas menekülthullámokkal jártak. Ehhez képest az indiai szubkontinens vagy Kína bizonyos területeit egyre gyakrabban sújtó hőhullámok eddig legalábbis nem vezettek tömeges migrációhoz (még belsőhöz sem), ami rávilágít arra is, hogy nem lehet a modern kori népvándorlást egyszerűen a klímahatásoknak tulajdonítani
Olvadó Akropolisz
Görögország különösen kitett a klímaváltozásnak, aminek helyi következménye éppen a mediterrán régióban amúgy is domináns déli, leginkább a Szahara felől érkező száraz légáramlás megerősödése, a hosszú időn át makacsul fennálló anticiklonális időjárási szituációk gyakoribbá válása. A mérések is megerősítik, hogy nyáron is egyre emelkedik az átlaghőmérséklet – legalábbis megsokasodtak a kifejezetten forró nyári napok. Tavaly nyáron új melegrekordot, 48 fokot mértek az országban, ehhez képest a krétai Haníában az idén már június 13-án 44,5 fokot mértek, és hol van még a forró időszak tetőpontja.
A napokon át tartó hőhullám következtében Athénban június 12-én lezárták az Akropoliszt, hogy legalább onnan távol tartsák a hőségre és saját egészségükre fittyet hányó (viszont a nyaralásra szánt pénzükért teljes élményt remélő) a turistákat. De bezárták az iskolákat is, orvosokat rendeltek az utcákra, és ásványvizet is osztanak.
